Országos, sokszoros túljelentkezéssel zajló casting során választotta ki a rendező, Keszég László a frissen bemutatott, Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián szerzőhármas által jegyzett Molnár Ferenc-adaptációt, A Pál utcai fiúk című zenés játék debreceni előadásának szereplőit. A szerepkettőzésekkel futó produkció fiatal színészei közül most a bemutatón szereplő Szőke Olivért kérdeztük, aki a Vörösingesek vezére, Áts Feri karakterébe bújt.
– Ez lesz az első nagyszínpados előadásod?
– Több színházi előadásban szerepeltem már, de kétségtelenül ez a legnagyobb színpad, amire rámerészkedek. A Szép Ernő Színházzal például sokat játszottam már nagy művelődési házak színpadain, nagyobb szabadtéri színpadokon szerte az országban, a Spirit Színházban pedig megtapasztaltam, milyen az a kamaraszínházi légkör, amikor egy kisebb, zártabb térben, intimebb hangulatban áradnak az energiák egy-egy előadáson. Ez az első élményem egy nagy kőszínházi rendszerben, és meg kell mondjam, nagyon izgalmas kaland. Kellemesen borzongató érzés belegondolni, milyen nagy színészlegendák jártak-keltek ezek között a falak között, s jelenleg is milyen nívós az itteni társulat. Megtisztelő, hogy itt lehetek.
– Honnan hallottál a castingról és hogyan készültél rá?
– A Gór Nagy Mária Színitanodában adta hírül a vezetőség, hogy meghallgatást tartanak Debrecenben. A Pál utcai fiúk volt az első könyv, amelyik kiskoromban igazán megérintett, s amikor az ősbemutatót láttam a Vígszínházban, végig az járt a fejemben, bárcsak egyszer szerepelhetnék ebben a fantasztikusan megírt és meghangszerelt adaptációban. Magyar Vazul barátommal keltünk útra, persze izgultunk is a castingon, ahogy kell, de végül mind a ketten szerepet kaptunk. (Igaz, a darabban ellenségek vagyunk, ő ugyanis Csónakost alakítja). Elmondhatatlanul örültem a hírnek, Áts Feri igazi álomszerep a számomra.
– Nehézség vagy könnyebbség neked zenés darabban játszani?
– A zene mindig fontos része volt az életemnek, játszom több hangszeren is, gitáron, zongorán, dobon, és több zenekarom is volt már, az M2 Petőfi TV-n zenei műsort is vezettem. De nagyon hálás vagyok az életnek, amiért sokszor a színészettel is kombinálhatom a zeneiségemet. Például a Holnap Tali, vagy a Tanár című sorozatokban zenészeket játszottam, s kellett is muzsikálnom, nagyon örülök, hogy most pedig ebben a zenés előadásban játszhatok és énekelhetek. Folyton kiráz a hideg az előadás dalaitól, pedig már egy ideje minden nap hallom őket. Csodálatosak.
– Hogyan barátkoztál meg Áts Feri karakterével?
– Áts Ferivel nagyon sok mindenben hasonlítunk. Persze kellettek Keszég László nagyon pontos instrukciói, hogy erre rájöjjek és lássam ki is ez a rettegett vörösinges vezér. Azt gondolom, hogy voltak olyan szituációk az én életemben is, amelyekben hasonlóan működtem, mint ő is a vörösingesek körében. Például a zenekaraimban frontemberként vagy egy saját darabom rendezése közben ugyanúgy a legnagyobb alázattal tettem meg mindent, hogy tökéletes és nagyon pontos legyen, s véresen komolyan legyen véve az, amit közösen, a csapattal létrehozunk, pont mint Feri az általa irányított harci kiképzések, gyakorlatozások során. Mindketten kitartóak és hűek vagyunk a kemény elveinkhez, amelyekhez mindig következetesen ragaszkodunk. Szerintem ő is visel egy kemény páncélt, amit kifelé mutat, de ez legbelül egy becsületes, érző szívű srácot rejt, aki méltósággal tudja viselni a vereséget, nem tűri, hogy a vörösinges társai gyengébb fiúkat bántsanak és képes szívből bocsánatot kérni, felelősséget vállalni a tetteiért, hisz Nemecsek elkobzott üveggolyóját is visszaviszi Bokának, s minden ellenségeskedést félretéve a beteg fiú állapotáról érdeklődik. Azért különbség is akad bőven közöttünk. Szerintem például erővel megszerezni valamit soha nem lehet megoldás, márpedig Áts Feri ebből indul ki a Grund megszerzését illetően. Ezt hosszasan tudnám még fejtegetni, de a lényeg, hogy Áts Feri nem egy tipikus ,,főgonosz’’, sokkal több annál, s ezért olyan izgalmas játszani őt.
– Milyen a közös munka a többi fiúval és Keszég Lászlóval?
– Mindenki nagyon komolyan veszi a munkát, és azon melózik, hogy valami igazán maradandó élményt nyújtson a debreceni közönségnek. Nincsenek rivalizálások sem és nagyon jó ezt látni, motiváló ennyi alázatos sráccal együtt próbálni. Ugyanolyan fontos lett mindenkinek ez az előadás, mint a Pál utcaiaknak a Grund, vagy a Vörösingeseknek a Füvészkert, amiért megéri áldozatokat hozni. Keszég László pedig nagyon sokat segít mindannyiunknak, minden erejével azon van, hogy a maximumot hozza ki belőlünk, ráadásul, mivel két szereposztás van, ezért úgymond mindent duplán kell megrendeznie. Mindig nagyon érzékletes példákkal, hasonlatokkal szemlélteti mindazt, amit látni szeretne tőlünk, néha elő is játszik bizonyos mondatokat, s megválaszolatlan kérdéseink sem maradnak, a kezdetektől nagyon pontosan tudta, mit akar ebből az előadásból kihozni. Sokat tanultam tőle, úgyhogy nagy élmény volt a közös munka. Gergye Krisztián koreográfusnak és Rovó Tamás társkoreográfusnak sem lehetünk elég hálásak. Szintén nagyon sokat köszönhetünk nekik, többek között az izgalmasabbnál izgalmasabb koreográfiákat és szintén a sok-sok türelmet, segítséget.
– Mennyiben lesz más a debreceni előadás szerinted, mint az eddigiek, amiket láttál?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Nagyon szerettem az eddig látott előadásokat is. Alapból adott egy remek szövegkönyv, fantasztikus zenékkel, izgalmas dalszövegekkel, ami már önmagában fél siker. Itt a legnagyobb különbségek szerintem abból fakadnak, hogy a rendezőnk, koreográfusaink és mi, színészek hogyan viszonyulunk a műben felmerülő erkölcsi törvényekhez, eszmei értékekhez, hogyan fogalmazzuk meg őket magunkból a legőszintébben. Azt gondolom, ezek mindannyiunk számára fontosak, a szívünk-lelkünk benne van a produkcióban, és ez nagyon érződik a végeredményen. Szerintem lendületes, felemelő, szívfacsaró és igazán őszinte előadás született. De talán nem is a különbségek számítanak, hanem az, ami összeköt minket az eddigi előadások alkotógárdáival. Hogy mi itt, ebben a színházban is szeretnénk átadni minél több nézőnek a darab tanulságait, mint például, hogy egyedül gyengék, együtt erősek vagyunk és feltesszük a nagy kérdést is: ,,Miért élnénk, miért félnénk, ha nem egy álomért?’”
