Október 17-én mutatja be a Csokonai Színház ősbemutató formájában Katona Gábor és Zombola Péter Csikóink című művét. Alkalmunk nyílt betekinteni a készülő mozgásszínházi produkcióba, amelyről az előadás két szereplője, Varga Klári színművész és Katona Gábor rendező-koreográfus mesélt.
− Hogyan született meg az előadás ötlete?
Katona Gábor − Az egész oda datálható, hogy amikor az igazgatóváltás megtörtént a színházban, Gemza Péter művészeti vezető megkeresett, hogy lenne-e kedvem állandó koreográfusként csatlakozni a társulathoz. Ekkor már nyolcadik éve vettem részt egyes előadásokban mint alkalmazott koreográfus, és igent mondtam a felkérésre. Péter nem titkolt célja, hogy a városban és a színház repertoárjában egyre erősebben megjelenjen a tánc mint műfaj. Vendégelőadásokból indult már táncbérlet, de a célunk az, hogy egyre több saját táncprodukciója legyen a színháznak. Péter forszírozta, hogy ha bármilyen ötletem van, mondjam el bátran, és ekkor álltam elő ezzel.
− Az ötlet már korábban is megvolt, vagy a „forszírozás” hatására született?
Katona Gábor – Időnként az ember dolgozik – ahogy az írók mondják – az íróasztalfióknak. Vannak ötletei, tervei, melyeket valamilyen szinten ki is dolgoz fejben, és aztán várja a lehetőséget, hogy egyszer megvalósuljon. Nálam ez úgy kezdődött, hogy nagyon szeretek antikváriumba járni, és egyszer szembejött velem a Csikóink kényesek című roma népköltészeti gyűjtemény. Annyira izgalmasnak találtam, hogy rögtön megvettem, és elkezdett dolgozni bennem. Mivel rendező-koreográfusként egyfajta bemutatkozás ez számomra a Csokonai Színházban, úgy éreztem, hogy egyben megfelelő alkalom arra is, hogy táncosként is megismerjenek. Közben azt is tudtam, hogy ez nem egy ember története, biztosan két szereplője van a darabnak, és ekkor kerestem meg Klárit, hogy lenne-e kedve részt venni ebben.
Varga Klári − Persze. Már azzal meggyőzött, hogy annyit mondott, hogy „Lenne kedved?”. (nevet) Nagyon nagy boldogság és megtiszteltetés volt számomra.
− Mennyire volt már kész ekkor a koncepció, vagy alakult a közös munka közben?
Katona Gábor − Amikor először beszélgettünk, elsősorban az előadás témáját és formáját tudtam elmondani. Azt rögtön mondtam, hogy non-verbális előadás lesz, ehhez képest most már vannak benne szövegek. (nevet) Ez egy mozgásszínházi előadás, de nem csak a táncot használjuk, és mivel merítünk ezekből a versekből, úgy éreztük, el is kell hangozniuk.
− A próza és a tánc milyen módon oszlik meg, ha egyáltalán megoszlik kettőtök között?
Varga Klári − Mindketten használjuk mindkét eszközt.
Katona Gábor − Semmiképp sem szerettem volna egy „versmondó lány, gyere ki!” típusú, illusztráló helyzetet teremteni Klárinak, miközben én végig alá- vagy rátáncolok. A szöveggyűjtemény anyagát nagyon erősen megszűrtem. Én nem tudok belülről kifelé beszélni erről, én csak kívülről tudok reflektálni rá. Amit nagyon erősen érzek a versekben képileg vagy emocionálisan, arra helyezem a hangsúlyt az előadásban. Így nem lesz szó például szociográfiáról vagy eredetmondáról.
Varga Klári − Az én dolgom pedig ebben az, hogy a lehető legrugalmasabban, a lehető legpuhább formájában rendelkezésére bocsássam az alkotónak azt, ami én vagyok. Ez csodálatos dolog. Nem akarom, és nem is merem megítélni magamat, mivel nem vagyok táncos, de az biztos, hogy nagy boldogság ez számomra. Azt hiszem, minden színésznőnek kivételes lehetőség egy ilyen feladat.
− Kibontakozik egy történet az előadás során, vagy etűdök sorakoznak egymás mellett?
