2014. március 26., szerda, 23 óra – Árkus Banda

Az Árkus Banda magyarországi és erdélyi népzenét, valamint népzenei alapokon nyugvó feldolgozásokat játszik. Ünnepekkor népszokásokhoz, jeles napokhoz fűződő dallamokat is bemutatnak. Mindezen muzsikákat igyekeznek abban a formában és hangulatban reprezentálni, ahogyan azt annak idején megszerették.

A zenekar autentikus magyar népzenével foglalkozó formáció, mely a hagyományőrzésen túl feladatának érzi zenei kincsünk minél szélesebb körrel való megismertetését, megszerettetését.
A zenekar tagjai:
Lovas Bálint – hegedű, Golenya Gréta – hegedű, Bordás Ádám – brácsa, Oláh Gergely – brácsa, Szilágyi Bálint – bőgő, Kiss Márta – ének
További információk a zenekarról:
http://arkusbanda.hu/

 

2014. március 27., csütörtök, 23 óra – Debrecen Swing Singers

Swing Singers
Swing Singers

A Debrecen Swing Singers magját alkotó négy ambiciózus előadóművész ezen az estén egyedi produkcióval áll a közönség elé. A múlt század első felének ismert magyar és külföldi slágereit négy szólamban feldolgozó énekegyüttest ezúttal csupán egy zongorista kíséri, ezáltal még különlegesebb, intimebb hangzást teremtve. A fesztivál atmoszféráját erősítendő egyes feldolgozások acapella szólalnak meg. Igazi meglepetés, hogy a hagyományos swing szerzeményeken túl, a quartet tagjai betekintést nyújtanak a népzenét dzsesszel ötvöző folk-dzsessz repertoárjukba is.

Tagok:
Törő Ildikó Adrienn, Simon Erika, Ladjánszki László, Lakatos Gergely Zsolt

További információk az együttesről:
http://dswingsingers.hu/

 

2014. március 28., péntek, 22:30 óra − Antik dal- és áriaest

Klasszikus dalok és operarészletek ókori és mitikus időkről
A Csokonai Nemzeti Színház kórusának és magánénekeseinek koncertje

Georg Friedrich Händel (1685-1759)
„Ombra mai fu”
Xerxes áriája a Xerxes című operából
Előadja: Bene Koppány

Franz Schubert (1797-1828)
Der Atlas (Heine versére)
Előadja: Lakatos Gergely Zsolt

Kodály Zoltán (1882-1967)
Nausikaa
Előadja: Lévai Enikő Éva

Liszt Ferenc (1811-1886)
A Thulei király (Geothe versére)
Előadja: Udvarhelyi Péter

Henry Purcell (1659-1695)
Boszorkányduett
Kettős a Dido és Aeneas című operából
Előadják: Törő Ildikó Adrienn és Simon Erika

Christoph Willibald Gluck (1714-1787)
„Che fiero momento”
Euridiké áriája az Orfeusz és Euridiké című operából
Előadja: Fehér Éva

Georg Friedrich Händel (1685-1759)
„My father! Ah! Methinks I see”
Iole áriája a Herkules című operából
Előadja: Rendes Ágnes

Zongorán közreműködik: Gyülvészi Péter

Konferál: Mispál Attila