Tengely Gábor a tavaly novemberben nagy sikerrel bemutatott Hessmese című mesejáték után a Rózsa és Ibolyával tért vissza Debrecenbe. Az előadás, melynek szövegét a jól ismert népmese irodalmi feldolgozásainak felhasználásával, a Hessmeséhez hasonlóan ismét Gimesi Dóra írta, a népmese-fantasy műfaji besorolást kapta. A Blattner-díjas rendezővel a tündérek és emberek lakta varázsvilágba kalandoztunk.
− 2012-ben készült el Gimesi Dóra színpadi adaptációja, melyen tovább dolgoztatok a szerzővel. Milyen módosításokra, kiegészítésekre volt szükség a debreceni bemutató előtt?
− Azt szerettem volna, ha az adaptáció nyelvileg jobban közelít a mához, hogy egy hat éves gyerek számára is egyértelmű legyen, hogy miről van szó. Fontosnak tartom, hogy most ne virágnyelven meséljünk arról, ami ma körülvesz bennünket: démonizáljuk az idegeneket, akiket nem is ismerünk, nem is tudunk róluk semmit. Ez pontosan ugyanolyan, mint ahogy a Rózsa és Ibolyában az emberek a tündéreket és a tündérek az embereket démonizálják anélkül, hogy akár valaha is láttak volna közülük egyet. Nem akarok aktuálpolitizálni, hiszen az egyáltalán nem ízléses, főleg nem egy gyerekelőadásban. Ugyanakkor azt nagyon szeretném aláhúzni, hogy a céltalan és parttalan gyűlölet nem vezet sehova. Ez az egész problematika esetünkben egy nagyon kalandos szerelmi történetbe van ágyazva, és szeretem is, ha a didaktikus dolgok inkább a háttérben maradnak, de most mégis arra törekedtem, hogy ez világosabban ütközzön ki, mint 2012-ben. Öt év alatt nagyon sok minden történt ebben az országban. 2017-ben konkrétabban kell fogalmazni.
− Érdekes egybeesés, hogy a Hessmese után ismét a tündér- és az embervilág párhuzamos létezését viszed színre, mégis nagyon más előjelekkel. Míg a Hessmesében a tündérek − mégha morcosan is, de − az emberek boldogságáért munkálkodnak, ezúttal a két világ szembenállása, kölcsönös gyűlölete az alaphelyzet.
− Nem tudunk meg sokat arról, hogy a Rózsa és Ibolyában hogyan működik egymáshoz képest a tündér- és az embervilág. Természetesen sokakban felmerülhet, hogy miért nem derül ki ennek az alapvető gyűlöletnek az oka. Nekem is ez volt az egyik első kérdésem a szerzőhöz, Gimesi Dórához. Aztán arra jutottunk, hogy mégiscsak az a legjobb megoldás, hogy ez nincs kifejtve, hiszen a történet szempontjából teljesen mindegy. A gyűlölet, amelyben élünk, legtöbbször nem racionális okokon, konkrét tapasztalatokon és ismereteken alapul. A kisebbségekkel, a mássággal, de akár a menekültekkel szembeni olthatatlan ellenszenv, félelem sem személyes konfliktusokból indul ki általában, hanem inkább abból, hogy így tanultuk meg látni a világot. Ezért is fontos számomra, hogy az előadásban se kapjunk választ a tündérek és az emberek közötti gyűlölet konkrét okára. Inkább arra keressük a választ az alkotótársaimmal együtt, hogy mi következik ebből. A gyűlölet a mese alaphelyzete, amely a cselekmény során eltelő tizenhat év leforgása alatt csak tovább éleződik.
− A népmese hagyományos feldolgozásaiban az apák háttérbe húzódnak a fiatal szerelmesek és a Mostoha konfliktusához képest. Azzal, hogy a ti előadásotokban hangsúlyosabbá válik a gyűlölet és a háborúskodás, kiemelt szerep jut az apafiguráknak?
− Mindkettőnket, Gimesi Dóra szerzőt és engem is nagyon érdekeltek ezek a figurák. Az én kérésemre kapott Rózsakirály is egy külön dalt, amelyben arról énekel, hogy háborút indít a tündérek ellen, és ez az a fordulópont, ahol új szintre lép a gyűlölködés. Az apák képviselik a világot, a fennálló rendszert, amellyel szembemennek a fiatalok. Tulajdonképpen mi is a szüleink világát éljük, ez még nem a mi saját világunk, hanem az övék. Attól tartok, hogy a mi gyerekeink is, mire felnőnek, a mi világunkban élnek majd a sajátjuk helyett. Biztos van ennek értelme, hogy mindig van mi ellen harcolni, hogy van minek megújulnia és megváltoznia, de mégis nagyon nehéz ez a folyamatos küzdés a berögzült szokások és előítéletek ellen. Elég csak kimennünk az utcára, és nyilvánvaló, hogy a fiatalok mennyire mást gondolnak a világról, mint az idősebb generációk. Ugyanakkor azt érzem, hogy az a passzivitás és renyheség, ami a mi fiatalságunkra volt jellemző, talán most elmúlik. Fontos, hogy a fiatal generáció gyorsan reagáljon arra a világra, melyet mi építünk nekik.
− Sok szereplőt felvonultató, sok epizódon keresztül vezető történet a Rózsa és Ibolya. Milyen kihívásokat jelentett ez a színpadi adaptáció szempontjából?
