Véradásnak adott helyszínt színházunk

MAT_7148Május 19-én délután véradásnak adott helyszínt a Csokonai Színház nézőtéri büféje. A Csokonai Színház szívesen biztosított helyet a mostani akciónak. Gemza Péter igazgató szerint a teátrum életében nagyon fontos szerepet játszik a társadalmi felelősségvállalás. „Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, minden olyan kezdeményezés, amivel ki tudjuk használni az adott tereket és lehetőségeket, előre viszi a dolgokat.” – mondta Gemza Péter.

A véradáson a színház társulatának tagjai és munkatársai is megjelentek. „Azt gondolom, nagyon fontos, hogy segítsünk egymásnak, amikor csak tudunk. A véradás nekem is egészséges, és ráadásul tudok segíteni azoknak az embereknek, akiknek vérre van szükségük.” – mondta el Lehőcz Zsuzsa színművész.

MAT_7146A véradás tekintetében az elmúlt időszakban legnagyobb kiesést az előre szervezett véradó rendezvények lemondása jelentette. Az iskolák bezárásával megszűntek a középiskolai és egyetemi véradások is, az otthoni munkavégzés miatt pedig a munkahelyi véradások száma csökkent. A tervek szerint ezentúl minden hónap első csütörtökén szerveznek majd véradást a Csokonai Színházban.

 

Fotók: Máthé András