(Forrás: http://www.hajdupress.hu/) 2017. 11. 07. Gyürky Katalin
A Csokonai Színház színes programokat kínálva idén csatlakozott először a hagyományosan mindig az őszi időszakban megtartott Debreceni Irodalmi Napokhoz. Mivel a 2017-es programsorozat mottója – a Reformáció 500. évfordulóján – a Hitvallás irodalom, az erre a jubileumra készített színdarab, a Menekülők is részévé vált az Irodalmi Napoknak, illetve az a Szívlapát című verses est is kapcsolódott hozzá, amely minden szempontból kuriózumszámba menő, figyelemre méltó produkcióként értékelendő.
Már csak amiatt is, mert a mai világunkban, ahol a könyvet, pláne a szépirodalmat, azon belül pedig a lírát egyre nehezebben lehet közel hozni az emberekhez, minden olyan kezdeményezés üdvözlendő, amely művészi szövegeket oly módon tud „tálalni”, hogy utána a néző kedvet kapjon kinyitni egy-egy kötetet. A Szívlapát című produkció ilyen értelemben „két legyet üt egy csapásra”: hiszen nemcsak arról van szó, hogy a Csokonai Színház hat művésze egy csodálatos hangulatú estével ajándékozza meg a közönséget, hanem arról is, hogy közben egy önmagában is rendkívül értékes, kortárs költők verseit tartalmazó antológiának, a Szívlapátnak is „reklámot csinál” az ebből válogatott és előadott verseivel.
A Péczely Dóra szerkesztette, százötven verset tartalmazó gyűjteményes kötet egytől egyig ma is élő és alkotó lírikusok munkájából állt össze. S hogy hogyan lehet ebből „ütős”, mégis szívhez szóló produkciót készíteni? Egyfelől nagyon egyszerűen, hiszen a kötet kiváló felépítése ehhez minden segítséget megad: az öt tematikus blokkra osztott, blokkonként harminc költemény az est számára is azonnal vázat tud nyújtani, hiszen a verseket a produkció alatt is meg lehet a blokkok sorrendjében és tematikájában szólaltatni. Ami meg is történik. A Csokonai Színház Stúdiószínházában a puritán, ám a művészek játékát és versmondását annál jobban segítő díszletek közé helyezett kivetítőn – Jóvér Csaba videógrafikai munkájának és Dániel András grafikusnak köszönhetően – nemcsak az épp aktuálisan szavalt vers szerzőjét és címét olvashatjuk, hanem az egyes blokkokhoz írott, a kötetben is szereplő mottókat is. Így az est elején Mercs János kötetismertetője, amely a Szerelmes verseket tartalmazó, a Születést elmúlást taglaló, az Istenkereső, létről nemlétről szóló, az Ars poetica-jellegű, valamint a Történelmi közéleti témákat érintő egységekről szól, nem lesz idegen azok számára sem, akik most találkoznak az antológiában szereplő versekkel először.
Másfelől nyilván nagyon nehéz dolguk van a produkció alkotóinak, hiszen a mai rohanó világunkban egy versmondó est sem szólhat csak és kizárólag a versmondásról. Kell hozzá valami plusz, valami többlet, ami leköti a nézőt, miközben a cél, a versek minél hathatósabb és hatásosabb közvetítése mégsem csorbulhat. Nos, azt kell mondjam, hogy a Szívlapát alkotói – a koreográfus-rendező Katona Gábor mellett a zenész Dargó Gergely, a színművész Mészáros Ibolya, Mercs János, Bakota Árpád és Zeck Juli – mindent „bevetnek” annak érdekében, hogy a versmondást középpontban tartva remek szórakozást nyújtsanak. Katona Gábor produkcióban való jelenléte ez esetben nemcsak a kiváló koreográfiát biztosítja, amelyben minden művész csak akkor és annyit mozog egy-egy vers előadása közben, amennyi hozzáad a vershez, kiemeli annak mondanivalóját, hanem a verseket kísérő profi táncmozdulatokat is. Dargó Gergő pedig, akiről köztudott, hogy gyakorlatilag minden hangszert képes megszólaltatni, ez esetben zongorán kísér, s épp az adott vers hangulatához illő dallamokkal nemcsak aláfesti, de „súlyozza” is a költeményekben foglaltakat.
A versmondásban amúgy is jártas további négy művész pedig – tudjuk meg Mercs János „kíváncsiskodásának” köszönhetően – a százötven versből saját maga választotta ki azt a párat, amelyet az esten elszaval. Egy-egy blokkon belül gyakorlatilag mindenkitől hallunk egy-egy alkotást, sőt van úgy, hogy közösen szavalnak el egy verset, így azonnal mindenkié lesz az adott költemény. S hogy mi alapján válogattak Erdős Virág, Tóth Krisztina, Szálinger Balázs, Jónás Tamás, Dékány Dávid, Szabó T. Anna, Kemény István stb. költeményei közül? Leginkább – tudjuk meg Mészáros Ibolyától – a versben foglaltakkal való azonosulás lehetősége alapján, vagy amiatt – vallja be Bakota Árpád – mert különlegesnek tűnt egy-egy vers ritmusa, zeneisége vagy épp humora, s előadását művészi kihívásnak érezte.
Az pedig, hogy a művészek nemcsak önállóan, hanem csoportosan is szavalnak verseket, a megfelelő keretet is biztosítja az est számára. Az első és az utolsó verset is közösen szavalják el. S míg az első az Irodalmi Napokhoz is remekül illik a tematikájával, hiszen Szabó T. Anna A nyelv a című verse az irodalmi művek „köntösének” sokszínűségét is taglalja, addig a záró költemény, Erdős Virág túlzott „magyarkodást” kifigurázó Márciusi kesergő című verse az előadók hivatásáról is árulkodik: ezt a verset ugyanis a művészek is kellő iróniával és öniróniával, jelmezek és különböző kellékek bevetésével, már-már egy „mini” színdarab formájában szavalják és játsszák el.
