A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása.

Location: “Víg Kamara” Theatre
Date: 24 March 2014, Monday, 20 hours

  www.jegymester.hu    

Synopsis

azüveganya_e_webVajon átléphető-e az űr egykori és mai önmagunk között, és vajon létezik-e visszatérés? Ha igen, hogyan, ha nem, miért? Az üveganya helyszíne egy teljesen átlagos magyar kisváros, ahol a felszínen többé-kevésbé minden rendezetten zajlik, a felszín alatt azonban ott lapulnak a múlt árnyai, miközben a jelen újabb félreértéseket, sérüléseket és elszalasztott lehetőségeket halmoz fel. Mi történt az elmúlt húsz évben, hogyan indult valaki fölfelé, valaki lefelé? A folyamatosan fölbomló és újraszövődő baráti, szerelmi, üzlettársi kapcsolatok hálójában mi maradt meg abból, amit egykor az élettől reméltünk?

Krammer egyszer hibázott, és azóta is ennek a hibának a hatása alatt él idős édesanyja házában, elzárkózva korábbi kapcsolataitól, volt feleségétől és saját lányától is – aki azonban elkeseredett kísérleteket tesz arra, hogy visszaszerezze őt. Miután az anya meghal, a temetése napján Krammer kénytelen kilépni a menedék biztonságából és ekkor szembesülnie kell mindazzal, ami elől menekülni próbált, és mindazokkal, akik egykori élete főszereplői voltak. Erről a napról szól ez a darab, és arról a görcsös rázkódásról, ami hol sírásnak, hol nevetésnek látszik.
Krusovszky Dénes

90 minutes without interval

Video gallery

Photo Gallery

Fotó: Umberto Pezzetta

deszka logo rgb png-02_web

cast

Krammer
Bellus Attila

Virág, Krammer lánya
Lőrincz Nikol

Tamás, Virág barátja
Urházy Gábor László

Lajos
Baj László m.v.

Vargha
Bálint Péter

Juli, Krammer volt felesége
Ecsedi Erzsébet

Orsi, Vargha lánya
Lupaneszku Vivien

Lacibá, Krammer volt cégénél munkavezető
Besenczi Árpád Jászai-díjas

Robi, Krammer volt cégénél munkás
Szakály Aurél

Zoli, Krammer volt cégénél munkás ő is
Kiss Ernő Jászai-díjas

Dramaturg
Madák Zsuzsanna

Costume Designer
Cselényi Nóra

Játéktér
Sztarenki Pál

Installáció
Mészáros Tibor, Nagy Orsi

Zenei szerkesztő
Sztarenki Pál

Világítás
Gibárti Tibor

Prompter
Jurina Beáta

Director’s assistant
Lengyel Noémi

 

Director: Sztarenki Pál

 

First Performance: 2013. február 6.

Loading Map....
Date / Time LOCATION GENRE

2014/03/24 Monday


20:00


“Víg Kamara” Theatre, Debrecen

Krusovszky Dénes: Az üveganya