Bulgakov A Mester és Margarita című világhírű regényének színpadi változatát 2015. február 27-én mutatta be társulatunk. Márton Imola dramaturg közvetlenül a bemutató előtt beszélgetett Rusznyák Gábor rendezővel és Gemza Péter koreográfussal.
− Hogyan fog neki az ember egy ilyen hatalmas munkának, mint amilyen A Mester és Margarita színpadra adaptálása? Melyek voltak az első lépések?
− Rusznyák Gábor: Az első fázis az, hogy az ember nagyon sokáig eltemeti. Nem mer hozzányúlni az anyaghoz, mert úgy érzi, hogy úgysem tudja megcsinálni. Aztán a második fázisban előveszi a létező példányokat, és rájön, hogy egyik sem felel meg a saját elképzeléseinek. És aztán egyszer csak kezdenek kialakulni a fő hangsúlyok. Nekem például már az elejétől nagyon fontossá vált a történetben jelen lévő több idősík, és ez mindvégig fontos is maradt. Sok minden egyéb viszont változott a kezdeti elképzeléshez viszonyítva.
− Most mi a fő irányvonal?
− Rusznyák Gábor: Most a talány, a történet lebegtetése a legizgalmasabb számomra – az a kérdés, hogy az események vajon valóban megtörténtek, vagy csak bennünk születtek meg? Hangsúlyosabbá vált az elmegyógyintézet maga, ahová az áldozatok javarésze bekerül, és ezáltal az a kérdéskör is, hogy az, amit ők megéltek, valóban végbement vagy sem. Ugyanakkor az is fontos rétegét képezi ennek a problémának, hogy azok, akiket a Jeruzsálem-képben látunk, valamilyen formában visszaköszönnek a diliházban is.
− Próbákon gyakran hangsúlyoztad, főként Woland esetében, hogy a figurák esetében a legfontosabb az emberi oldal. Ki számodra Woland és miért épp a Mester és Margarita a kiválasztottak?
− Rusznyák Gábor: Ebből a szempontból azokat a támpontokat kell szem előtt tartanunk, amelyeket a regény ad nekünk. Woland a regényben is egy borzasztóan emberi lény. Még a nagy trükköket sem ő csinálja, hanem rábízza őket a segítőire, a tanítványaira. Az nem derül ki pontosan az eredeti műből, hogy a Mester regényének eseményei, amelyeket Woland kezd el mesélni, valóban úgy történtek-e. Nem tudjuk meg, hogy ő a valóságot írta meg, vagy pedig a történet azáltal vált valósággá, hogy a Mester megírta. Vagy felmerülhet az a lehetőség is, hogy a Mester ott volt Jeruzsálemben egy másik testvalójában, és ezért emlékszik az egész Pilátus-történetre.
A Mester és Margarita kiválasztottságában egyik legfontosabb szempont szerintem, hogy bűnt követtek el. Ahhoz, hogy az emberek kapcsolatba kerüljenek Wolanddal, föltétlenül szükséges, hogy bűnösek legyenek. Margarita bűne, hogy házasságtörést követett el, a Mesteré pedig, hogy részt vett ebben a bűnös kapcsolatban, és hogy elégette a regényét. Az összes ember közül ők ketten azok, akik rögtön megértik, hogy kivel is találkoztak valójában, és egyedül ők képesek Wolandot ördögként látni, értelmezni. Ez az összes többi ember számára felfoghatatlan. Woland mindenkinek felajánlja a lehetőséget, hogy nézzen szembe magával. Nagyon fontos számomra, hogy ő nem lelkeket vásárol, nem akarja megrontani az embereket. Ő eleve romlott lelkekkel foglalkozik, akiknek megadja a lehetőséget, hogy megtisztuljanak, vagy legalább belássák azt, hogy miben bűnösök.
− Péter, te alkotótársként, koreográfusként milyen módon kapcsolódsz be ebbe a történetbe? Melyek az előadásnak azon rétegei, jelenetei, amelyek esetében szükséges a koreográfia, a mozgás?
− Gemza Péter: Amikor először beszélgettünk Gáborral ról, felmerült egy nagyon fontos téma: különböző nézőpontok rávetülése egy-egy cselekményre vagy egy-egy személyre, amelyeknek az összessége ad ki egy központi történetet. A különböző nézőpontok kapcsán született meg később az árnyak használatának ötlete mint az időbeli és térbeli ugrások formába öntése. És így én az árnyakkal, az ő mozgásukkal, színpadi létezésükkel foglalkozom a legtöbbet.
− Lesz az előadásban varázslat?
− Rusznyák Gábor: Lesz varázslat, de nem ez lesz a hangsúlyos, mert úgy érzem, hogy nincs rá szükségem igazából, elsősorban azért, mert használok narrációkat az előadásban. Amikor úgy döntöttem, hogy lesz egy narrátor, először arra gondoltam, hogy a regényhez hasonlóan egy teljesen külső hang lesz. Nagyon erősnek gondolom a nézők fantáziáját. Bizonyos esetekben erősebb az, ami a nézőben meg tud történni, mint amit meg tudunk neki mutatni a színpadon. nak rengeteg rétege van, amelyek közül persze az is nagyon fontos, hogy csodák, furcsaságok és groteszk dolgok történnek a figurákkal. Ezeknek egy részét nem tudjuk a színpadon megjeleníteni. Például egy ember nem tud a színpadon macskává változni. Azt sem lehet színpadon ábrázolni, hogy egy macska felül a villamosra, és hogy az emberek nem ezen háborodnak fel, hanem azon, hogy a macska nem váltott jegyet. Az ilyen típusú furcsaságok esetében az egyik lehetőség, hogy megpróbálunk illúziót kelteni, a másik, hogy megkíséreljük ezeket úgy lefordítani a színpad nyelvére, hogy meg is történjen, de mégse feltétlenül.
