Színházunkban tartott sajtótájékoztatót Puskás István alpolgármester

sajtótájékoztató puskásPuskás István alpolgármester február 7-én színházunkban tartotta meg sajtótájékoztatóját Debrecen kulturális költségvetéséről. A város közgyűlése február 13-ai ülésén tárgyalja majd az idei költségvetésről szóló előterjesztést. Az eseményen részt vett színházunk igazgatója, Gemza Péter is.

forrás: dehir.hu

A város költségvetésének mérlegfőösszege 160,9 milliárd forint, ebből beruházásokra 78,2 milliárdot szán a város. Az oktatási intézmények fejlesztésére 5,5 milliárd forintot, a kulturális fejlesztésekre pedig 10,2 milliárd forintot kívánnak fordítani. A Csokonai Színház felújítására és a Latinovits Színház befejezésére folyamatban van a közbeszerzés. A kulturális beruházásokra szánt 10,2 milliárd forint mellett a kultúra működésére 6,1 milliárd forint jut, ami azt jelenti, hogy Debrecen költségvetésének nagyjából tíz százalékát fordítja erre a területre. Azaz: az intézményi források több mint fele a kulturális területre jut.

sajtótájékoztató puskásMint Puskás István elmondta, amikor a kultúráról beszélünk, egy kontextusról is beszélünk, ezek a számok ugyanis nem önmagukban léteznek, hanem a város egyéb tevékenységeihez kapcsolódva. A kultúra érték, Debrecen kiemelten kezeli ezt a területet. Több olyan momentum van itt, ami mutatja, hogy a város egy átgondolt stratégia mentén fejlődik.

Az alpolgármester kiemelte a város nemzetközi kapcsolatait, melyek ha nem is jelennek meg feltétlenül a számokban, de fontos részét képezik a kulturális területnek is. Említette a kulturális fővaros pályázatot, mely komoly együttműködési lehetőségeket és kapcsolatokat hozott, s melyeket folytatni fognak. Egyedülálló Magyarországon, hogy egy önkormányzat saját jogán, saját kultúrájának megmutatása érdekében szervez külföldön eseményeket.

Tavaly Stuttgartban, Berlinben, Rómában jelent meg Debrecen, idén pedig Milánó és Kolozsvár lesznek a tervek szerint a főbb helyszínek, de Nagyváradon is képviselteti magát a cívisváros a Festum Varadium sorozathoz kapcsolódva. Mint hozzátette, a nemzeti összetartozás emlékéve is keretet ad az idei eseményeknek, és a tervek szerint egy online felület is megjeleníti majd ezeket a programokat.

– Mindez arra is esély, hogy átgondoljuk azokat a lehetőségeket, amelyek a magyar nemzet közösségét az országhatárokon túl is összefűzi. Debrecen központja a határokon átívelő kapcsolatoknak. A kultúra pontosan az a terület, melyen keresztül a nemzeti összetartozás élménye megélhető. Kiemelt szerepe lesz idén a regionális programoknak, határokon átívelő eseményeknek. Ez közös munkát is jelent majd, közösségi projekteket – hangsúlyozta az alpolgármester.

sajtótájékoztató PuskásA Modem körüli szóbeszéd kapcsán elmondta: 240 millió forintot fordítanak az intézményre, emellett egyéb önkormányzati források is rendelkezésére állnak a Modemnek egy őszre tervezett nagy kiállítás megtervezésére, valamint egy 16 millió forintos légtechnikai korszerűsítést is terveznek. A tavalyi 312 milliós összeghez képest idén így 316 millióból gazdálkodhat a Modem.

A Csokonai Színházra térve elmondta, hogy a színházi finanszírozás 2020-ban változott.

– Konstruktív tárgyalásokat folytatunk a minisztériummal, és most definiáljuk a pénzügyi fedezetet. Reményeim szerint rövid időn belül megszületik a megállapodás, akkor sajtótájékoztatón számolunk be a részletekről.

Az alpolgármester kitért arra is, hogy ez a megállapodás a Vojtina Bábszínházat is érinti, amelyet szeretnének bővíteni egy kiállítótérrel.
Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója ehhez kapcsolódóan felidézte, annak idején sokan mondták, ha jön a költözés, akkor lassítanak majd, ezzel szemben azonban semmi nem változik, megtartják a szakmai programokat. Március elejétől szeptember 15-ig tart majd a folyamat, míg átadják a színházat, s kiköltöznek a felújítás idejére, ettől függetlenül a színház nagy programjai (Deszka Fesztivál, MagdaFeszt, Irodalom Éjszakája) mind meg fognak valósulni. Az összetartozás éve kapcsán szólt arról is, hogy az alappillér változatlan a Deszka kapcsán is: ez a magyar dráma fesztiválja, mely a teljes Kárpát-medencei magyar színjátszást összefogja.

– Sok hazai és külföldi meghívásunk van, ezeknek is igyekszünk eleget tenni – mondta Gemza Péter. A finanszírozás kérdéseiről elmondta: nemzeti színházról van szó, tehát az önkormányzat és a kormányzat eddig is közösen finanszírozta, és nagy lépés, hogy évekre előre lehet tervezni így.

Puskás István a színházi fesztiválokhoz visszatérve felidézte: ezek is a város kulturális életéhez tartoznak. A virágkarnevál vagy a kétévente megrendezendő kórusfesztivál ugyanúgy része a kiemelkedő programoknak.

– Olyan elemekkel készülünk, melyek a meglévő hagyományt folytatják, s egyúttal átalakítják, továbbgondolják. Nemcsak nagy rendezvényekben gondolkodunk, hanem a város fenntartásában működő intézmények, közösségi terek életét is szeretnénk színesíteni.

 

Fotók: Máthé András