Kubik Annát hamarosan Az öreg hölgy látogatása főszerepében, Claire Zachanassianként láthatja a Csokonai Színház közönsége. A nőt fiatalon éri megaláztatás: szerelme megtagadja, nem vállalja gyermeküket. A tárgyaláson hamis tanúk segítségével ringyónak bélyegzi, majd feleségül vesz egy olyan nőt, akihez egy boltot is kap hozományul. A szegény lány dúsgazdag asszonyként tér vissza a szülővárosába, s üzletet ajánl a polgármesternek, egymilliárd dollárért cserébe „apró szívességet”. A darab kapcsán a gazdagságról, túlélési technikákról, manipulációról és a mai sorozatok csapdájáról is beszélgettünk Kubik Annával.
Fotó: András Máthé
Dehir: El tudja képzelni a teljes életen át tervezgetett bosszút, amit el kell játszania a színpadon? Hogy valaki jogos sérelmei miatt negyvenöt év után csap le hiénaként egy kisváros lakóira, hogy revansot vegyen?
Kubik Anna: Negyvenöt év telik el a főhősnő életében úgy, hogy nem csupán örökösen hordozza magában ezt az iszonyatos méltatlanságot, mert lássuk be, rettenetes, amin keresztül ment, de ezen nem is tud túllépni, rögeszméjévé válik. Ez számomra tökéletesen ismeretlen. Valamiért úgy működik az agyam, hogy inkább elfeledteti velem azonnal a rossz dolgokat, a bosszúságokat. A megbocsátás képessége pedig eddig még nem veszett ki belőlem. Gondolom, ez kell a túléléshez. A karakter, akit játszom, tulajdonképpen megrekedt abban az időben, s abban a sérelemben, ami nagy szerelme és a város részéről érte. Az öreg hölgy látogatása azért zseniális és fontos darab ma is, mert a megírása után több mint hat évtizeddel, kis hangsúlyeltolódással korunk egy nagy problémájáról: a manipulációról szól.
Arról, hogyan manipulálja a világot kényére-kedvére a koncentrált tőke által létrejött hatalom, gátlástalanul használva lelket pusztító céljai megvalósítására a médiát, az emberek személyes sérelmeit vagy épp bosszúvágyát! Persze, Dürrenmatt korában még legalább beazonosítható volt a manipuláló személye. Attól is korszerű ez a színdarab, hogy tud ma is új gondolatot, érzéseket ébreszteni, kérdéseket feltenni. Olvastam régi újságcikkeket arról, hogy mikor először bemutatták Magyarországon, itthon gyakorlatilag alig ismertek testközelből ilyen gazdagságot, tehát akkor a vagyon maga volt a hangsúly, és nem annyira a bosszú. A média felelőssége, s a pénzen vett hatalom mindenhatósága – nekem erről szól manapság ez a darab, nem is annyira egy vérig sértett nő személyes bosszújáról.
Dehir: Elgondolkozott azon, hogy mit tenne a kisváros lakói helyében? Ha józanul és racionálisan nézi, vajon meg tudná ingatni egy ilyen helyzetben a jólét ígérete? Vagy Dürrenmatt szavaival élve, tudna európai maradni?
Kubik Anna: Nehéz erről beszélni, amíg nem kerül ilyen helyzetbe valaki, csak feltételezéssel élhet. De azt gondolom, hogy nem, nem minden vásárolható meg! Ez silány elgondolás szerintem. A darabban Claire ezt mondja ugyan, a milliárdos hátterével, nyugalmával! De időről időre csak akadnak olyan emberek, akiket nem lehet megvenni, mert elveik vannak, mert ragaszkodnak valamihez. Azok áldozata hova lenne, ha ez a tétel igaz?!
Dehir: Van ilyen figura a darabban, akit nem lehet megvenni?
