(Forrás: http://www.haon.hu/) 2015. 12. 02.
Debrecen – A fiatalok tudják, nem karddal kell küzdeni a sztereotípiák ellen.
A pillanatnyi indulat-e a felelős egymásnak rontó két fiatal haláláért? Egyikük gyilkos is egyben, másikukat a harmadik, a békítő, szúrta le dühében. Személyesen alig ismerték egymást. Ki a felelős? Mint egy sziklakripta, oly szilárdan áll ma is a 715 éves történet egyik legfőbb kérdése.
A Svetits Katolikus Gimnázium egyik osztálytermét csütörtökön avatta színpaddá a Csokonai Színház három színésze a díszletül szolgáló halom szalaggal, körbe rendezett székekkel, egy-két hangszerrel. Rómeó és Júlia történetét azon a ponton állították meg, amelyen a titkos házasságról hazafelé tartó Montague fiú összefut az utcán Capulet Tybalttal, Júlia unokaöccsével, aki beleköt. Rómeó ki akar térni a rokonává lett ifjú provokációja elől, de a friss férj barátja, Mercutio nem tűri a sértegetést, nekiront Tybaltnak, aki megöli őt. A felbőszült Rómeó erre végez barátja gyilkosával.
Különös „családállítás”
A tantermi deszkákon veronai fiatalként szerepet vállaló középiskolás diákok hosszan keresik, s kreatívan találják meg a választ arra, hogy ki felel a jó barát és az unokatestvér haláláért. Felmerül: a védelmezett szerelmesek, akiknek nem lett volna szabad egymásba bolondulni. A pár szülei, akiktől a több generációnyi gyűlöletet is örökül kapták a másik család iránt. A város elöljárója, akinek hatalmában állt volna elsimítani az évtizedek óta robbanásra váró feszültséget. A társadalom, amelynek tagjai elnézték a csatát, egy-egy pohár bor mellett talán erősítették egyiknek is, másiknak is az „igazát”. A foglalkozást vezető Gemza Melinda egy-egy nézőt kért fel, hogy a felsorolt szereplők élethelyzetébe bújva keresse meg helyét, pozícióját, testtartását a felelősség szobrában.
A szünettel együtt közel háromórás előadás alatt a jelenlévők együtt gondolkodtak arról is, mit kap az ember a vezetéknevével együtt. Indentitást, értékrendet, hovatartozást, előítéleteket, társadalmi rangot – sorolták a tanulók és az elmondottakat leginkább szimbolizáló fehér szalagot választottak a sokféle anyagúból, majd a kisbabává formált farmerkabátra helyezték az általuk kigondolt módon.
Ötletes, egyenes és felnőtt korban mégsem mindig magától értetődő, tiszta tervek születtek arra, hogy mit tehetnek a lakhelyükön eluralkodó pánik ellen az ott élő fiatalok; mi a motivációja a gyermekének biztos jövőt kívánó szülőnek és mi egy menthetetlenül szerelmes ifjúnak; az anyagi vagy az érzelmi biztonság a lényegesebb; hogyan békíthetők ki a régi ellenségek. A fiatalok számon kérhették Júlia édesanyját. Megkérdezték, mit szólt ahhoz, hogy a szülei választottak neki párt egy életre.
Az együttgondolkodás során az osztálynyi társulat gyakran egyetértett abban, hogy élő, ma is aktuális problémákról szól a diskurzus.
