Szüts Apor zeneszerző, karmester és zongorista, bár ő maga zenészként aposztrofálja magát, s nem akarja és nem is tudja különválasztani e területeket. Honlapján azt írja, élete minden részét átjárja a zene. Erről győzte meg korábban a Virtuózok zsűrijét, s most a Csokonai Színház alkotógárdáját is. A hallei kirurgus című operája, a Bartók Plusz Operafesztivál operaíró versenyének döntős produkciója, az október 2-án kezdődő MagdaFeszt nyitódarabja lesz. Szüts Apor nemcsak zeneszerzőkét vendégeskedik a cívisvárosban, hanem vezényli is saját darabját. A hallei kirurgus Szabó Magda azonos című rádiójátékából készült, s Händel életébe enged bepillantást. A próbák szünetében beszélgettünk Szüts Aporral.
Dolgoztál már színházban? Vonz a közeg?
Nem áll tőlem messze a színházi élet. A szüleim amatőr színészek voltak. Három éve, amikor az operafesztiválra próbáltuk A hallei kirurgus zongorakíséretes előadását, már voltam itt, a színházban. Akkor minden új volt, és ma sem mondom, hogy ismerem a színházi élet minden szegmensét.
A műfajban szeretted volna kipróbálni magad, amikor jelentkeztél a Bartók Plusz operaíró versenyére?
Egyrészt hiányosságokat véltem magamban felfedezni az opera műfaját illetően, de egy ilyen típusú megmérettetésből az ember mindig tanul. Általában úgy állok ehhez hozzá, hogy minden megélt dologból tanulhatunk, amit igyekszünk jól csinálni.
Keresed az új dolgokat?
A saját szakmámat illetően mindig érdekeltek azok a dolgok, amikor egy kicsit másképp lehet valamit csinálni. Nem a lázadás, nem a teoretikus elmélet miatt, hogy én valamit csak azért akarok másképp csinálni, hogy az másképp legyen, hanem a tartalma miatt.
A Virtuózokban azt mondták rólad, hogy ízig-vérig érzed a zenét, és nehezen választható szét benned a zeneszerző, a zongorista és a karmester. Magadat melyiknek látod?
Nehezen tudom megfogalmazni, de nyilván nem lehet azt mondani, hogy egyszerre mind a három vagyok. Ilyen nem létezik. Vannak periódusok, amikor az egyik, máskor a másik kerül előtérbe. Most életem egy olyan szakaszát élem, amikor zeneszerzőként egy kicsit fontosabbnak érzem magam, mint például zongoristaként. Azt szoktam magamról mondani, nagy okosságokat kiabálva a világba, hogy én elsősorban zenész vagyok. Nem akarom ezeket a területeket különválasztani. Nem a borzalmas nagy szorgalmamból vagy a hihetetlen küzdeni akarásomból fakad, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozom, hanem ilyen alkat vagyok, ez érdekel. Persze más is, de az időbeosztásom meggátolja a további érdeklődési területek kiforrását. Nagy szerencsének tartom, hogy mind a hárommal volt szerencsém komolyan foglalkozni: akár szimfonikus zenekart vezetve karmesterként, akár zeneszerzőként és zongoristaként nagy színpadokon fellépve.
Többször is hangsúlyoztad már, hogy a családi indíttatásod komolyan segített abban, hogy a zenei pályára kerülj. A hallei kirurgusban is a nagyapád, Ungár István segített a librettó megírásában. Amikor megláttad a kiírást, rögtön a Szabó Magda-rádiójáték jutott az eszedbe?
Amikor elolvastam a pályázatot, olyan témát kerestem, ami nem elcsépelt, van benne aktualitás, nem egyértelműen kibogozható történeti szálakkal rendelkező sztori, hanem színpadi szempontból is érdekes. Persze színházi tapasztalatom nem sok volt… Amikor az operát megírtam, még a szüleimnél éltem. Ők rendszeresen tartanak nagy családi összejöveteleket, s az egyiken vetődött fel A hallei kirurgus ötlete, hisz a szüleim régi társulatával láttam a rádiójátékból készült előadást egy pinceszínházban. A családdal megbeszéltük, hogy A hallei kirurgusból írok operát. Zenész benne az egyik szereplő, jól megjeleníthetők a Händel zenei elemek vagy akár egy kis barokk paródia. Amikor megkértem a nagyapámat a librettó megírására, kért egy hét gondolkodási időt, és amikor találkoztunk, már odaadta a librettót. Azután írtam meg a zenét, de amikor az operafesztiválon döntős lett, kiderült pár gyermekbetegsége.