Kubik Anna: Szerintem itt lassan mindenki áldozattá válik, maga Claire is. Hiszen az élete is ráment erre a nehéz kalandra. De ha a történelmünket figyelemmel kísérjük, tudtak emberek nemet mondani besúgási tevékenységre, tudtak nemet mondani vallatáskor, kínzás alatt is. Igen, lehet nemet mondani, s hogy nem minden a pénz, ez igazán sokszor bebizonyosodik az életben. Ne vegyük el ennek jogát a hősöktől sem, a mindennapiaktól s a valódi, történelmi léptékkel mért hősöktől sem. Tudom, hogy ma könnyebb azt állítani, hogy ennek vagy annak lehetetlen ellenállni. Szerintem lehet, ám iszonyú nehéz a következmények vállalása is… Az előadásba azért került bele Rebbie, a bosszú angyala, akit Varga Klári alakít, mert mostanra átalakultak a bűnözés formái is. Ma nem személyesen követik el a nagy „kaliberű” bűnözők bűntettüket… A mi előadásunkban nagyon fontos, hogy a gonosz nem patás ördögként jelenik meg, hanem egy majdnem megnyerő személyként. Gonoszt nem lehet gonoszul játszani, pedig általában így jelenítik meg, mint aki már szinte belesavanyodott a gonoszságába. Ennél viszont sokkal ördögibb a kor, amiben most élünk.
Ma nem tudod megmondani, hogy egy jóságosnak kinéző arc mögött mi lapul. Rémülten vettem észre a karantén alatt, hogy azokban a mai sorozatokban, amiket fiatalok ajánlottak nekem megnézésre, szinte kivétel nélkül a bűnözőknek kell szurkolni. És szurkolsz is, mert behúz, annyira jók a karakterek, és annyira jól van megírva a történet. Nézőként rajongásig lehet szeretni egy-egy ördögi alakot! De mégis, milyen kor ez, ahol a bűnözőknek kell drukkoljon az ember, egy kábítószerkereskedőnek vagy gyilkosnak?
Dehir: Mindez párhuzamba állítható az öreg hölgy egykori szerelmének, Illnek a figurájával. Ő bánik méltánytalanul ezzel a nővel, aminek duplán meg is fizeti az árát, de a darab elején, önmagát is védve, együttérzést kíván.
Kubik Anna: Így van és ő megy át az igazi kataklizmán ebben a darabban. Ő az, akinek igazán megfordul a sorsa, és nagyon súlyosan meglakol egykori vétkéért. De úgy tűnik, ma már nem az éhhalál szélén álló nyomorgókról van szó előadásunkban, sajnos, ma a felkínált összeget akár viszonylagos jólétben is elfogadnák sokan. Mert a kapzsiság korát éljük. A morális vétek magasabb szinten is megjelenik, nem csupán az „üres has” szintjén, mint Brechtnél.
Dehir: Úgy gondolja tehát, hogy az a manipuláció, amiről beszélt, ma már olyan szinten szűrődött be az életünkbe, hogy szinte észre sem vesszük?
Kubik Anna: Nem. Sőt kívánjuk. Olvastam egy tanulmányt a Hitel folyóirat egy számában, hogy már szinte kiköveteljük magunknak, hogy manipuláljanak, mert ki vagyunk erre éheztetve. Minden az énközpontúságról szól, minden az én, az önmegvalósítás, s nem látunk távolabb annál, mint ami az orrunk előtt van. Csak horizontális a látásmód. Kiment vagy kivonták a transzcendenciára való hajlamot belőlünk.
Dehir: Tudatosság kell, hogy ez ne hasson ránk? Valami külső rálátás?