Nekem azért tetszett meg nagyon Péter árnyas ötlete, mert szeretem, amikor bizonyos szövegek, mondatok vagy szavak egy előadásban nem azon a helyen manifesztálódnak, ahol kimondják őket. Péter azt találta ki, hogy Woland megjelenésével megérkezik az emberekhez az árnyék, ami valójában az ő kivetülésük. Ez szépen összecseng a Woland−Lévi Máté párbeszéddel is. Woland szerint Lévi azt szeretné, hogy ne legyen árnyék a földön. Hogy semminek és senkinek ne legyen árnyéka, sötét oldala. Így az egész világ egy nagy pusztaság lenne, és Lévi Máté elgyönyörködhetne a kopár fényben. Ez egy szép példája annak, amikor a dolgok, a gondolatok egyszer csak találkoznak, összeérnek. Ezek segítenek abban, hogy felismerjük, meddig kell ragaszkodnunk a regényhez, és melyek azok a pontok, ahol jobb, ha elengedjük.
− Az segít, hogy a szövegkönyv mellett ott van a regény is, és bármikor elő lehet venni, vissza lehet nyúlni hozzá?
− Segít, persze, de az is nagyon jó, amikor az ember már elfelejti a regényt. Amikor már erősebb az, ami a színpadon történik, és amikor bizonyos dolgok eltérnek a regényben leírtaktól, de az ember tudja, látja, hogy színházilag mégiscsak jobban működik így. Ilyen esetekben mindig az történik, hogy adott egy hatalmas regény, ami úgy jó, ahogy van, és az emberben felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért csináljuk ezt meg színpadon. Azért fogunk neki mégis, mert le szeretnénk fordítani a színpad nyelvére, és szeretnénk teremteni egy saját világot. Ez persze nagyon nehéz, mert a regénynek van egy erős előnye, mássága a színházhoz képest: egyrészt rengeteg leíró rész található benne, másrészt rengeteg ideje van arra, hogy megteremtsen egy hangulatot, egy világot. A regény bármit megtehet, míg az előadást köti az időkeret, a szereplőszám és sok minden egyéb is.
− Van bennetek félsz attól, hogy az előadás, épp ezek miatt a korlátok miatt, nem tud olyan gazdag lenni, mint a regény?
− Gemza Péter: Szerintem félsz mindig van, minden bemutató előtt. A Mester és Margarita kapcsán akkor nem kell ettől félnünk, ha a regény világát sikerül átfordítani egy másik világra, és ha azt tudjuk mondani, hogy Bulgakov művéből indultunk ki ugyan, de sikerült egy saját olvasatot létrehozni és azt színpadra álmodni.
− Rusznyák Gábor: A mi előadásunk kronológiai és szerkezeti szempontból követi valamennyire a regényt, de azáltal, hogy elhangzanak bizonyos narrációk, ráadásul a Mester szájából, mégiscsak van egy erős csavar a történetben, amely beforgatja az egészet az elmegyógyintézet közegébe. Én általában a színházban nem szeretem a diliházat mint közeget, de a mi előadásunkban ez a hangsúly nem azt jelzi, hogy ezek az emberek betegek, hanem hogy találkoztak valamivel, történt velük valami furcsa, amibe aztán beleragadnak.
− Gemza Péter: Hirtelen teljesen megváltozik az állapotuk. Valami történik velük, ami után nem tudnak bekapcsolódni a normális életbe. Olyan eseményekről kezdenek el mesélni ezek az emberek, amiket mások nem értenek meg. Mindenki egyedül marad a maga történetével, és épp emiatt merül fel a kérdés, hogy igaz, amit mondanak vagy sem. Hirtelen kívül kerülnek a társadalmon, és ez a kívülállás egyenlővé van téve magával az őrültséggel.
− Hogy ajánlanátok az előadást a nézőknek?
− Rusznyák Gábor: Aki szellemi kalandra vágyik, annak mindenképp kihívás lesz megfejteni azokat az apró jeleket, amelyek el lesznek szórva az előadásban. Maga a történet is izgalmas. Bár a címe A Mester és Margarita, a szerelmi szál arányaiban mégis a történet egy kisebb részét teszi ki. Jelentős rész, egy teljes előadást azonban nem lehet csak erre felfűzni.
− Gemza Péter: A történet töredezettsége, az idősíkok keveredése is mindenképp érdekes lesz a nézők számára.
− Rusznyák Gábor: Azok a nézők sem fognak unatkozni, akik szeretik a krimit. Igyekeztem úgy felépíteni az előadást, hogy legyen benne egy krimiszál is. Hogy legyenek különálló kis kockák, amelyekből egyszercsak összeáll egy kép. Mivel az előadásban szereplő figurák jelentős része ápolt, ezért feltevődik a kérdés: vajon ez a szerelem tényleg megtörténik a Mester és Margarita között? Vagy az ő történetük véget ér akkor, amikor elszakadnak egymástól, csak épp a Mester továbbéli a saját fejében a történetet, és vállalja a küzdelmet akár a sátánnal is?
(lejegyezte: Márton Imola)
