Meghirdettük a 2022/2023-as évadot

17 ÚJ BEMUTATÓ A 2022/23-AS ÉVADBAN

Élő színház a ma emberének. Új formák, hagyományok − így összegezhetjük a Csokonai Színház 2022/23-as évadát. Társulatunk tizenhét premiert, köztük öt ősbemutatót visz színre: a műfaji skálát tekintve opera, nagyoperett, klasszikus dráma, zenés hommage, vidám sirató, koncertszínházi előadás és osztálytermi színházi nevelési előadás egyaránt szerepel a repertoárban.

A 2022/23-as évadot Debrecen új színházépületében, az 5,9 milliárd forintos beruházással megvalósult Csokonai Fórumban kezdjük, majd előreláthatólag 2023 tavaszán, a csaknem három éves rekonstrukciót követően birtokba vehetjük a történelmi épületet is. A Csokonai Fórum 9000 négyzetméteres terében három multifunkcionális, akadálymentesített színházi tér, a Latinovits Zoltán terem, a Kóti Árpád terem és a színházi produkciók befogadására is alkalmas Aszimmetria Étterem várja a debreceni közönséget a 2022/2023-as színházi évadban. A Latinovits Zoltán terem 350 fő, míg a Kóti Árpád terem 150 fő befogadására alkalmas modern színházi előadótér.

Puskás István
Puskás István

„Legegyszerűbb mindig egy tételmondattal kezdeni egy évadbeharangozót, hogy mennyire fontos évad lesz az új évad, most azonban tényleg olyan helyzetben vagyunk, hogy ezt a mondatot a legigazabb meggyőződésünkkel mondhatjuk” – kezdte beszédét Puskás István kultúráért felelős alpolgármester. „Nemcsak egy társulat, de Debrecen, sőt az egész magyar kultúra történetében történelmi jelentőségű, ritka együttállás, hogy egyetlen évadban két új színházi tér nyílik meg vagy nyílik újra. Mindezt csak fokozza, hogy 2023 tavaszán a Csokonai Színház és az egész debreceni színházi élet fontos szereplője lesz a Színházi Olimpiának” – tette hozzá.

Gemza Péter
Péter Gemza

 

 

Igazgatónk, Gemza Péter az új évadról elmondta: az elmúlt két év sok nehézséget és kihívást hozott a társulatnak, amelynek helytállására, alkalmazkodóképességére és kitartására nagyon büszke. Az új évad egy másfajta, pozitív változást hoz a társulat életébe, hiszen olyan terekben tarthatják meg előadásaikat, amelyek nem szabnak technikai határt a kreativitásnak. Kiemelte, hogy a nézők új térélményt kapnak majd a Csokonai Fórumban, amely egyedülálló Magyarországon.

 

 

 

BEMUTATÓK A LATINOVITS ZOLTÁN TEREMBEN

Puskás István és Ráckevei Anna
Puskás István és Ráckevei Anna

A 2022/2023-as évad új bemutatóinak sorát Szabó Magda önéletrajzi ihletésű utolsó regénye, a Für Elise színpadi adaptációja nyitja az új színházépület nyitóünnepségén, Ráckevei Anna rendezésében. A fiatal Szabó Magda szerepét Hajdu Imelda, az idősebbet Varga Klári játssza. Egy jelentéktelennek tűnő esemény egy egész város életét megváltoztatja Mihail Sebastian Névtelen csillag című romantikus komédiájában, amelyet szeptemberben Ilja Bocsarnikovsz művészeti vezető állít színpadra Hajdu Imelda és X főszereplésével. Az évad harmadik bemutatóját, a kortárs német szerző, Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című nagysikerű drámáját koncertszínházi előadásként dolgozza fel a Csokonai Színház és a Bábel Kultúripari Kisüzem koprodukciója. Az ifjúsági előadások sorát a nagy klasszikus, a Lúdas Matyi gazdagítja Halasi Dániel rendezésében, Pálóczi Bencével a címszerepben. Az év utolsó nagyszínpadi bemutatóját szerethető karakterei és szívhez szóló melódiái tették a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb darabjává. Szirmai Albert Mágnás Miska című nagyoperettjét Gemza Péter jegyzi rendezőként. Először a járványhelyzet, majd a Csokonai Színház rekonstrukciója miatti játszóhelyhiány akadályozta meg, hogy a két éve elkészült Dürrenmatt-produkciót, Az öreg hölgy látogatását láthassa a közönség. A címszerepet játszó Kubik Anna és a társulat számára örömünnep lesz, ha 2023 januárban bemutathatják a Keszég László rendezésében készült szatirikus tanmesét. Az évad első operája februárban Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című háromfelvonásosa lesz. A trójai háborúból megtörten hazatérő király és a krétai nép története 2005 után Boross Martin rendezésében talál vissza a debreceni operaszínpadra. Szintén februárban mutat be az angolszász színpadok örök slágere, Michael Frayn Függöny fel! című vígjátéka, amely a Játék a kastélyban után ismét a „színház a színházban” eszközével dolgozik.