Kubik Anna: Nem tudom. Talán túlságosan rejtőzködik bennünk, nehéz felszínre hozni magunkból, amíg nem próbálja meg az embert az Isten. Vagy bárki, az élet, a sors. Talán addig rá sem jövünk, hogy létezik bennünk. Ilyesmik kellenek hozzá, mint ami most történt tavasszal: a vírus. De miért is van szükség ilyen tragikus eseményekre, hogy észre vehessük életünk gyönyörűségeit? Szerintem egy három hónapos karantén után mindenki boldogan nézte, hogy hogyan bújik ki egy fűszál a földből, vagy hogy milyen isteni csodák vesznek körül bennünket, amiket amúgy sosem veszünk észre, sose látnánk meg. Nem szólhat arról az életünk, hogy kaparj kurta! Hitem szerint, valami többről is szól az emberi lét, ezt keressük, sóvárogjuk, míg élünk, ezt a többet…
Dehir: Tovább erősítette a járvány azt, hogy egy jól átgondolt normál értékrend szerint haladjon továbbra is?
Kubik Anna: Persze. Érdemes más, lényeges dolgokat is meglátni, nem csupán az anyagi javakat hajszolni. Nem lenne elég, ha mindenkinek fedő lenne a feje fölött és lenne egy viszonylagos kényelme, normális jóléte? A világ leggazdagabb asszonyának, utánanéztem, 54 milliárd dollárja van, egy áruházlánc tulajdonosa, ami óhatatlanul is egy személyiséget deformáló, emberi ésszel fel sem fogható vagyon. Ráadásul jótékony akciói révén, alapítványai által lehet akár kártékony is! És természetesen még gazdagabb akar lenni. Nincs egy idő után határ.
Dehir: Kanyarodjuk vissza a színházhoz. Hogy élte meg, hogy újra színpadon lehet?
Kubik Anna: Nem éltem meg tragikusan a karantén idejét. Amikor márciusban, a korlátozások bejelentésekor mentünk haza Budapestre, már útközben felkért egy másik színház szintén Az öreg hölgy látogatása női főszerepére. Azt természetesen nem tudtam elvállalni, egyszerre nem lehet két különböző variációban játszani ezt a szerepet. Felolvastam hangoskönyvet a Bodor Tibor Könyvtár számára vak és gyengén látó társainknak, verses és mesevideókat készítettünk szép számmal, „maradjotthon” felvételeket, zsűriztem online versmondóversenyt! Azt hittem, hogy rövid úton feleslegessé válunk és jó volt ráébredni az ellenkezőjére: igenis nagy szükség van a „lélekmentésre”, arra, amit mi csinálunk. Bebizonyosodott, hogy az embereknek szüksége van lelki táplálékra is.
Nagyon jó érzés volt ezt megtapasztalni, eddig sose gondoltam végig így, a másik oldalról. Minden este úgy zuhantam be az ágyba, hogy elképesztő sokat dolgoztam, ráadásul olyan technikai dolgokkal is megküzdöttem, amikhez nem is értettem, a lányom sokat segített, aki szintén otthonról dolgozott. Hangfájlokat küldtem ide-oda, ezerféle videó készült. Hozzáteszem, hogy mi nem voltunk bezárva, mert erdőszélen lakunk Budapesten, és ki tudtunk menni nagyokat sétálni. A lányom is rengeteget dolgozott, de megteremtette magának a napi többszöri jógázást meg futást, mert ő ettől tudott kiegyensúlyozott maradni. A lakásomra szinte nem is jutott időm, pedig régóta terveztem, hogy végre a könyvtáramat is rendezem majd. Ez csak a két hét szabadságom alatt sikerült végül. Nekem leginkább a kollégáim hiányoztak, az arcok, a tekintetek, ölelések, nevetések, meg azt érezni, hogy szeretek köztük lenni, s viszont szeretnek.
Dehir: Hogyan gondol a költözésre? Most bemutatják Az öreg hölgyet és utána máshol fogják játszani.
Kubik Anna: A bizonytalanság sosem jó dolog. Mindent be kell hangolni egy bizonyos térre, ami most még nem ismert előttünk. Ettől egy kicsit tart az ember, de nagy izgalommal várjuk, hogy mi lesz, hogyan is lesz a következő időszakban.
Az öreg hölgy látogatását szeptember 11-én, pénteken mutatja be a Csokonai Színház. További részletek, szereposztás és próbafotók itt, a színház honlapján találhatók.
