Ritkán játszott operát állít színpadra a Csokonai Színház február 8-án. Rossini utolsó darabját, az Ory grófját az abszurd és a mese oldaláról közelíti meg Somogyi Szilárd. A rendezővel az énekesek egyedülállóan nehéz feladatáról, a vígopera humoráról és párhuzamos világokról is beszélgettünk.
Mi az oka annak, hogy az Ory grófja ritkán szerepel a zenés színházak repertoárján? Ha a szakirodalomban keresgélünk, két okot találunk, az egyik az, hogy Rossini gyakran él az opera buffa, a vígopera közhelyeivel, a másik, hogy komoly kihívás elé állítja az énekeseket…
Mind a kettő igaz. Nagyon nehéz énekesi feladat szopránoknak, mezzónak, tenornak, baritonnak, basszbaritonnak, s mindehhez társul egy egyszerű vonalvezetésű történet, amiről azt mondtam az énekeseknek, hogy tekintsék abszurd vígoperának. Ez egy édes-kedves történet, ami a reálvilágban nem állja meg a helyét, mert kicsit elemelt és szürreális, vagyis minden belefér. Az biztos, hogy sokat fognak a nézők nevetni. Mindenképpen az abszurd és a mese felé szeretném fordítani az előadást és kiemelni azokat a pillanatokat, amikor a játék titokban nagyon súlyossá komorodik, hogy lássuk, milyen veszélyeknek vagyunk kitéve, ha pusztán az ösztöneinkre hagyatkozunk.
Az Ory grófja Rossini utolsó vígoperája. Lehet összegzésnek tekinteni?
Ez egy nagyon jól megszerkesztett mű, valóban egyfajta összegzés. Újdonság nincs benne, mindent hallottunk már…
Megszokott Rossinitől, hogy plagizál.
Saját magától pláne, de ebben a darabban van valamifajta tudatosság, amit ki is használunk, sőt helyenként parodizáljuk, rájátszunk egy kicsit.
Elárulja, hogy hol?
Ez maradjon meglepetés.
Él a darab társadalomkritikájával?
Direkt módon nem. Az egyedüli üzenet az lesz, hogy ne higgyünk az olyan történésekben, helyzetekben, amikor valaki nagyon erősen el akar velünk valamit hitetni, s legfőképp ne akarjunk megfelelni neki. A féktelen rajongás rossz irányba visz. Az első felvonásban mindenki rajong ezért a remetéért, és ez veszélyes. A szektásodás része a világunknak, s ha nagyon akarnám, ezt is ráhúzhatnám erre a történetre, mert figyelmeztetést ad. Fontosnak tartom, hogy stoptáblákat tudjunk felmutatni az életben is. Persze az emberi viszonyokról sokat elárul az Ory grófja. Felnagyítva látjuk a tipikus emberi figurákat: a naivat, a megfontoltat, a kapzsit, a mindenre képes, dörzsölt alakot, magát Ory grófját, aki azt vallva magáról, hogy ő a megváltó, s kicsalja a pénzt a hölgyektől. Az emberi gyengeségek kihasználása, morális problémákat vet fel. Az opera szépsége, hogy felmutatja a figurák ellenpontjait is. Az emberi típusfiguráknak a szeptett lesz a legkifejezőbb része, egy gyönyörű a capella rész, ami sok időnkbe telik majd, mire összerakjuk a próbák folyamán. Megpróbáljuk megfejteni Rossini zenéjét. Kikeveredhet belőle szimbolikusan akár a hét főbűn is. Egy szórakoztató, nagyon izgalmas, jól elénekelt vígoperát szeretnék színpadra állítani. Egy abszurd operát, hisz alapvetően abszurd az a szituáció, hogy beöltöznek férfiak apácának vagy, hogy úgy akar megszerezni valaki egy nőt, hogy női ruhába bújik. Ráadásul hölgy játszik el egy apródszerepet, ami óhatatlanul egy másik helyzetet teremt az operán belül.
Meghagyja az operát a saját korában?
Kortalan világba tettük, de sok mindent felhasználtunk a jelenből, s ha ezt lehet társadalomkritikának nevezni, akkor ilyen módon élünk a lehetőséggel. Egy másik világba repít minket az ez előadás, amelynek központi eleme egy forgó csillagkapu. Ennek a közepén kezdődik az opera, és lehet, hogy egy másik univerzumban vagy egy párhuzamos világban folytatódik, de a többi tényleg maradjon titok!
Hogy érzi magát Debrecenben?
Nagyon jól. Óriási köszönettel tartozom a színház vezetésének, hogy egy ilyen nemes feladattal bíztak meg. Fejben kész volt a koncepcióm, megvolt a mozim, most vágom. Megtiszteltetés és megindító az énekesek felkészültsége. Öröm velük dolgozni. Ott tartunk, hogy pillanatról pillanatra, rájuk fókuszálva kell konvertálnom az elképzeléseimet a különböző jelenetekről. Ki kell találnom, hogy mi áll jól nekik. Jó impulzusokat kapok, amik arra ösztökélnek, hogy ne egy általam előre eltervezett „őrületet” akarjak rájuk kényszeríteni. Ezt a darabot el kell énekelni és én nem fogok olyan helyzeteket erőltetni, amelyekben nem érzi magát biztonságban az énekes. Az én rendezői munkám is csak addig terjedhet, ameddig az énekes biztonsággal tud énekelni. Nagyon szabadon, jókedvűen próbálunk, s ez a jókedv el fogja repíteni a 15-16 előadáson a szereplőket.
Magyar nyelven játsszák az operát…
Amit én nagyon szeretek, mert lehetőséget ad plusz gondolatok megfogalmazására, ami túlmegy a szöveg elsődleges jelentéstartalmán. Belép az árnyalatokba, hisz adott egy közös közvetítő közeg. Sokszor így is gyors a tempó, sarkallom is az énekeseket a szövegérthetőségre, és remélem, hogy amit mondanak a színpadon, és amit játszanak, az össze fog érni, vagyis mindenki számára érthető lesz a történet.