− Sokat dolgoztunk azon, hogy hogyan lehet minél könnyebben elmesélni ezt a komplex és fordulatos történetet. Lehetett volna még tovább egyszerűsíteni, de egyszerűen nem akartunk több kalandról lemondani. Az adaptáció alapjául szolgáló mesékben rengeteg olyan esemény van, amiket ki lehet ugyan szedegetni, de akkor a történetből elvész a rengeteg üldöztetés, sorscsapás és varázslat. Nagyon bonyolult a szereplők közötti viszonyrendszer, amit nagyon nehéz megrajzolni az írónak, a rendezőnek és a színészeknek egyaránt.
− A népes varázsvilág, a csodás kalandok és különböző lények összeütközése valódi fantasy-történetté avatja a jól ismert népmesét. Állandó alkotótársad, Michac Gábor felel a fantasy-látványért, aki ezúttal is a tőle megszokott, magával ragadó tervekkel érkezett.
− A Rózsa és Ibolya látványvilága a Hessmeséhez hasonlóan részletgazdag. A mostani díszletünk nagyon grandiózus, és mégis egyszerű. Egyrészt a Víg Kamaraszínház díszletváltásokra és technikai trükkökre sajnos nem alkalmas, másrészt fontosnak tartottuk azt a gondolatot, hogy a Rózsa és Ibolya egyetlen világmindenségben játszódik, csak a szereplők viselkednek úgy benne, mintha több világ létezne. Épp, mint a mi világunkban, nem? Végülis ugyanolyan telefont nyomogatnak Szíriában is, mint nálunk, és pont ugyanolyan televíziót néznek Oroszországban, és pont ugyanazt az internetet használják Japánban… Számomra az volt a fontos, hogy a tündérek és az emberek jelmezei is nagyon hasonlítsanak, mégha van is köztük persze különbség mind a szabást, mind az anyaghasználatot tekintve. Nagy eltérés viszont nincs a két világ lakói között: nem a lényegüket illetően mások, csak egy másik kultúrát képviselnek. Azt gondolom, hogy nem a különbséget kell aláhúzni. Sok mindent hallunk és gondolunk az ismeretlenről, és rettegünk tőle. Nem ismerjük, és ezért hiszünk el róla mindent, amit hallunk és tanulunk. Érdekes, hogy ha a bármelyik oldalon kicseréljük a „tündér” vagy az „ember” szót mondjuk zsidóra, cigányra, menekültre vagy melegre, akkor nagyon félelmetes, mai mondatok hangoznak el. Nincs egy igazság − én ebben nagyon hiszek. Igazság talán van, ami többféle arcát mutathatja. Ugyanígy nincs egyetlen jó megoldás egy-egy társadalmi problémára. Az objektivitás különösen fontos a színházban, máskülönben programdarab lehet az előadásból. A Rózsa és Ibolyában szeretném megmutatni mindkét oldal igazát, mindkét oldal erősségeit, gyengeségeit és motivációit. Jó lenne, ha a való életben sem kellene oldalak között választani…
− Két egyenlő fél küzdelmében a tündérek mégis felsőbbrendűnek tűnnek a varázstudásuk miatt. Lehet, hogy nincs mindenben igazuk, de sokkal több eszköz áll a rendelkezésükre.
− Igaz, hogy a tündérek tudnak varázsolni, valóban van egy képességük, amely látszólag felsőbbrendűvé teszi őket. Mindenkinek egyénenként vannak „skill”-jei, melyeket az adott helyzetben használ. Akinek varázspálca van a kezében, annak hatalom van a kezében, és azt tudjuk, hogy a hatalom megnyomorít: legalább annyira átok, mint áldás. A felelősség terhe, a tehetség kincsének a terhe iszonyatos teher. Annak, hogy bármit megtehetek, súlyos következményei vannak. Az ember okos, kitartó, és úgy tud szeretni, ahogy egy tündérnek meg kell tanulnia szeretni. Az embernek élesebbek az érzelmei, ettől is van, hogy akár sokkal gyávább bizonyos helyzetekben, sok emberi döntés egy tündér számára kifürkészhetetlen. Mi az előadásunkban ugyanúgy kezeljük a tündéreket is, mint az embereket.
− Milyen zene társul ehhez a népmese/fantasy-hez?
− Tarr Bernadett az előadás ifjú zeneszerzője, aki ehhez a már-már operai cselekményhez írt grandiózus zenét. Az a típusú alkotótárs, aki ezer dolgot megkérdez, mit és hogyan szeretném, és amikor már mindenre válaszoltam, küld egy sokkal jobb változatot, mint amit én valaha elképzeltem. Szerintem nagyon hatásos és csodálatos zenét készített ehhez az előadáshoz is. Azt kértem tőle, hogy a magyar népzene találkozzon a Gyűrűk urával és Danny Elfmannel. Ő mindamellett, hogy ezt szem előtt tartotta, saját univerzumot hozott létre. Katona Gábor koreográfiáinak hangjai és a csodás csokonais hangosítók teszik teljessé az akusztikai élményt.
− Betegség és baleset is gátolt benneteket a próbafolyamat alatt. Hogy érzed, sikerült úrrá lenni a kedvezőtlen körülményeken?
− Nem volt könnyű meló, hiszen valahogy semmi nem akart összejönni. Kevés volt a várandósság, ráadásul nagy volt ez a gyerek, de eljutottunk a szülésig. A végeredmény tekintetében teljesen mindegy, hogy rendesen vagy császárral születik, a lényeg az, hogy egészséges legyen. A nézők érdeklődése, feszült figyelme, reakciói azt mutatják, hogy érdemes Debrecenben keményen dolgozni.
Az interjút készítette: Miklós Eszter
