Szabó Magda Az ajtó című regényéből a tavalyi évadban készítettünk előadást Naszlady Éva rendezésében, Kubik Anna és Varga Klári főszereplésével. Április 18-án a Vigadó Kulturális Központ meghívásának eleget téve Kisújszállásra utazott a produkció. Az utazásról és a vendégjátékról az előadás dramaturgja, Adorján Beáta készített útinaplót.
Április 18. Húsvét hétfő utáni kedd. Fél tizenegy. Bütyök (Bicskei István − a szerk.) elemében van, megnevetteti az embereket, megjegyzést tesz Karl Jocó frissen borotvált arcára is, amikor az utolsóként felszáll a kisbuszra. Névsorolvasás, elindulunk Kisújszállásra. Nincs mindenki velünk, vannak, akik máshonnan utaznak. Az úton simán haladunk, mikor egyszer csak nagyon lelassulunk. Egy lépésben haladó, útszéli járművet kell kikerülnünk, melynek hátulján tábla áll a következő felirattal: Kaszálás. Később még két hasonló kaszálógép akadályozza kissé a forgalmat, de időben odaérünk.
Ahogy betérünk a kisbusszal a Vigadóhoz, felkiáltok: Pom Pom ül az ágon! Sovi (Sóvágó Csaba rendezőasszisztens − a szerk.) eleinte nem érti, miről beszélek, aztán mutatom neki a Vigadó melletti ezüstszínű fémfán ücsörgő Pom Pomot. Jé, tényleg, ott ül Pom Pom az ágon!
Annával, Klárival, Artúrral és Vivivel a Vigadó előtt találkozunk. Próba előtt megiszunk egy kávét a Vigadó melletti cukrászdában. Annával az üres süteményes hűtővitrint bámuljuk, és azon mélázunk, az ünnepek alatt ürült így ki, vagy soha nem is volt benne süti. Vivi Klárival szelfizik, stílusosan szélfútta frufruja őt magát is nevetésre készteti. Aztán közös képet is készítünk. Artúr lungót kér, mégis ristrettót kap. Ennek ellenére a legnagyobb nyugalommal és mosolyogva fogyasztja el parányi kávéját. A csapat ezután Bagamérinél sorakozik újabb fotóra. A szobor a Vigadó épülete előtt található, és Csukás István kisújszállási születési író egyik szereplőjének, az „elátkozott fagylaltosnak” állít emléket.
Második felvonással kezdjük a próbát. Az idővel takarékoskodni kell: a díszlet átépítésével majd első felvonásra állunk be, mikor annak próbájával is végeztünk, még van egyórányi pihenő, és kezdődik az előadás.
Hat óra. Beülnek a nézők. Majdnem telt ház van. Elkezdődik az előadás. A nézők fegyelmezetten figyelik a színpadi történéseket. A humort kezdetben nem merik vagy nem akarják lereagálni. Az is megfordul a fejemben, hogy itt más az emberek humorérzéke. Színészeink ügyesen lavíroznak a szűk térben, mely jóval keskenyebb, mint az otthoni. Olykor látom, hogy lábszáruk fellapul a pódium oldalára, nincs mit csinálni, még legalább négylépésnyi helynek kellene lennie, ami sajnos nincs, de arra gondolok, ezt avatatlan szem vélhetőleg nem veszi észre.
A nézőtéren egyszer csak zűrzavar támad. Fentről csak annyit látok, hogy emberek ugranak fel a helyükről, és hagyják el soraikat. Kiderül, hogy valaki rosszul van, orvos kéne, aztán mégsem. A néni legyezőt vesz elő, legyezni kezdi magát, int, hogy jobban van, így mindenki visszaül a helyére. Pár percig még lopva figyelik őt az emberek, aztán újra az előadás kerül a figyelem fókuszába.
Zavaró elemnek már csak a halkan búgó ventilátorok maradnak, de ha akartunk világítást, és akartunk, akkor ezzel itt együtt kell létezni.
Színészeink jelen vannak, a váratlanul felboruló vázára is szerepből reagálnak, így sikerül minden nehezítő körülmény ellenére is magával ragadniuk a nézőket.
Az előadás után irány a kisbusz. A csapat többi része marad díszletet bontani, kellékeket elpakolni. A buszon újra névsorolvasás, aztán elindulunk Debrecenbe. Visszanézek a Vigadóra. Viszlát Pom Pom, viszlát Bagaméri!
Készítette: Adorján Beáta dramaturg
