Szétbombázva – Próbanapló, 2. rész – A képzelet

Január 8-án tartottuk színházunkban Sarah Kane Szétbombázva című drámájának olvasópróbáját. Az előadást február 20-án, a 28 éves szerzőnő tragikus halálának évfordulóján mutatjuk be stúdiónkban. Az előadást 18 éven felüli nézőink számára ajánljuk. A rendező Bethlenfalvy Ádám, a díszlet- és jelmeztervező Ondraschek Péter, a történet szereplőit Tolnai Hella, Mercs János és Papp István játssza. Madák Zsuzsanna, aki a produkcióban dramaturgként vesz részt, egy próbanaplón keresztül enged betekintést az alkotói munkába.

„Csak az ember rendelkezik képzelettel. A képzeletünk tesz minket emberré.” – állítja Edward Bond, a kortárs brit drámairodalom kiemelkedő szerzője. Bethlenfalvy Ádám, akinek pályáját alapvetően meghatározza a bondiánus színházelmélet és színházi gyakorlat, az elemzőpróbán erősen hangsúlyozta a képzelet szerepét a Szétbombázva drámában. Egy egyszerű példát hozott a drámában fellelhető képzelet kettősségére: „Képzelet kell ahhoz, hogy valaki megfesse a Mona Lisát, és ahhoz is, hogy elképzeljen egy fegyvert, mondjuk az atombombát. A képzeletünkkel a valóságot teremtjük, akár fegyvert álmodunk és valósítunk meg, akár egy fantasztikus épületet.” Nyilvánvaló, hogy a különböző fegyverek elképzelésében mindig is nagyon kreatív és találékony volt az emberiség: igen széles a skála a trójai falótól a biológiai fegyverekig. „Itt született a fegyver, és nem fog meghalni” – hangzik el a drámában a Katonától, aki szembesíti Iant, az újságírót, a háború szörnyűségeivel.

IMG_8030

 

Izgalmas volt közösen kutatni pontokat a drámában, ahol a képzelet játékba kerül. Mercs János már az olvasópróbán felfigyelt egy helyzetre, ahol Ian előbb nyúl a fegyverhez, mintsem kopogást hallanánk az ajtón kívül. Fontos ezen a ponton megjegyeznem, hogy Sarah Kane drámájában az instrukcióknak is ugyanolyan értéke van, mint a szövegnek. A szerző nagyon pontosan leírja a nonverbális akciókat. Tehát Ian a fegyveréhez nyúl, majd egy kopogást hallunk kintről. Izgalmas azon gondolkodni e példa kapcsán, hogy a képzeletünk mennyire alakítja a valóságot. A képzelet az egész drámában nagyon erősen jelen van, hiszen Sarah Kane nem egy realista színházi nyelvet használ. Igaz, becsap bennünket: a dráma az elején realista hangon szólal meg, majd réseket üt rajta a képzelet játéka, és a végére egy becketti világba jutunk.

Ádám elmondta, hogy a nézőkre mint partnerekre kíván tekinteni. „Nem csinálunk úgy, mintha nem lennének ott.” Fontos, hogy mi magunk és nézőink is úgy kezeljük a történetet, mint fikciót. Szeretnénk, ha nézőink energiát tennének a befogadásba. A kérdés az, hogy mi az a nyelv, ami ebben segít? Azon kezdtünk el közösen gondolkodni, hogyan tudunk minél több dolgot a nézők képzeletére bízni, hogyan tudjuk a nézők képzeletét játékba hozni. Fel is álltunk az asztaltól, kijelöltük a játékteret, és az előadás rendszerén belül lévő kellékekkel – újságokkal, gines üvegekkel, egy pisztollyal és virágokkal – elkezdtünk képekbe, stilizált akciókba sűríteni jelentéseket, bízva abban, hogy közösen megtaláljuk a nézőkkel való rendszerteremtő játékot.

Madák Zsuzsanna