A Petőfi Kulturális Ügynökség, Debrecen városa és a Csokonai Színház együttműködésében működtetett debreceni Írórezidencia program keretében Csutak Gabi író vendégeskedett városunkban június 13. és július 9-e között. Rövid interjúnkban az írót kérdeztük a Debrecenben töltött időszakról.
Csokonai Színház: Miért éppen Debrecent választotta a rezidensprogram helyszínéül? Van korábbi kötődése a városhoz?
Gabi: A bátyám sok évig Debrecenben élt a családjával, pár éve a legjobb barátnőm is ide költözött, így rendszeresen jártam Debrecenbe látogatóba. Azért is választottam ezt a helyszínt, mert valamelyest ismerem a várost, nyugodt hangulatra vágytam, az írás szüneteiben sétákra a Nagyerdőben és a csendes kisutcákban. Ezen kívül több író és irodalmár ismerősöm él a városban, nagy öröm volt velük találkozni.
A Debreceni Egyetemhez is volt kötődésem anno, bár ez már nagyon régen volt. 1999-ben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakos hallgatójaként fél évet töltöttem Debrecenben. Több órára is bejártam a filozófia szakra, ahol akkor Vajda Mihály volt a tanszékvezető. Az itt töltött idő meghatározó volt szakmai fejlődésem szempontjából. Nem csak a tanárok felkészültsége nyűgözött le, hanem az a frissesség, nyitottság és lelkesedés ahogyan választott témájukkal foglalkoztak. Ráébresztettek, hogy a filozófiához sokkal kreatívabban is lehet viszonyulni, mint korábban hittem, és az is akkor vált világossá számomra, hogy az esztétika az a terület, amellyel a későbbiekben intenzíven akarok foglalkozni.
– Úgy tudjuk, egy regény készül – készült az itt töltött idő alatt, melynek a munkacíme Felejtés, és egy fiatal lányról szól, aki vidékről Budapestre költözik. Hogyan sikerült haladni vele és hol olvashatjuk majd az elkészült részleteket, tervezi folyóiratokban publikálni a teljes regény megjelenése előtt?
Igen, jelenleg Felejtés munkacímű második könyvemen dolgozom. A regény elbeszélője és egyben főszereplője Rita, egy húszas éveiben járó nő, aki 2000-ben egyetemi tanulmányok folytatása céljából egy kisvárosból Budapestre költözik. Itt tartózkodásom ideje alatt sikerült megírnom egy fejezetet, amely követi a szereplőm Budapesthez való viszonyának alakulását attól kezdve, hogy szórványos benyomásai vannak a városról egészen a beilleszkedés érdekében tett erőfeszítésekig. A fejezet első felének megírásában segítségemre volt, hogy jelenleg is egy kisebb városban tartózkodtam, amelynek a családi házai, fákkal és virágágyásokkal szegélyezett kisutcái a szülővárosomra, Szatmárnémetire emlékeztetnek.
A regény második rétegét ezek a látogatások képezik, amelyek során Rita hazatérve rendszeresen szembesül Alzheimer-kórban szenvedő apja egyre súlyosbodó állapotával. Az utóbbi hetekben leginkább ezeken a fejezeteken dolgoztam. Ezen belül azokra a részekre fókuszáltam, amelyekben a betegséggel kapcsolatos személyes élményeimet dolgozom fel. Ezeknek a szövegeknek a megírása nem csak intellektuálisan, hanem érzelmileg is megerőltető. Úgy gondoltam, hogy a rezidencia által biztosított ideális körülményeket kell a legnehezebb részek megírására felhasználnom, hiszen most volt rá lehetőségem, hogy napokon át minden mást kizárva belehelyezkedjek ebbe a felkavaró világba.
A készülő könyvből már korábban is megjelentek novellává kerekített részletek többek között az Élet és Irodalomban, a Hévízben, a Műútban. A most elkészült fejezetek egyes részleteit is szeretném majd novellaként publikálni, de jelen pillanatban még nem tudom megmondani, hogy pontosan hol fognak megjelenni.
– Mit nyújtott Debrecen az alkotói magányon túl? Voltak olyan irodalmi vagy kulturális programok amik gazdagították az itt töltött időt?
Így, hogy a nyári időszakot választottam, nem számítottam rá, hogy ennyi inspiráló kulturális élményben lesz részem.
