„Számomra ez a változások évada volt.” – A nívódíjas Wessely Zsófiát kérdeztük

A 2021/2022-es színházi évadot lezáró ünnepségen került sor a nívódíjak átadására, melyet társulatunk azon tagjai vehettek át, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt évad során.

Wessely Zsófia
Wessely Zsófia

„Számos különböző szerepben, komédiában, drámai darabban, ifjúsági előadásban bizonyította, hogy játéka sokoldalú, mégis önazonos. Minden szerepében képes lelki mélységeket megmutatni, akár úgy, hogy komikus figuraként is megcsillantja szerepének emberi, drámai színeit, akár úgy, hogy a korunk felszínessége mögötti tátongó űr mélységét mutatja meg. Színpadi jelenléte mindig természetes, finom rezdülésekkel, izzással teli.” – hangzott Wessely Zsófia laudációja, akit megkérdeztünk róla, hogyan tekint vissza az elmúlt évadra, mik voltak számára a legnehezebb és legszebb pillanatok.

„Számomra ez a változások évada volt. Semmi sem úgy alakult, ahogyan az terveztük. A világjárvány miatt nagy nehezen, de végül sikerült bemutatni Pass Andrea Fináléját Debrecenben és Pesten egyaránt. Sajnos játszani nem volt sok lehetőség. A kaméliás hölgyben is izgalmas feladatom volt, de azt is keresztülhúzták a körülmények. De nagy örömömre közel negyven alkalommal sikerült játszani a Kimondhatatlan című tantermi előadást és az esélyegyenlőségi pályázat révén olyan helyekre is eljuttatni, ahol egészen más jelentést kap. A kaposvári szemlén pozitív visszajelzéseket kaptunk a Szívlapát előadásról, és ennek nagyon örültem. Szabó Magda Für Elisébe is belekóstolhattam, melyet hamarosan láthat a közönség. Egy bemutatóm teljesen elmaradt. De hálás vagyok, hogy a körülmények ellenére tartalmasan telt az évad.”

 

Wessely Zsófiával egy hosszabb interjút is közölt a napokban a dehir.hu, melyet ide kattintva olvashatnak.