dehir.hu
Gelányi Bencét, a Csokonai Színház társulatának új tagját kérdeztük a színészi pálya szépségeiről és nehézségeiről. Interjú.
Dehir.hu: Most itt beszélgetünk a Csokonai Színház színészbüféjében, szemben velünk az Ady Gimnázium, ahol dráma-szakon tanult. Már kiskamaszként ennyire céltudatos volt, hogy az Adyba jelentkezett?
Gelányi Bence: A családi fáma szerint még sokkal korábban jelét adtam, hogy színész akarok lenni. Négy-ötéves koromból való a történet, hogy befészkeltem magam a karosszékbe, gitárt vettem a kezembe és kijelentettem, hogy színész leszek. Az Ady egyébként nagyszerű indítást adott, remek tanáraim voltak, és nagyon jó volt az osztályközösség. Azt hiszem, árulkodó, hogy az évfolyamból tízen léptünk a pályára.
Dehir.hu: Mondhatnánk erre, hogy na, persze, hiszen az édesapja is színész…
Gelányi Bence: Igen, édesapám, amikor kisebb voltam, sokat játszott itt Debrecenben, és mindig megnéztem az előadásait.
Beavatottnak érezhettem magam, mert nagyon szerettem az előadások után is maradni, elfújni a színpadon égve maradt gyertyát, segíteni elpakolni a kellékeket.
De apám sosem forszírozta, hogy színész legyek, és nem is beszélt le róla. Mikor felvettek Kaposvárra, éreztem, hogy nagyon büszke rám. Egyébként épp a napokban jártak itt Hajdu Szabolcs társulatával és az Egy százalék indián című előadással.
Dehir.hu: Meg szokták nézni egymást a színpadon?
Gelányi Bence: Hogyne, amikor csak tehetjük, megnézzük egymást, és természetesen elmondjuk egymásnak a véleményünket. Ez néha nehéz, mert én nem tudom nem úgy nézni őt, hogy az apukámat nézem. Az egy százalék indiánban annyira más karaktert hoz, mint amilyen ő valójában, hogy nagyon odáig voltam az alakításáért. Ő pedig mindig ad nekem tanácsokat, amiket néha rögtön be tudok építeni a játékomba, néha pedig azt mondom, hogy oké, ezt most elraktározom és majd előveszem máskor.
Dehir.hu: Szokványos kérdés, de voltak, vannak szerepálmai, vagy olyan darabok, olyan rendezők, amikkel vagy akikkel várja a találkozást?
Gelányi Bence: Biztosan voltak szerepálmaim, de számomra ez a téma nem igazán meghatározó. Ha darabot kérdez, hogy mi vonz, azt mondanám, hogy az Ibsen drámák. Lenyűgöz Ibsen drámáinak a miliője. Ami a rendezőket illeti, eddig minden rendezőtől sokat tanultam az egyetemen is, Kecskeméten, Szombathelyen is és a három év szabadúszás alatt is. A legutóbbi élményem a Nemtudomkához fűz, nagyon örülök, hogy Madák Zsuzsannával dolgozhattam együtt. Tőle is sokat tanultam és nagyszerűen egymásra tudtunk hangolódni, tudtunk együtt gondolkodni.
Dehir.hu: Temesvárra hogyan került?
Gelányi Bence: Kaposváron, az egyetem cserekapcsolatainak köszönhetően ismertem meg Csábi Annát, ő Marosvásárhelyre járt rendező-színész szakra, jó barátság alakult ki közöttünk és mindig hívott a vizsgáira. Aztán megkeresett azzal, hogy nem volna-e kedvem részt venni A tavasz ébredése című darabban. Féltem elvállalni, elmenni több hónapra egy idegen országba, végül nagyon jó döntés volt. Rengeteget tanultam abban az időszakban magamról és a színházról.
Dehir.hu: A szabadúszás éveit hogy viselte?
Gelányi Bence: Nagyon nehéz időszak volt. A szabadúszás rengeteg szervezkedéssel, telefonálgatással, e-mail írogatással jár, és ezekben én nem vagyok jó.
Küzdelmes dolog ez, sokszor hónapok maradtak ki, hogy nem tudtam dolgozni és ez lelkileg is nagyon megviseli az embert, mert sosem tudja, hogy lesz-e ebből kiút? Ezekben az átmeneti időszakokban pultos munkákat vállaltam – ez is fontos tapasztalatokat adott.
De aztán szerencsémre volt kiút. Emlékszem, egy alkalommal elkeseredésemben épp a ferihegyi munkákat nézegettem, és már-már rászántam magam, hogy jelentkezem valami reptéri munkára – az biztos érdekes, amikor – pedig késő esti óra volt – megcsörrent a telefonom. Gemza Péter hívott, hogy „van itt egy bemutató, nem érsz rá véletlenül?”
Dehir.hu: Most, hogy társulati tag lett, „hazatérés-élménye” van itt, a Csokonaiban?
Gelányi Bence: Igen, ez egy tudatos választás volt. Három éve játszom itt különböző darabokban, ez a negyedik. A három év alatt megismertem az itteni társulatot, a színházat, sok régi osztálytársam, barátom játszik itt. Szerencsés embernek tartom magam, hiszen tulajdonképpen a barátaim között dolgozom.
Dehir.hu: Az utóbbi egy-két évben melyek voltak a legfontosabb szerepei?
Gelányi Bence: Sok ifjúsági darabban játszottam és játszom idén is, ami nagy kihívás, mert le kell tudnod kötni egy gyerek figyelmét. Szombathelyen a Mesebolt Bábszínházban töltött idő sokat hozzátett ahhoz, hogy beletanuljak ebbe. Régen azt mondtam az ifjúsági darabokra, hogy „jaj ne, semmiféleképp ne!” – leginkább az riasztott, hogy reggel 10-kor nem szeretek előadást játszani, inkább esti színész vagyok, de minden darabból tudtam táplálkozni. Ha a legfontosabb darabot kellene mondanom, Itt a Csokonaiban az Időfutárban volt az első nagyobb szerepem, friss diplomásként a kollégák is nagyon sokat segítettek, ez meghatározó élmény maradt a számomra.
Az interjú folytatása itt olvasható.