250 éve született a debreceni színház névadója. A jubileum kapcsán a Debreceni Egyetem Csokonai-kutatója, Debreczeni Attila bevonásával Enyedi Éva ír zenés hommage-t, amelyet Keszég László állít színpadra.

ÚJ BEMUTATÓK A KÓTI ÁRPÁD TEREMBEN

A 2022/2023-as évad első stúdióbemutatójára szeptemberben kerül sor, hisz néhány mindenre elszánt színész lantot ragadott, hogy megelevenítse a legendát, Arany Toldiját. A számos hangszerre és énekhangra komponált zenés ifjúsági előadás filmváltozata 2021 tavaszán már elkészült, most élőben is várják a diákokat. Októberben Oláh Zsuzsa és Majzik Edit indul groteszk utazásra Pierre Notte komédiájában, amely Debrecenben a Gyászúton − vidám sirató két hölgyre, egy zongorára címet kapta. A darab rendezője Szabó K. István.

A shakespeare-i remekmű parodisztikus kifordítását, a tűpontos közéleti látleletet, Eugène Ionesco Macbettjét novemberben állítja színpadra az orosz rendező, Alekszej Zolotovickij. Először a DESZKA Fesztivál közönsége láthatja szeptemberben Visky András A test történetei című identitásdrámáját. A darab nők valós történeteire épül és különböző településekhez kötődik: Budapest, Kolozsvár, Kalkutta, Róma, a 17. századtól a 21.-ig. A történeteket a szerző fia, Visky Andrej állítja színpadra.

 

ŐSBEMUTATÓK AZ ASZIMMETRIA ÉTTEREMBEN

Petőfi Sándor és Madách Imre születésének 200. évfordulóján a #petőfikétszáz
 #madáchkétszáz című, Vadász Krisztina rendezésében készülő ősbemutatókkal ünnepel a színház.

ÚJ BEMUTATÓK A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN

 

Már a felújított Csokonai Színház ad otthont a Gemza Péter rendezte Aidának. A Verdi-operát Ács János vezényletével láthatja a közönség. Shakespeare legforrongóbb, szenvedélyes és élettel teli komédiáját, a Szentivánéji álmot az évad zárásaként láthatja majd a közönség 2023 áprilisában.

A CSIP programja egy újabb osztálytermi színházi nevelési előadással bővül: a Sárkányszem, amelyet nyáron ír Hajós Zsuzsa, az általános iskolák 2.és 3. osztályosainak szól majd. A rendező Bethlenfalvy Ádám.

Ilja Bocsarnikovsz és Hajdu Imelda
Ilja Bocsarnikovsz és Hajdu Imelda

A következő évad programjának kialakításáról a művészeti vezetői posztot örömmel vállaló Ilja Bocsarnikovsz azt mondta: „A színházi stilisztika sokféleségének kialakításához a színházi hagyományt vesszük alapul, folyamatosan adagolva a kísérletező jelleget. Ezt úgy tudnám megfogalmazni, mint másfajta színház. A kísérletezés nem furcsának tűnő, őrült előadásokat jelent, amelyekben a furcsaság és a kortárs jelleg a fő cél. A kísérletezés laboratóriumot jelent, a mai hangnem kutatását. A kortárs egyenlő a maival.”

