Különleges bemutatóra készül ma a társulatunk. A Lear című előadás közös kísérlet színházunk kiváló színészeivel együtt, hogy elmélyülten, egy tragédia szintjén tanulmányozzuk és megértsük az emberi gonoszság és aljasság természetrajzát. Azt, hogy sem a vér szerinti, sem a baráti, sem egyéb morális kapcsolatok és gátak nem képesek az embert megállítani, hogy át ne lépje a „démoni gonoszság határvonalát”. És újra megkíséreljük feltenni a kérdést: „lehetséges-e megváltás?”, „hogyan kerüljük el az elállatiasodást?”
Ebben a darabban mindenki önmagával van elfoglalva, akár a vagyonát védelmezi, növelve saját gazdagságát, akár a büszkeségét helyezi előtérbe, akár a „jó cselekedet” fontossága mellett áll ki, a megváltás szándékával.
És, persze, ez egy újabb történet, amelyben meg kell szeretnünk és értenünk minden egyes nővért…
A darab egyik különlegessége, hogy a címszerepet, Britannia királyát női előadóművész, Ráckevei Anna játssza. Ilja Bocsarnikovsz rendező a szereposztás hátteréről elmondta: aki ismeri korábbi munkáit, tudhatja, hogy nem az olcsó meghökkentés a célja azzal, hogy Ráckevei Annára bízta a címszerepet. „Számomra nem az a lényeges, hogy férfi vagy nő játssza Leart. Természetesen van különbség férfi és női karakter között, de ez a különbség nem abból a szemszögből jelentkezik, ahonnan én nézem ezt a darabot.” – fejtegette. Minden rendező saját magából is dolgozik, az ő esetében most ez annyiban érvényes, hogy édesanyja mellett nevelkedett fel, így az anya-figura erőterei, az anya-gyerek viszonyból származó érzelmek, fájdalmak ismerősebbek és érdekesebbek számára – mondta el. Arról is beszélt, hogy, csakúgy, mint a Három nővér esetében, a Learhez is egy új fordításnak tekinthető szövegkönyv készült. Ennek egyrészt technikai oka van, mivel a rendezéshez egy egységes szövegkönyvre volt szüksége, amelynek alapját egy meglévő orosz fordítás képezi, másrészt előnye, hogy a Kozma András fordításában felfrissült Shakespeare-szöveg nem csak mai nyelven szólal meg, de kiválóan illeszkedik a rendezői koncepcióhoz. A koncepcióról annyit árult el: a darabnak nem a politikai vonulatára koncentrál, a hatalom nem politikai élre kihegyezve jelenik majd meg a színpadon. „Számomra a Lear, mint mindig minden darab, az emberről és az emberi viszonyokról szól. Bármelyik században játszódó darabról beszélünk, bármilyen körülmények közé helyezett figurákról, mindig ez a legizgalmasabb probléma számomra. Ahogy a Learben is: az, hogy milyen gyengék vagyunk és mennyire képtelenek arra, hogy legyőzzük a bennünk élő démonokat.”
