A Magyar Dráma Napja alkalmából felavatták Latinovits Zoltán és Kóti Árpád mellszobrát Debrecen új színháza, a Csokonai Fórum előtt. A két legendás színművész pályáját Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója méltatta, az alkotásokat Papp László, Debrecen polgármestere, a szobrokat készítő Juha Richárd szobrászművész és Kóti Árpádné leplezték le. Kóti Árpádra a pályatárs, barát, Csikos Sándor emlékezett.
Gemza Péter felelevenítette Latinovits pályájának kezdetét, azt a színház iránti erős vonzalmat, amikor Latinovits friss építészdiplomával a zsebében, 1956-ban Debrecenbe szerződött segédszínésznek. Már a debreceni meghallgatáson felhívta magára a figyelmet szuggesztív, érzelmekben gazdag előadásmódjával. Megemlítette azt is, hogy Latinovits három évadban is a Csokonai Színház színésze volt, és hogy ebben „rejtélyes szigetben”, ahogy a Csokonai Színházat emlegette, élte meg először a társulati létformát. „Összetartoztunk, ismertük, becsültük és szerettük egymást” − mondta a színészkirály a Csokonaiban töltött pár évről. „Aki elesett, felemeltük, ha elestem, felemeltek. Aki elbízta magát, helyre löktük. Ha elbíztam magam, helyre húztak. Itt mindent tudás, szeretet és humor irányított. Önbizalmunkat az együvé tartozás emelte.” A színházigazgató kitért azokra a filmklasszikusokra is, amelyekben Latinovits maradandót alkotott és megemlékezett a magyar költészet nagyjainak verseit életre keltő zseniről is.
„Kóti Árpádnak többféle színháza is volt − mondta róla egy pályatárs, de a legállandóbb, fél évszázadon keresztül a Csokonai Színház, amelyhez életművének döntő része kötődik. Akik ismertük, látjuk mostani színházát, ahogy hamiskás mosollyal az arcán hátul áll és várja, vajon mit mondanak majd róla a leleplezés előtt álló szobor előtt” − kezdte Kóti Árpád méltatását a színházigazgató. Kitért Kóti nagy szerepeire, ahogy Pandulphóként, Glosterként, Herda Pityuként, Learként, Ványa bácsiként, Károliként mutatta meg kivételes tehetségét, egyedi, erőteljes színpadi jelenlétét. „Pedig Rusz József és Lengyel György színházában, ahol Gerbár Tibor, Novák István, Oláh György és Simor Ottó játszottak, hogy csak néhány nevet említsünk a színház legendás nagy gárdájából, nehéz volt kitűnni” − tette hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy Kóti Árpád erős színpadi jelenléte mellett a személyiségével hatott leginkább. A belőle áradó humor, finom irónia társulati szinten segített életben és embernek maradni, oldotta a diktatúrába dermedt éveket, amikor Debrecenben is elmondhatatlanul sokat jelentett a színház az emberek számára. Gemza Péter azt is kiemelte, hogy Kóti Árpád anekdotái, történetei, szállóigévé vált mondatai még a Csokonai Fórum tereit is belengik, újra-és újra előkerül egy feledhetetlen Kóti-sztori, sokszínű színházának egy-egy epizódja.
Csikos Sándor is jelen volt az eseményen. Könnyek között elevenítette fel a régi Nemzeti Színház lerombolását, melyhez saját emléke is kötődik. – Micsoda dráma egy nemzet életében, egy kulturális életben egy színházépületnek, egy színházkultúrának a lerombolása, és mekkora öröm, hogyha épül egy új színház – mondta. Majd egykori pályatársáról, barátjáról emlékezett meg. Közös emlékeket megosztva méltatta Kóti Árpád tehetségét, idézte humorát, rendületlen kitartását. – Diadallal csináltad végig, és nagyon nagy hírnevet szereztél nemcsak magadnak, hanem a debreceni színháznak is, ahol 50 évet töltöttél – szólt elcsukló hangon elismerésül néhai színésztársához.
A két színésznagyságról termeket neveztek el új színházban, Juha Richárd szobrászművész alkotása révén a névadók örökké a Csokonai Színház társulatával maradnak.
Fotók: Máthé András