TÁNCSZÍNHÁZI MŰHELY A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN

Kétnapos táncszínházi workshopot szervezünk művészeinknek szeptember első napjaiban. A már ismerős, (2009-ben Debrecenben fellépő) főként koreográfusokból és táncosokból álló Tumulus-projekt két tagja érkezik Franciaországból.

150 evad-ikon_195x273px_v1A műhelymunka során a koreográfusok az eltáncolt mozdulat és a szöveg viszonyára helyezik a hangsúlyt. „Mi késztet engem a táncra?” „Hogyan fejezhető ki mozdulaton keresztül egy érzelemmel töltött impulzus?” Ezekre, és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a résztvevők improvizációs feladatokon és kompozíciókat létrehozó gyakorlatokon keresztül, hogy a munka végére eljuthassanak a saját, lényükből fakadó személyes táncukig.

A két nap során a résztvevők mindkét koreográfussal dolgoznak, majd a második nap végén sor kerül egy rövid, házi bemutatóra.

Date: 2015. szeptember 8. és 9.

Koreográfusok: Sophie Bocquet és Andrea Sitter

A Tumulus magyarul annyit tesz, hogy „földhalom”. 2008 nyara óta létező, olyan aszimmetrikus kapcsolódásokból álló kollektív próbálkozás, mely művészi és emberi interakciók létrehozására törekszik.

A Tumulus olyan eltökélt és aktív művészeket fog össze, akik szeretnek új dolgokkal találkozni és igyekeznek a világukat minden természetű közönséggel megosztani. Céljuk, hogy Közép-Európa és Franciaország között élettel teli kapcsolatot alakítsanak ki.

Tumulus (definíció): síkságon elterülő, az elmúlt néhány ezer év során készült szerény méretű földhalom. Felkapaszkodunk rá; akár azért, hogy meggyógyuljunk, akár azért, hogy figyelmeztetésként vagy örömünkben egy jelet küldjünk a távolban lévő másiknak.

andrea-sitter-et-la-funambule-sarah-schwarz-ci-contre-andrea-et-max-(dr)ANDREA SITTER

Ötéves kora óta táncosnő, majd később hegedűművész, színésznő, költő és performer. Klasszikus táncot Münchenben, kortárs táncot pedig Carolyn Carlson, Mathilde Monnier, Pina Bausch és Francois Verret mellett tanult. A kollektív munka híve. Előszeretettel vesz részt olyan projektekben, melyekben a művészi formák sokszínűsége, hibriditása jelenik meg, ahol több művészeti ág alkotói dolgozhatnak együtt.

SOPHIE BOCQUET (ejtsd: boké)

A La Rochelle-i balettintézetben tanult klasszikus táncot, majd különböző táncszínházi társulatokban dolgozott. Színházban szerzett, meghatározó élmények révén került kortárs színpadi szövegek közelébe, melyek arra inspirálták, hogy maga írja saját darabjai szövegét. Munkáiban a hangsúlyt a szavak és a tánc közti határmezsgye feltérképezésére helyezi.

A program a Nemzeti Kulturális Alap és a budapesti Francia Intézet támogatásával jött létre.

nkaIF_Logo Budapest-Quad

Photo Gallery

Photo: Máthé András