Kaptál hasznos tanácsokat?
Sokat köszönhetek ennek a projektnek. Találkoztam például egy igazi rendezővel, Gemza Péterrel, aki számos tudnivalóval segített. Például, hogy mikor forog át egy színpad, hogy lehet egy jelenetet átrendezni, mennyi idő van arra, hogy bejöjjön egy másik szereplő, és még sorolhatnám. Hasznos tanulmány volt, amikor három éve részt vehettem ebben a folyamatban.
Händel életrajzából közismert, hogy az apja, a kirurgus a fiát is orvosnak vagy ügyvédnek szánta. Írtál egy operát egy apa-fiú kapcsolatról, egy zenészről, aki az apai véleménnyel és akarattal szemben is megpróbál a maga finom eszközeivel ragaszkodni ahhoz, hogy a zenei pályát választhassa?
Vagy inkább a zene erejéről. Ha közhelyes lennék, azt mondanám, hogy ez az opera a zene mindent elsöprő erejéről szól. De nem. A zene érintve van benne, és az szép ebben a történetben, hogy Händel akár festhetne, írhatna is, vagy mákos tésztát is főzhetne. Dramaturgiailag fontos, hogy ő az a Georg Friedrich Händel, aki később a zenetörténet egyik legmeghatározóbb zeneszerzője lesz, de tulajdonképpen egy jellemfejlődést látunk. Nyilván Szabó Magda sem véletlenül választotta ezt a történetet: a történelmi szereplők adottak, visszakövethető, hogy ezeknek az embereknek milyen szerepe volt Händel életében. Izgalmas nyomon követni, hogy ki a pozitív és ki a negatív szereplő, hogy az apa valóban önző figura-e.
Mindenesetre egyedül képvisel egy álláspontot, szemben a többiekkel…
Az apa az egyetlen ember, aki képes feladni az elveit valami másért. Mindenki más akarata a többség értelmében érvényesül, míg az apa, aki egyedül van, meghajlik. Akármennyire mást gondol, a fia boldogságát helyezi előtérbe. Ez 1694-ben viszonylag ritka. Érdekes, hogy amikor az apa meghal, Händel elvégzi a jogi egyetemet.
Van ennek a maghajlásnak zenei magyarázata?
A zenében van egyfajta folyamatosság, aminek a végén természetesen zeneileg is érzékelhető módja van annak, hogy az apa tulajdonképpen meglágyul. És ez az, ami zenei értelemben folyamatosságot adott a történetnek.
Már a verseny után is elmondtad, hogy nem akartál barokk zenét írni, sőt, éltél némi barokk stílusparódiával. Miért tartózkodtál a barokk zenétől?
Mert nem az a lényeges a történetben, hogy a barokk korban játszódik. Nem egy barokk eposz stílusában íródott a történet. Ha Szabó Magda barokk történetet ír, barokk kosztümökkel, barokk stílustörténetben, akkor az opera is nyilván ennek jegyében készült volna. Ez a történet univerzális. Az operában benne van egy kicsit az én zenei gyerekkorom is, ami sokszor a zeneszerzői éretlenségből is leszűrhető. Van benne természetesen barokk zene is, mert az nem kihagyható, és persze Händel-idézetek, de nem tudnám meghatározni a saját stílusomat. Volt, aki azt mondta, hogy van ebben egy kis jazz, néha egy kis Sztravinszkij, néha egy kis Bartók, egy kis romantika, de ezek csak részelemek. Nem állítom, hogy készen vagyok, és ez kérem Szüts Apor. Valami készül, és nagyon remélem, hogy egyszer nagyon értékessé válik.
Mióta foglalkozol zeneszerzéssel?