 

TÁVOZÓ ÉS ÚJ TÁRSULATI TAGOK

Korábbi szerepeit megtartja, ám távozik a társulattól Tolnai Hella   Herczeg Tamás.
ÚJDONSÁGOK A JEGY- ÉS BÉRLETRENDSZERBEN

Négy előadásos kötött bérleteket hirdet meg a Csokonai Színház a 2022/2023-as évad első felére, melyeket ezúttal színészek ajánlásával fémjelez. A Csokonai visszatérő nézőinek Csikos Sándor, illetve Anna Ráckevei ajánlásával kínál előadásokat. Mészáros Ibolya   János Mercs a Csokonai új bérleteseit célozza meg az általuk ajánlott négy-négy előadással.

A 2022/23-as évad első felében mindegyik előadásnak az újonnan birtokba vett Csokonai Fórum ad helyet.
A kiemelt árú bérlet 20 200,
az I. kategóriás bérlet 15 500,
a II. kategóriás bérlet 11 200 váltható május 30-ától a színház Jegypénztárában (Víg Kamaraszínház, Bajcsy-Zsilinszky utca 1-3.).

 

MEGÚJULÓ JEGYÉRTÉKESÍTÉSI RENDSZER

A Csokonai Színház 2022. május 30-tól megújult elektronikus felületen várja a Nagyerdei Szabadtéri Játékok jegyvásárlóit, illetve a Csokonai-bérletek iránt érdeklődőket.

A www.jegy.csokonaiszinhaz.hu oldalon egyetlen felületen váltható belépőjegy, illetve bérlet a Csokonai valamennyi játszóhelyére, így jelenleg a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra, a Csokonai Fórumba és a Csokonai Irodalmi Laborba. Az új felületen egyéni regisztrációt követően a forgalomban lévő szabadbérletek is beválthatók, illetve újdonságként a kötött bérletek is elérhetővé válnak.
Az új jegyértékesítési felület további előnye, hogy elektronikusan is fizethetünk OTP Szép Kártyával, amire eddig csak a személyes jegy- és bérletvásárlás során volt mód a jegypénztárakban.

 

 

Az évadterv helyszínek szerinti bontásban:

 

CSOKONAI FÓRUM

A Csokonai Fórum 9000 négyzetméteres terében három multifunkcionális, akadálymentesített színházi tér, a Latinovits Zoltán terem  Kóti Árpád terem és az Aszimmetria Étterem várja a debreceni közönséget a 2022/2023-as színházi évadban.

Latinovits Zoltán terem
A Latinovits Zoltán nevét viselő kamaraszínház 350 fő befogadására alkalmas, akadálymentesített színházi előadótér.

SZABÓ MAGDA: FÜR ELISE
RENDEZŐ: RÁCKEVEI ANNA
drama
bemutató: 2022. szeptember

MIHAIL SEBASTIAN: NÉVTELEN CSILLAG
RENDEZŐ: ILJA BOCSARNIKOVSZ
romantikus komédia
bemutató: 2022. szeptember

ULRICH HUB: NYOLCKOR A BÁRKÁN
A CSOKONAI SZÍNHÁZ ÉS A BÁBEL KULTÚRIPARI KISÜZEM KOPRODUKCIÓJA
koncertszínházi előadás
Lázár Ervin Program
bemutató: 2022. október

FAZEKAS MIHÁLY: LÚDAS MATYI
RENDEZŐ: HALASI DÁNIEL
ifjúsági előadás
Lázár Ervin Program
bemutató: 2022. november

SZIRMAI ALBERT: MÁGNÁS MISKA
RENDEZŐ: GEMZA PÉTER
nagyoperett
bemutató: 2022. december

FRIEDRICH DÜRRENMATT: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA
RENDEZŐ: KESZÉG LÁSZLÓ
dráma
bemutató: 2023. január

WOLFGANG AMADEUS MOZART: IDOMENEO
RENDEZŐ: BOROSS MARTIN
opera
bemutató: 2023. február

MICHAEL FRAYN: FÜGGÖNY FEL!
vígjáték
bemutató: 2023. február

ENYEDI ÉVA: CSOKONAI
RENDEZŐ: KESZÉG LÁSZLÓ
zenés hommage
bemutató: 2023. április

Kóti Árpád terem

A Kóti Árpád nevét viselő stúdiószínház 150 fő befogadására alkalmas, akadálymentesített színházi tér.

