(Forrás: https://www.dehir.hu/) 2018. 11. 25. Szénási Miklós
Debrecen – Felkészültek? Dőljenek hátra és kapcsolják be az öveket. Napokig erről az előadásról fognak beszélni. Kritika.
Nem meglepő, ha az Augusztus Oklahomában címe nem cseng ismeretlenül előttünk: Tracy Letts 2007-es, Tony- és Pulitzer-díjas darabjából öt éve pazar film készült, elképesztő szereposztással. Ha láttuk, biztos, hogy emlékszünk Sam Shepard, Meryl Streep, Julia Roberts, Juliette Lewis, Benedict Cumberbatch, Ewan McGregor és a többiek játékára. A szenzációs párbeszédekre, meg arra, mennyire durva és meglepő is volt ez a történet.
A film persze film, a színház meg színház, úgyhogy nem kérdés, nagyon jó döntés volt elhozni a darabot a Csokonai Színház nézőinek. A díszlet (Árvai György munkája) ugyan elsőre eléggé ismerős, mintha már láttuk volna a Nyolc nőben, meg azzal is tisztában vagyunk, hogy Oklahoma nem Európában van, de mindez nem számít. Gyakorlatilag az első pillanatoktól bevonzza a nézőket ez az előadás, és nem is engedi el.
Oklahomába csöppenünk, egy családi házba, ahol meleg van, mint a pokolban. Ott is érezzük magunkat néhány mondat után. Beverly (Garay Nagy Tamás) alkoholista, a felesége pedig, Violet (Ráckevei Anna) gyógyszerfüggő és rákos. Az egykor tehetséges költőként indult Beverly éppen azon van, hogy felvegyen egy házvezetőnőt. Az indián származású Johnna (Hajdu Imelda) jól kezeli a helyzetet, pedig amit ezen az első megbeszélésen tapasztal, az még sehol nincs ahhoz képest, amikor pár nap múlva megérkezik a teljes család és elszabadulnak az indulatok. (Mellékesen ő talán az egyetlen normális ember az egész társaságban.)
Az Augusztus Oklahomában egyszerre dráma és komédia. Nagyon durva, nagyon fekete, nagyon őszinte – és nagyon szórakoztató is. Sokszor harsányan nevetünk a szellemes párbeszédeken, máskor hátrahőkölünk és tördeljük az ujjainkat. Vannak benne trágár szavak és kifejezések bőséggel, de nem öncélúan és nem azért, hogy bárkit is megbotránkoztassanak. Pont annyira obszcén a szövegelés a színpadon (Deres Péter és Maros András remek fordításának köszönhetően), mint amennyire a mi hétköznapjainkban is előfordulnak ilyenek. Aki rácsap az ujjára a kalapáccsal, az bizony simán elereszt egy-egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést. Itt nem a kalapács sújt le, hanem a szereplők szavai, tettei, kérdései és válaszai. A család szent, a család minden – de főképpen mindennek az oka. Minden bajnak is az, Oklahomában erről megbizonyosodhatunk.
Beverly nem sok időt tölt a színpadon: eltűnik pár napra, s nem is kerül elő többé, csak a holtteste. Temetésére összejön az egész família és pillanatokon belül felszínre kerülnek a köztük feszülő régi és új keletű konfliktusok, s a családtagok nagyon gyorsan egymás torkának ugranak. Itt ugyanis mindenki játszik, mindenki úgy tesz, mintha mindenkit szeretne, de valójában senki nem szeret senkit. Vagy ha szeret is itt bárki bárkit, nem nagyon tudja kifejezésre juttatni – ez az érzésünk, ahogy sodródunk a darabbal.
Violet temperamentumos testvére, Mattie (Majzik Edit) nagyjából mindenkit lehengerel. Nem túl művelt, kétkezi melós férje, Charlie (Bakota Árpád) azonban elég jól kezeli harsány agresszivitását. Csak akkor durran el az agya, amikor Mattie túl sokat szidja bizonytalansággal és görcsökkel teli felnőtt fiukat, Kicsi Charlest (Papp István). Nagyon erős indulat pulzál Violet és Beverly legidősebb lánya, Barbara (Varga Klári) és férje (Mészáros Tibor) között is. Bill nemrég elköltözött otthonról, összejött egy fiatal nővel, aki alig idősebb, mint kamaszlányuk, Jean (Wessely Zsófia), de ezt egyenlőre szeretnék titokban tartani. Barbarához képest mindkét testvére, Ivy (Tolnai Hella) és Karen (Zeck Juli) is szerencsésebbnek tűnnek a szerelemben. Ivy végre összejött valakivel, akiről ugyan nem akar beszélni, Karennel pedig szinte dübörög a szerelemvonat. Párja, Steve Heidebrecht (Mercs János) sikeres, jó fej üzletembernek tűnik, és Karen legtitkosabb álmait is igyekszik valóra váltani.
Ha ez idill, nem sokáig tart. Hamar robban a bomba és azokról is lefoszlik az álarc, akik eddig még tartották magukat. Tényleg ennyire rossz a helyzet? Senki nem az, akinek hittük? Itt mindenkinek mindenkivel baja van? A gyűlölet igazgat és mozgat mindenkit, nem a szeretet? Igen, a helyzet valóban nem túl szép. Keszég László rendező kíméletlen pontossággal végzi bemetszéseit és tárja fel a legmélyebb titkokat is. Lehetne azt mondani, hogy ez persze Oklahoma, meg ezek az amerikaiak ilyenek, de ez felesleges önáltatás lenne. Tracy Letts darabja rólunk szól. Alkohol, gyógyszerek, drogok, hazugságok bármerre nézünk. Vagy éppen a sors szerencsétlen összjátéka, amivel nincs mit kezdeni.
A darabban ugyan erős férfiszerepek is vannak, de igazából a nők igazi főhősök. Elsősorban Violet és a lánya, Barbara. Körülöttük kavarog minden dráma, miattuk tajtékos minden. Barbara tulajdonképpen gyűlöli az anyját: nem véletlen, hogy annak idején lelépett mellőle, ahogy Karen is. Egyedül Ivy maradt itthon, s ő is csak kényszerből. Mostanra pedig elege van az anyjából, a testvéreiből, az egész világból.
Violet és Barbara minden különbözőségük ellenére nagyon hasonlítanak. Ráckevei Anna körül szinte sistereg a levegő, ahogy jön-megy, imbolyog, dadogva, begyógyszerezve hadovál, vagy éppen kirobbant egy botrányt a családi asztalnál. Jó partnere ebben Barbara, aki alapvetően gyengének látszó, törékeny nő, de olyan, mint a veszett kutya: ha fenyegetik, kibújik az igazi énje és harapni fog. Ám még sokat kell tanulnia, hogy olyan kőkemény legyen, mint az anyja, aki félelmetesen sokat tud a környezetéről – amikor éppen nincsen bedrogozva. Lehet, hogy Barbara képes átvenni az irányítást (ahogy ezt ki is nyilvánítja), ám az nem pusztán annyi, hogy megmondja, ki mit csináljon, meg hova menjen. Csak amikor erre rájön, már késő lesz.
