Madák Zsuzsannával, a Trigonometria című osztálytermi színházi nevelési előadás rendező-dramaturgjával beszélgettünk.
Bár a Verona 1301, a Csokonai Ifjúsági Program első tantermi előadása érinti a szerelem témáját, először a Trigonometriában kerül igazán fókuszba, hisz egy 14-15 évesek közötti szerelmi háromszögről szól. Miért éreztétek aktuálisnak, hogy a szerelemről, barátságról beszéljetek kamaszokkal?
Régóta szerettem volna az első szerelemről színházon keresztül együtt gondolkodni fiatalokkal. Romankovics Edával, aki ezt a darabot írta, pár éve, a Para premierje után beszélgettünk arról, milyen jó lenne erről a témáról előadást készíteni. A pályázat révén most adódott az alkalom, hogy az első szerelemről, barátságról beszéljünk, leginkább arról, hogy mitől lesz igazi egy kapcsolat, akár a barátságban, akár egy romantikus találkozásban. Lépten-nyomon találkozunk előre gyártott, kozmetikázott mintákkal, hogy hogyan kell randizni, milyen egy tökéletes randi, milyen a tökéletes első csók, milyen egy tökéletes párkapcsolat, ezért fontosnak tartom, hogy a témáról előadást készítsünk. A fókuszunkban az igaziság áll, illetve a kérdés, hogy hogyan bánunk egymással. Úgy érzem, hiánypótló egy ilyen előadás, hiszen nem igazán jelenik meg a téma hazai színpadokon.
Filmekben, irodalomban azért akadnak jó példák.
Valóban, van már egy-két jó sorozat, vannak regények, de a színház, legalábbis Magyarországon kevésbé beszél kellő mélységben erről.
Nehéz téma, vagy szemérmesebb a színház, vagy a korosztály marad az érdeklődésén kívül?
Nem tudom, nem gondolkodtam ezen, de darabot sem igazán találsz a témában, nincs mit leemelni a polcról. A Trigonometriát felkérésünkre írta Eda. Ugyanakkor valóban igazi kihívás a kamaszoknak, kamaszokkal erről beszélni, hiszen nagyon kritikus ez a korosztály, azonnal észreveszik és jelzik is, ha valami nem hiteles.
A tantermi előadás ebből a szempontból egy ideális forma lehet a megszólításukra.
Abszolút, de hiszem, hogy más színházi formában is működne egy ilyen témájú történet.
Egy szerelmi háromszög a történet. Anélkül, hogy szpojlereznénk, két tizennégy éves lány, egy vagány és visszafogottabb kamasz barátsága kerül próbatétel elé Salamon, egy gimnazista fiú miatt. Első olvasatra nagyon bátornak találtam a Trigonomtriát, mert bensőséges, intim helyeken állítja meg a történetet és bízza, persze az ilyenkor szokásos színészi irányítás mellett a résztvevő diákokra három meghatározó jelenet kitalálását. Egyszer egy olyan jelenetet, ahol nincs komoly érzelmi töltete a találkozásnak, a másikban pedig épp annak mélységére érezhetnek rá. A legbelsőbb, legbizonytalanabb részüket szólítja meg az előadás.
Ez abszolút így van, ezért kell nagyon érzékenynek lennünk. Nagyon sokat tréningeztünk a színészekkel, sokat beszéltünk arról, hogyan vezessék ezeket az interaktív részeket. Ezt Edával közösen csináltuk, hiszen Eda nem csak szerzőként, hanem az interaktív részek tervezőjeként, illetve trénerként is alkotótársam. Iszonyúan fontos, hogy a színészek hogyan szólítják meg a kamaszokat. A fiatalokkal kiscsoportokban ötletelnek, majd a kapott útmutatások alapján eljátsszák a jeleneteket. A tesztjátékok és az első pár előadás után már elmondhatjuk, hogy nagyon különböző megoldások születtek. Érdekesek azok a helyzetek is, amikor valaki mond valamilyen vad, szélsőséges megoldást, akkor nem is a színészek kérdőjelezik meg az ötletet, hanem a társaik, hiszen felelősséget adunk a kezükbe. Úgy gondolom, hogy a történet szereplői jól megírt karakterek, amelyeket érzékenyen formálnak meg a színészek, ezért bevonódnak a fiatalok, szépen és jól akarják megoldani a jeleneteket. Akkor is közbeszólhatnak, ha szerintük a színészek másképp játsszák az általuk kitalált jeleneteket. Előfordult egy hetedikes osztályban, hogy egy fiú előre figyelmeztette a társait, hogy nehogy széttrollkodják a jelenetet. Nagyon komolyan veszik, hogy beletehetik a gondolataikat.