Szívesen mondanám, hogy 9 éves koromtól, de ez nem teljesen igaz. Az első darabomat valóban 9 évesen írtam, azzal a kis érdekes mellékízzel, hogy azt a darabot Mozart egyszer már megírta. Ráadásul jobban. Periodikusak voltak a zeneszerzői ambícióim. 13 évesen azt gondoltam: most leülök, írok egy szimfóniát, de persze ez nem így működik. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nem feltétlenül akarom megváltani a világot, hanem írok egy szonátatételt. És az sikerült. Akkor is Kecskés Balázs volt a zongoratanárom és most is, neki mertem elvinni és megmutatni ezt a zongoradarabot. Kecskés Balázs maga is végzett zeneszerzés szakon. Mondta, hogy vannak benne jó ötletek, van értelme rajta dolgozni. Így indult el a zeneszerzői utam. Ő biztatott, hogy felvételizzek a konzervatóriumba zeneszerzés szakra. 14 évesen fel is vettek, de csak egyéves történet lett. Ha magamat akarnám ebben menteni, akkor azt mondanám, hogy a tanárok nem igazán tudtak azonosulni az elképzeléseimmel, de tegyük hozzá, hogy 14 éves voltam. Valószínűleg elindult bennem a kamaszkor egyféle lázadó mechanizmusa, de a mai napig azt érzem az ottani tanárokkal szemben, hogy nem azt akarták megtanítani, hogy hogyan legyünk jó zeneszerzők, hanem azt, hogy ők miért azok. Ez engem annyira nem vonzott, akkor sem, és most sem. Furcsa közeg volt, amiben a zeneszerzők úgy gondolják: a hangszeresek azért vannak, hogy az ő darabjaikat előadják.
Mintha bújtatottan egy alá-fölérendeltségi viszony lenne?
Ha megkérdezed a legtöbb hangszeres szólistát, ők is így gondolják.
Ha ez az út nem tűnt járhatónak, akkor hogyan tudod képezni magad? Hogy tudsz zeneszerzést tanulni? Van ennek magánútja? Odamész egy számodra mértékadó zeneszerzőhöz és megkéred, hogy adjon órákat, vagy folyamatában figyelhesd a munkáját?
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehet tanulni úgy, hogy nem kapok diplomás szaktanári instrukciót. Miközben a tanulás nagyon fontos. Elképzelhető, hogy magánúton tanuljak, de én nem ezt választottam. Volt egy olyan koncepcióm, hogy a zenét nem a szaktanár hallgatja meg. Ő csak akkor hallgatja meg a zenét, ha vizsgán be kell mutatni és el kell mondania, hogy miért rossz.
Értelek, de itt van az örök vita….
Persze, tudom, hogy mi a különbség szaktanár és közönség között, és nagyon sokan futottak bele abba a rossz utcába, hogy elkezdték a közönséget kiszolgálni. Tudni kellene, hogy hol van az a határ, ami a pénzkeresés jó vagy rossz oldalán van. Mikor vagy zenész és mikor kiszolgáló. Persze nem arra a zenére gondolok, amit eladnak komolyzenének. Én kifejezetten a klasszikus zenei közönség véleményére voltam kíváncsi és ezért is csináltunk egy szimfonikus zenekart (ApOrchestra ̶ a szerk.), ahol az általam fontosnak tartott zeneműveket megtanultuk és eljátszottuk. A zenekarnak is volt véleménye, hogy jó-e az adott zene vagy sem. Nem vártam senkitől dicséretet, nem vártam magasztalást. Objektív mércének gondoltam, mert olyan hangszeres zenészek mondanak véleményt, akik akadémiai szinten is foglalkoznak kortárs zenével. Azoktól szerettem volna tanulni, akiknek írom a darabot.
Most próbáról próbára jársz a Csokonaiban. Mik a távolabbi terveid?
Lesz két koncertem Budapesten, a Zeneakadémián és a Művészetek Palotájában. Sokat leszek színpadon zongoristaként. Ilyen talán még nem volt, hogy a színpadi, tehát a zongorista és a zeneszerzői karrierem egyszerre ennyire aktív. Fel kell fognom, hogy ez életem legtermékenyebb és legjobb szakasza, amit ki kellene használnom. Ezzel kell foglalkoznom.
Az interjút készítette: Vajland Judit