Több napig tartó teljes egyedüllét után először a Debreceni Irodalom Házába mentem, ahol A szépíró olvas című sorozat vendége G. István László volt. A tavaly Salvatore Quasimodo költészeti díjjal, valamint Debrecen város által alapított Térey-díjjal is kitüntetett szerzővel Áfra János beszélgetett. A moderátor jól felépített kérdései nyomán képet kaphattunk a szerző szerteágazó életművéről a kezdetektől legutóbb megjelent kötetéig. Ahogy G. István László elképesztő tudással és lelkesedéssel beszélt a világ különböző tájainak hagyományos versformáiról, a különböző versformák magyar nyelven való működtetéséről – saját művek és fordítások kapcsán egyaránt – egy számomra ismeretlen, de rendkívül izgalmas világba pillanthattam be, amelyben a matematika és a misztikum a legnagyobb természetességgel fonódik össze a költő fejében kiapadhatatlanul áradó verszenében.
A MODEM-ben látható kiállításokat két alkalommal is megnéztem, először a Múzeumok Éjszakáján, majd a rezidencia utolsó napján. Különösen Lakner László korai alkotói időszakának munkái hatottak rám, valószínűleg azért, mert jelenleg a saját írásaimban is fontos szerepet játszik az identitásvesztés és az ezzel járó szorongás. A Metamorfózis (1964-67) című munkája emblematikus ebből a szempontból, amelyen az egy egyre inkább emberré torzuló oroszlán képének kollázsszerű sorozata látható.
Az írás motívuma is több szinten megjelent a kiállott művekben: spárgával átkötött falra függesztett könyvtárgyak, amelyek között alapvető esztétikai tárgyú művek találhatók; a New Yorkban festett, az Ómagyar Máriasiralomból inspirálódó Isa pur sorozat; a Duchampra refelektáló fehér és a Celan műveit megidéző fekete képek. Szintén a MODEM-ben látható, az Antal-Lusztig-gyűjtemény öt alkotóját bemutató kiállítás, ahol Országh Lili képeinek egy része ugyancsak az írást, illetve az írás és a város mintázatának egymásbajátszását jelenítik meg.
Az utolsó előtti napon megnéztem Szalai Kata Az ismétlődés folyosói című kiállítását az Élettudományi Galériában. Áfra János Rítusok című verseskötete által inspirált képek a fekete különböző tónusait vonultatják fel, a kiolvasható versrészletek az egymásra rakódott rétegekből fénylenek fel. Az volt a benyomásom, hogy a képek létrehozása is egyfajta rítus lehetett, amely a versek befogadásának folyamatát jeleníti meg. Az egymásra festett eltérő tónusok az értelmezés transzparens és átláthatatlan rétegeit ötvözik.
A két részre bontott Rítus sorozat között helyezkednek el azok a képek, amelyeket az Emlékiratok könyve Isten tenyerén ülünk című fejezete inspirált. Nádas művét pasztellszínekkel jeleníti meg a képzőművész, az írott betűk sorai többnyire kiolvashatatlanul tapadnak egymásra, időbeli szinkronicitást létrehozva. A két sorozat megjelenítésének különbségei számomra a vers és a próza befogadási mechanizmusainak különbségeiről is szólnak.
Végül minden összeért: miközben búcsúztam a várostól és az egy hónapig tartó intenzív írástól, folyamatosan olyan képzőművészeti alkotásokkal találkoztam, amelyek az írást jelenítették meg. Debrecen így búcsúzott tőlem.
Borítókép: Szeles Judittal a MODEMben
Csutak Gabi (író) 1977-ben született Szatmárnémetiben, Romániában. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végzett filozófia szakon, majd a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen esztétikát, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen pedig drámaírást tanult. Jelenleg Budapesten él. Csendélet sárkánnyal című első novelláskötete 2017-ben jelent meg. A kötet egy gyerek perspektívájából világít rá a kommunista diktatúra abszurditásaira. 2018 tavaszán ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Ugyanebben az évben Margó-díj döntőjébe jutott, és különdíjban részesült. Novellái eddig angol, bolgár, cseh, észt, horvát, román és szerb nyelven is megjelentek. Első kötetének szerb fordítása várhatóan 2023-ben jelenik meg a Kulturni Centar Novog Sada kiadónál. Jelenleg Felejtés munkacímű regényén dolgozik.
