Macskajáték Brassóban

premier_2017_Macskajatek_470x657_web

Állótapssal köszönte meg társulatunk vendégjátékát a 29. Nemzetközi Kortárs Drámafesztivál közönsége Brassóban. A tavaly év végén nagy sikerrel debütált Örkény-darabot, a Macskajátékot vittük el vasárnap este a romániai városba, ahol tavaly Az ajtó című Szabó Magda-darabbal szerepeltünk, és ahol Kubik Anna Emerenc szerepéért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. Kubik Anna komoly eredményként említette, hogy a debreceni teátrum második alkalommal kap meghívást a fesztiválra. Hozzátette azt is, hogy csodálatos volt visszatérni tavalyi nagy sikerük helyszínére, hisz “egy legjobb női alakítás díja mögött is, melyet Emerenc szerepéért kaptam a román zsűritől, mindig igazi csapatmunka áll. Most Örkény remekműve, a Macskajáték vonzott oda közel 400 nézőt, s persze, Ráckevei Anna bravúros alakítása, Szabó K. István érzékeny, át – és teljesen újragondolt, különleges rendezése, kis csapatunk odaadó játéka. Brassó gyönyörűséges belvárosa legszebb arcát mutatta nekünk vasárnap, nem csupán a ragyogó novemberi nyár miatt, hanem főként előadásunk szép és meleg hangulatú fogadtatása okán.”

A Macskajáték szereposztása javarészt változatlan: Orbánné szerepében Ráckevei Anna, Giza szerepében Kubik Anna, Paula szerepében Oláh Zsuzsa lépett színpadra, Majzik Edit, Újhelyi Kinga, Miske László, Jámbor József és Janka Barnabás mellett. Józsi szerepében azonban Pál Hunor helyett Vranyecz Artúrt láthatta a brassói közönség.

A fesztivál november 11-éig tart, ezt követően osztják ki a különböző díjakat.

Photo Gallery

Fotók: Horia Petrascu