Gemza Melindával az I. Csokonai Színházpedagógiai és Színházi Nevelési Konferenciáról beszélgettünk
Éppen egy éve, hogy elkezdődtek az első lezárások a pandémia miatt, a színházi szakma, közönségétől megfosztva, négy fal közé és monitor elé kényszerült. Az elmúlt egy év tapasztalatai már elég bőségesek és sokoldalúak voltak ahhoz, hogy konferenciát rendezzetek a színházi nevelési szakma online-osításáról?
Gemza Melinda: A konferencia ötlete régóta a levegőben volt már, hiszen az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretében lehetőséget kaptunk a megvalósítására. Akkor még természetesen élő konferenciát terveztünk, és meg volt az elképzelésünk a fő témáról, amit majd körüljárunk, de a járvány felülírta ezt a helyzetet. Már az első lezáráskor láttuk, hogy a konferencia ilyen formában nem lesz megvalósítható, így elkezdtünk azon gondolkodni, mi legyen helyette, ami szakmailag hasznos a jelenlegi helyzetben. A tapasztalat az, hogy az egész színházi nevelési szakma gyorsan reagált a járványra és sok új program született, élő előadások adaptálásából vagy tudatosan online platformra tervezve. Úgy láttuk, hogy ezt érdemes bemutatni, érdemes erre reflektálni. A konferencia előtti másfél hónapban sok online színházi nevelési előadást és programot tekintettünk meg. Ezekből az élményekből született az ötlet, hogy két kerekasztal-beszélgetés keretében a szakma neves képviselőivel beszélgessünk arról, hogyan változtatta meg a színházi nevelést a pandémiás helyzet.
Milyen új, kifejezetten online megoldások születtek a szakmán belül a közönség elérésére?
Filmként megtekinthető előadások és ehhez kapcsolódó Zoom-on szervezett közös beszélgetések, előkészítő játékok és feldolgozás. Több olyan online előadás is született, amely a Zoom lehetőségeit teljes mértékben kihasználta, mint a győri Rév Színház CTRL című előadása, ahol a résztvevők közös chatben alakították a történet menetét, vagy a Közeljövő Színházi Nevelési Csoport médiatudatossági workshopja, ahol a Zoom táblájára írva, rajzolva osztották meg a gondolataikat a program résztvevői.
Milyen konklúzióval zárult a konferencia?
Sok visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy termékeny volt számukra a közös szakmai beszélgetés, az új, kísérletező online térbe tervezett programok megismerése és az erről való reflexió. Felvetődött a kérdés, hogy vajon ezek a programok megmaradnak-e a későbbiekben is az eszköztárunkban, s arra jutottunk, hogy a későbbiekben is lehet létjogosultságuk, bár abban mindenki egyetértett, hogy a színházi nevelés egy olyan műfaj, ahol a személyes interakcióknak kiemelt jelentősége van. A Budapest Bábszínház például arról számolt be örömmel, hogy sok olyan osztályhoz is eljutott az előadásuk, akik a színházba sosem jutottak volna el hozzájuk Budapestre.. Sikerült előnyt kovácsolni a nehéz helyzetből.
Milyen hátrányokról számoltak be a résztvevők az élő közönségkapcsolathoz képest?
A személyesség, a személyes kapcsolat elvesztése egyértelműen a legnagyobb nehézség. Az élő színházi nevelési programok során is a személyes találkozásokkor idő kell, hogy a közönség soraiban ülő fiatalok megnyíljanak. Ez az idő sokkal hosszabb a Zoom-on, nehéz elérni egyáltalán azt is, hogy bekapcsolják a kamerát, középiskolás korosztályban különösen. Emellett sajnos sok olyan drámás eszköz van, ami nem működik online, például a közös jelenetalkotás. De nagyon sok pozitív, megerősítő üzenetet kaptunk, hogy jó volt látni, hogy ki mit csinál. A színházi nevelési előadások résztvevői mindig egy közösség tagjai, a programokra általában csak néhány megfigyelőt szoktak beengedni az alkotók. Most azonban megfigyelőként lehetőség volt arra, hogy sokkal többen megnézzenek egy-egy programot, s ez nagyon hasznosnak bizonyult szakmailag. Jó volt beszélgetni arról, hogy ki-ki az elmúlt egy évben hogyan próbált túlélni a saját színházában, jó volt látni, hogy ugyanazok a problémáink és hogy születtek rájuk megoldások, és hogy közösen tudtunk gondolkozni azon, mit lehetne még. A szakmán kívül, nagyon örültünk, hogy a konferencia résztvevői között sok pedagógus és egyetemi hallgató volt jelen, a Pesti Magyar Színiakadémia színész diákjai, és drámainstruktor hallgatók. Ez is megerősített minket abban, hogy a terület él és virágzik, és az online tér megengedte, hogy bárhonnan a világból becsatlakozzunk a beszélgetésekbe.
A konferencia nemzetközisége miben nyilvánult meg?
Ahogyan már említettem, a konferencia az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósuló, a „Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” (ROHU-446) elnevezésű projekt keretén belül valósult meg, emiatt kiemelten fontos volt számunkra, hogy romániai szakemberek is jelen legyenek. A bukaresti Replika Központ bemutatkozása egész estés program keretében zajlott, ahol a bemutatkozó film megtekintése mellett lehetőség volt a közvetlen beszélgetésre is. A bukaresti csapat hat éve létezik és román nyelven ők kezdtek el először színházi neveléssel foglalkozni.
A másik bemutatott nemzetközi program a birmingham-i Big Brum Theater által létrehozott – a pandémiára reagáló – Socially Distant volt, melyet pedagógusok számára tettek elérhetővé. A konferencia résztvevői egy workshop keretében maguk is megtapasztalhatták a program egy kis részletét, illetve lehetőségük volt beszélgetni a program létrehozóival. Az online tér nagyban elősegítette a konferencia nemzetközivé tételét, hiszen itt nincsnek határok.
A Csokonai Ifjúsági Program milyen online megoldással állt elő a járványhelyzet idején?
A konferencia megszervezésén és lebonyolításán túl a Toldi című zenés ifjúsági előadásunkhoz, amiről felvétel, előadásfilm is készült, dolgoztunk ki egy programot a pedagógusoknak. Az előadásfilmet eljuttattuk az összes Hajdú-Bihar megyei általános iskolának, a pedagógusok pedig reményeink szerint hasznosan tudták alkalmazni a tanári segédletet az előadás feldolgozásához.