Katona Gábor − Erről sokat beszélgettünk, és most ott tartunk, hogy nem „novellákat” teszünk egymás mellé. Vagy ha igen, akkor egy olyan novellakötetről beszélhetünk, melyben az önálló történetek egy-egy szála mindig átköt a következő történethez. Zárt jelenetek követik egymást, de valamelyik szereplő vagy a kettejük közötti állapot mindig jelen van a következő jelenetben is. Ezek során Klári nem egy alak, hanem lehet anya, szerető, szél vagy akár csikó. Ezzel szemben én egy vagyok végig, csak mindig más a Klárihoz való kapcsolódási pontom.
Varga Klári − Gábor az a része a történetnek, amellyel a néző együtt tud haladni, én pedig itt-ott hozzájárulok fűszerként, háttérként, hangulatként. Az őt körülvevő közeg egy része vagyok.
− Ebben a nagyon összetett előadásban, melyben a szöveghez zene, tánc és filmvetítés is járul, hogyan rakódtak egymásra a különböző rétegek?
Katona Gábor − Nagyon hamar megvolt a szövegek alapján az a motívumrendszer, mellyel dolgozni akartam: az erdő, a vágta, a szél, a szárazság és az eső. Ezt a képi világot szerettem volna viszontlátni a két szereplő körül. Már az előző évad végén fogtuk a kamerát Jóvér Csabával, a színház vizuális munkatársával, kimentünk a Hortobágyra, és például szikes talajt ugyan nem találtunk, de kirándultunk három-négy órát. (nevet) A képek ritmusát és dinamikáját a zenéhez igazítottuk. Arra azonban nagyon kellett vigyáznunk, hogy a vetítés ne vonja el a néző figyelmét a táncról. A cél mindig az, hogy minden színházi eszköz a fő szólamot segítse, amit a szereplők jelentenek.
−Prózai színésznőként okozott-e számodra nehézséget a tánc?
Varga Klári − Olyan értelemben nem ment könnyen, hogy nekem nem ez az alapvető nyelvem, csak rettenetesen szerelmes vagyok a táncba. Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy minden pillanata ajándék, és nagyon élvezem. Gábor elmondja, hogy mit vár tőlem, és én igyekszem teljesíteni.
Katona Gábor − Nagyon jó, hogy ketten vagyunk, mert bármelyik pillanatban dönthetünk úgy, hogy másképp csináljuk. Közös munka, és én figyelem Klárit, hogy mi az, ami azt a hatást hozza a testén, amit én szeretnék, és nem egy adott formába akarom „beletömködni” a testét. De nem kell kompromisszumokat kötnöm.
− Érzelmileg, hangulatilag nagyon sokféle szöveg van jelen a kötetben. Egy nagy hőfokú érzelmi utazásra számíthat a közönség?
Katona Gábor − Biztos vagyok abban, hogy akik érzelmileg nyitottan ülnek be az előadásra, fognak találni olyan részeket, amelyekkel nagyon boldogan akarnak majd együtt utazni. Próbálom úgy felépíteni az egyes jeleneteket, hogy a nézőben kialakuljon az a kíváncsiság, hogy várja, hogy mivé alakul a következő jelenet.
− A roma népköltészeti gyűjtemény alapján mennyire lesz ez roma népköltészeti előadás?
Katona Gábor − Egyáltalán nem. Ez általános költészet. Úgy kezelem, mint Szentandrássy István képeit, melyeket nem az tesz értékessé, hogy az alkotójuk roma.
− A roma kultúra visszaköszön a zenében?
Varga Klári − Persze! A zene ugyan nem roma népzene, de nagyon közel áll hozzá. Legalábbis abban az értelemben, hogy végig egy cimbalom hallható. A zenei anyag egyes darabjaira legalább annyira áll az, hogy roma, mint az, hogy kortárs. Hangulatilag nagyon erős zene.
Katona Gábor − A cigány folklór zenei sajátosságait hordozza Zombola Péter zenéje, de inkább parafrázisként. Azért nagyon jó együtt dolgozni vele, mert elég, ha csak elmondom a forrást és az irányt, felsorolok szavakat, illetve mesélek az agressziót árasztó botolóról és a róka-táncnak nevezett termékenységi táncról.
− Milyen terveitek vannak az előadással?
Katona Gábor − Szerencsére már most tudjuk, hogy elég sokat fogjuk tudni itt, a Horváth Árpád Stúdiószínpadon játszani, de meghívást kaptunk már Budapestre, a Bethlen Téri Színház őszi táncfesztiváljára is. Nagyon kíváncsi vagyok a közönség minden részének véleményére.
(lejegyezte: Miklós Eszter)