ARANY JÁNOS: TOLDI
RENDEZŐ: VALCZ PÉTER
zenés ifjúsági előadás
bemutató: 2022. szeptember

VISKY ANDRÁS: A TEST TÖRTÉNETEI
REDEZŐ: VISKY ANDREJ
identitásdráma
bemutató: 2022. szeptember

PIERRE NOTTE: GYÁSZÚTON – VIDÁM SIRATÓ KÉT HÖLGYRE, EGY ZONGORÁRA
RENDEZŐ: SZABÓ K. ISTVÁN
úti komédia
bemutató: 2022. október

EUGÈNE IONESCO: MACBETT
RENDEZŐ: ALEKSZEJ ZOLOTOVICKIJ
abszurd vígjáték
bemutató: 2022. november
Aszimmetria Étterem

Fény- és hangtechnikával felszerelt, akadálymentesített tér közönségtalálkozók, beszélgetések, kulturális rendezvények, alkalmi színházi produkciók helyszíne, amely étteremként is funkcionál.

#madáchkétszáz
RENDEZŐ: VADÁSZ KRISZTINA
bemutató: 2023. január

#petőfikétszáz
RENDEZŐ: VADÁSZ KRISZTINA
bemutató: 2023. február

 

 

CSOKONAI SZÍNHÁZ

A várhatóan 2023 tavaszán birtokba vehető, teljeskörű külső és belső rekonstrukción átesett történelmi épület Nagyszínpada 609 fős nézőtérrel,66 pótszékkel, modern fény-, hang- és színpadtechnikával, többfunkciós forgószínpaddal, a hallássérültek számára audiotechnikai rendszerrel, mozgáskorlátozottak számára is akadálymentesített megközelíthetőséggel várja a közönséget.

GIUSEPPE VERDI: AIDA
RENDEZŐ: GEMZA PÉTER
opera
bemutató: 2023. március

WILLIAM SHAKESPEARE: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
vígjáték
bemutató: 2023. április

 

 

Külső helyszín

SÁRKÁNYSZEM
RENDEZŐ: BETHLENFALVY ÁDÁM
osztálytermi színházi nevelési előadás
bemutató:


 

Műsoron marad

L. FRANK BAUM – HAROLD ARLEN – E.Y. HARBURG: ÓZ, A CSODÁK CSODÁJA
RENDEZŐ: ILJA BOCSARNIKOVSZ – musical

KÁLMÁN IMRE: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
RENDEZŐ: GEMZA PÉTER – nagyoperett

MOLNÁR FERENC: JÁTÉK A KASTÉLYBAN
RENDEZŐ: KESZÉG LÁSZLÓ – vígjáték

FRANCIS VEBER: BALFÁCÁNT VACSORÁRA
RENDEZŐ: ILJA BOCSARNIKOVSZ – vígjáték

ALEXIS MICHALIK: EDMOND
RENDEZŐ: KESZÉG LÁSZLÓ – kosztümös vígjáték

PASS ANDREA: FINÁLÉ
RENDEZŐ: PASS ANDREA – tudatipari végjáték

DÉS LÁSZLÓ – GESZTI PÉTER – GRECSÓ KRISZTIÁN: A PÁL UTCAI FIÚK
RENDEZŐ: KESZÉG LÁSZLÓ – zenés játék

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS
RENDEZŐ: VISKY ANDREJ – félig mese – félig musical

GIUSEPPE VERDI: A TRUBADÚR
RENDEZŐ: GEMZA PÉTER – opera

THÉBA
RENDEZŐ: MADÁK ZSUZSANNA- osztálytermi színházi nevelési előadás

KIMONDHATATLAN
RENDEZŐ: MADÁK ZSUZSANNA – osztálytermi színházi nevelési előadás

KÖVEK
RENDEZŐ: MADÁK ZSUZSANNA – osztálytermi színházi nevelési előadás

JERUZSÁLEM
RENDEZŐ: MADÁK ZSUZSANNA – osztálytermi színházi nevelési előadás

AJTÓNYITOGATÓ
RENDEZŐ: KISS ESZTER – sétaszínházi előadás

BOLDOGH-HÁZ, KÉTMALOM UTCA
RENDEZŐ: PELSŐCZY RÉKA – sétaszínházi előadás

Photo Gallery