Működik egy önkontroll a csoporton belül.
Hogyne, mert ha jól csináljuk, akkor felelősséget éreznek, hozzá akarnak tenni, tudják, hogy rajtuk múlik, milyen lesz a történet.
Döntő lesz a fiúszereplő választásában a lányok habitusbeli különbsége. Jól kódolják a két lány közötti különbséget a kamaszok?
Persze. Lilla a vagány, bevállalós csaj, míg Blanka visszafogottabb, éppen ezért alárendelt a helyzete ebben a barátságban. Abszolút Lilla az irányító. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a barátságon kívüli szituációkban már Blanka sem ilyen visszafogott. Amikor megismerkedik Salamonnal, egészen más arcát ismerjük meg.
Ért meglepetés, vagy a szerelem most is olyan, mint a te kamaszkorodban volt?
Nagyon helyes volt látni, ahogy fiatal srácok rendezik a randit: mi történjen, hogyan történjen, milyen apró ajándékot vigyen Salamon a lánynak, hogyan izgul előtte, és nagyon helyesek akkor is, amikor megválaszthatják, hogy melyik karakter zárómonológját írják meg, sokan szinte odarohantak a fiú karakterhez, mert már magukénak érezték a sorsát. Nagyon érzéki, finom élmények értek a résztvevők által. Szerintem az első szerelem most is olyan, mint az én kamaszkoromban, csak a körítés más. Mi is faltuk a szerelemmel, szexualitással kapcsolatos tartalmakat, mi a Bravo Magazin Szerelem, szex, gyengédség rovatát vártuk hétről-hétre, azonban a mai fiataloknak nem kell várniuk, minden szűretlenül elérhető számukra. Rengeteg mintával találkoznak, de nincsenek platformok, fórumok, hogy kérdéseikről érdemben beszéljenek, gondolkodjanak.
Az előadást a ROHU Interreg pályázat keretében rendezed úgy, hogy két város három társulatával dolgozol. Egyedi szakmai tapasztalatokra tehetsz szert, hisz különböző társulatok színészeivel, játékával láthatod ugyanazt a darabot.
Két város, két színházának három társulatával: itt a Csokonai Színházban, és a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román társulatával. Most párhuzamosan próbált a debreceni és a szatmári magyar társulat, két hétig Debrecenben, két hétig Szatmárnémetiben. Már mindkét társulat be is mutatta a darabot. Nemsokára pedig kezdem a próbákat a román társulattal. Óriási kihívást jelentenek az interaktív részek idegen nyelven, a színészeket fel kell készítenünk a drámatanári munkára, úgy, hogy sem én, sem Eda nem beszélünk románul. A drámatanári munkában nagyon fontos a beszédmód, ezért izgatottan várom, hogyan fogunk egy számunkra ismeretlen nyelven keresztül dolgozni. Eddig is nagyon izgalmas volt megtapasztani a két csapat együttes munkáját, mert két külön előadás jött létre, és teljesen máshogy működik az egyik csapat, mint a másik.
Látod, hogy miért?
Mert más a lényük, máshogy játsszák a szerepeket, ezért máshogy érnek össze a karakterek a történet során, más a két előadás levegője, kicsit a stílusa is.
Ilyen tapasztalatod még nem volt…
Hogy lett volna. Ez nem egy elterjedt munkamódszer. Igazán hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam, mert sok öröm volt benne. A színészek végig segítették egymást. Mindenki ott volt minden próbán, nézték egymás játékát, ahogy a másik próbál, szerintem ebből a pozícióból is sokat tanultak, ahogy abból a helyzetből is, amikor egymás tesztjátékait nézték: látták, hogyan dolgozik a másik csapat a fiatalokkal – egymás hibáiból, és jól működő megoldásaiból rengeteget lehet tanulni. Nagyon inspiratív, biztonságos, meleg légkör alakult ki a próbák során. Megható volt látni, ahogy a szatmári premier után a csokonais színészek odarohantak a „párjukhoz”, hosszan ölelték egymást a játéktérben. Csodálatos emberek.
Vajland Judit interjúja
