(Forrás: http://szinhaz.net/) Seres Gerda 2019. 05. 08.
A Debreceni Csokonai Színház Lear bemutatója a Shakespeare-darabok kortárs színrevitelének számos kérdésére nem talál kielégítő választ, miközben gyönyörű pillanatokat tartogat. Az előadás különlegessége, hogy Ráckevei Anna játssza a címszereplőt – egyébként Lear karakterének színésznőre osztása nem új keletű dolog, miként a bolond szerepének női interpretációja sem. Sarah Bernhardt már 1899-ben eljátszotta Hamletet, nem kis felháborodást keltve; a shakespeare-i alakok nembelisége a modern interpretációkban pedig egyre kevésbé hangsúlyos. Míg magától értetődő kérdésként merült fel Andrei Şerban 2010-ben Gyulán is bemutatott női Learjével kapcsolatban, hogy mi indokolja, s mitől mond mást a darab ilyen interpretációja, addig a debreceni előadást rendező Ilja Bocsarnikovsz a színház honlapján közzétett ismertetőben úgy fogalmazott: „számomra nem az a lényeges, hogy férfi vagy nő játssza Leart (…)”. Persze ettől még egy néző vagy kritikus joggal kér számon átgondolt koncepciót, amelyet az előadás helyenként fel is kínál, de máskor – a darab belső összefüggései okán is – sokszor mellőz. A fiatal orosz rendező harmadik alkalommal dolgozott a debreceni társulattal, Csehov Három nővéréből készült előadásuk a Pécsi Országos Színházi Találkozót is megjárta, igencsak megosztva a szakmai résztvevőket és a közönséget.
A női koncepció, az anya-lánya kapcsolat – ha szándékolt, ha nem – általában másfajta intimitást, közvetlenséget jelöl, mint a hagyományos hatalmi hierarchiába jobban illeszkedő apa-lánya viszony. Ennek szépségét az előadás két gyönyörű, látomásos jelenete is megmutatja, amikor a legnagyobb viszály, majd már a halálos intrikák közepette két röpke játék erejéig megidéződik a látszólag meghitt gyermekkor, amelyben az anya nem az uralkodót, a hatalmi szót, hanem a gyengéd, gondoskodó ölelést, figyelmet jelenti lányai számára. Ezen kívül viszont alig akad egy-két jelenet, amelyben Lear női mivolta jelentőséget kap. A Kentet uralkodójához fűző feltétlen hűségbe és odaadásba mindössze egy összenézés erejéig vegyül némi izzás.
Van-e értelme így egy női Learnek? Ráckevei Anna alakítása a legfőbb érv az igen mellett. Szépek letisztult gesztusai, határozottsága, tétován ölelésre tárt karja. Annyi finomság, nőiség, élettapasztalat sűrűsödik összeroppanásának fájdalmába, ami hitelessé teszi a karaktert. Noha Ilja Bocsarnikovsz rendezése helyenként tobzódik a modoros gesztusokban, a meghitt találkozásokban felsejlik igazsága. A szereplők színpadi megnyilatkozásainak jelentős részében viszont pontosan felfejthető a rendezői instrukció egy-egy karlendítésről vagy földre rogyásról; legtöbbször nem sikerül ezeket ihletett, a szöveg és a lelkiállapot alapján magától értetődő mozdulatokká tenni, és emiatt leválnak az előadásról. Hasonlóan kimódolt gondolatnak tűnik például a rengeteg fehér lufi színpadra „eresztése”, amely aztán Gloucester megvakításának költői eszközévé válik, ám ezt leszámítva nem annyira kapnak ilyen jól értelmezhető jelentéstartalmat a jobb híján a látványvilágot gazdagító eszközök.
Különös elgondolás, hogy Lear elhatalmasodó őrületében az első rész végén megfojtja a Bolondot, amivel mintegy örökre elhallgattatja a józanság hangját. De akadnak egyszerűen érthetetlen következetlenségek is, mint például amikor Lear vadászatból gumicsizmában, kalapban, vödörrel és horgászbottal érkezik.
Lear lányainak szerepe nem egyszerű feladat, és a Regant játszó Sárközi-Nagy Ilona, valamint a Gonerilt alakító Móga Piroska eleinte nehezen találják a hangot, indulattal tele, zajosan kezdenek, innen pedig nehéz mindig feljebb emelni a drámai ívet, ám végül hangjukra találnak, és hiteles intrikusokként kezdenek elszabadult gyilkolásba. A Cordeliát játszó Hajdu Imelda is csupa érzelem-indulat, ami aztán egyre több csendes erővel gazdagszik. Újhelyi Kinga hangvétele, gesztusai tökéletesen illenek a fizetett, ám olykor kíméletlenül őszinte Bolondhoz. Bakota Árpád Kent grófja hiteles alakítás, miként Bicskei István önkényesen büszke, majd összetört Gloucesterje. Kíméletlen intrikus Edmund szerepében Kiss Gergely Máté, Rózsa László tétova Edgar és meghasonlott Szegény Tamás, akit látva Lear úgy fogalmaz: „hát tényleg ennyi csak az ember”.
