(Forrás: http://www.haon.hu/) 2017. 05. 23. Szénási Miklós
Debrecen – Imádja az autókat, a motorokat, odavan a hölgyekért, a gyerekekért – és persze örök szerelméért, a színházért. Interjú Dánielfy Zsolttal.
Dánielfy Zsolt 1981-ben szerződött Debrecenbe. Abban az évben elsős gimnazista voltam, és több osztálytársamhoz hasonlóan színházi bérlettulajdonos is: így gyakorlatilag debreceni pályája kezdetétől figyelemmel kísérhettem az akkor még 24 éves színész munkásságát. Színes és harsány jelenség volt, hamar otthonra és barátokra talált Debrecenben. A színpadon hozta, amit a szerep elvárt tőle, a való világban pedig szinte mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava, és természetesen gálánsan udvarolt a hölgyeknek. Ha kellett, énekelt, gyerekdarabokban játszott, rendezett. Pár éve, amikor interjút készítettünk és szóba jött a színészet, a politikai érdeklődés, a rendezés, a filmek mellett a versek világa is, Zsolt kapásból szavalni kezdett: Majakovszkijt, Arany Jánost, Petőfi Sándort, József Attilát. Most ismét leültünk beszélgetni egy sajátos apropó miatt: Zsolt a napokban ünnepelte 60. születésnapját.
Dehir.hu: Torta volt?
Dánielfy Zsolt: Volt, kettő is: egy a színházban, egy otthon, és mindkettő nagyon jól esett a lelkemnek. Éppen Belgiumból és Luxemburgból érkeztünk haza Bakota Árpi barátommal, akivel a Petőfi és Arany levelezéséből készült előadásunkat mutattuk be. Meg sem álmodtam, hogy amikor majd otthon belépek az ajtón, ott vár a család és a tíz-tizenkét legjobb barátom. A színházban pedig Ráckevei Anna volt olyan kedves, hogy alkalmat teremtett ennek a 60. évfordulónak a megünneplésére.
Dehir.hu: Hogy vagy ezzel a helyzettel?
Dánielfy Zsolt: Az az igazság, hogy én eddig is úgy éltem az életem – két végén égetve a gyertyát –, hogy minden beleférjen. Ezért már negyvenévesen úgy éreztem, éltem annyit, mint más hatvan alatt, ötvenévesen, hogy annyit mint más hetven-nyolcvan év alatt, és úgy csináltam mindent, hogy elmondhassam, ha holnap meghalok, akkor is teljes volt az életem… Aztán, ahogy telnek-múlnak az évek, egyre inkább azt gondolom, jó lenne még egy kicsit hozzátenni… S hogy milyen szám ez a hatvan? Annyira nem jó, mert a fiatalok már nem merik kapásból tegezni az embert… miközben én meg azt gondolom, hogy a lelkemben, a megjelenésemben fiatalos maradtam. Ezért pont azok a gratulációk esnek a legjobban, amikor azt mondják, ne már, te tényleg hatvan vagy? Az az igazi, mikor olyan huszonéves gyerekek jönnek ezzel, akikkel nap mint nap együtt dolgozom a színházban…
Dehir.hu: Ismerhetünk színészként és rendezőként, sikeres előadóestek és filmek fűződnek a nevedhez, emellett évekig önkormányzati képviselő is voltál. Maradt ki valami a sorból?
Dánielfy Zsolt: Igen, a Debreceni Állatkert és Vidámpark rendezvényeinek szervezésében is segítek. Imádom az állatokat, az autókat, a motorokat, odavagyok a gyerekekért és a hölgyekért … Van egy hobbim is, az akvarisztika. Megnyugtat. Most is van vagy hét akvárium a lakásban. Tudom, hogy nem vagyok könnyű ember, sajnos, úgy alakult az életem, hogy több családom is volt… Nyilván rajtam is múlott. Én mindig lángoltam, ha elkezdtem valamit, száz százalékig hozzáraktam a szívem, a lelkem, és ha megégtem, az sem érdekelt, akkor is én voltam, és én adtam oda mindenem. Ha valaki élt vele, élt, ha nem, nem. Így voltam a kapcsolataimban is. Ahogy József Attila mondja: asszony ha játszott velem hitegetve: / hittem igazán – hadd teljen a kedve! Vagy itt a másik verse, a Karóval jöttél: Magadat mindig kitakartad, / sebedet mindig elvakartad, / híres vagy, hogyha ezt akartad. / S hány hét a világ?… Próbáltam úgy élni, hogy mindig szembe tudjak magammal nézni, ami nem könnyű, mert nem mindig jól cselekszem, de igyekeztem mindig őszintének lenni, jónak lenni és másokkal segítőkésznek. S ha valami nem sikerült, akkor az engem mardosott.
Dehir.hu: Most is verseket idézel: miért szereted ezt a műfajt?
Dánielfy Zsolt: Mert a vers maga a csoda… Elképesztően sűrített anyag. Annyi minden van egy-egy olyan sor mögött, mint hogy elhull a virág, eliramlik az élet…, vagy a semmi ágán ül szívem… Ha bármi gondom volt az életben, mindig elővettem egy József Attila-kötetet.
Dehir.hu: Segített?
Dánielfy Zsolt: Mindig. Nincs olyan fájdalom, amire egy-egy József Attila-vers ne tudna válaszolni… Az én életfilozófiám az, hogy alapból bízom mindenkiben. Őszintén. Ha valaki visszaél vele, nem én leszek szegényebb. Ez alkati kérdés. Mindig úgy éltem az életem, hogy bármibe fogtam, ezer fokon próbáltam teljesíteni. Mert mi van, ha másnap befejezem? Ha fájni kellett valaminek, akkor tízszer annyira fájt, ha örülni kellett, akkor tízszer annyira örültem, ha az igazamat kellett mondani, akkor tízszer úgy mondtam. Elvégre azért kerülünk erre a világra, hogy valamit hozzátegyünk. Nem az a lényeg, hogy nagyobb autóm, szebb házam legyen, hogy többet kivegyek az élet kosarából hanem, hogy maradandó értéket teremtsek az életem által.
Dehir.hu: Eddigi pályád során 150-170 darabban biztosan játszottál. Mire vagy igazán büszke?
Dánielfy Zsolt: Arra a négy-öt darabra, ahol a szereppel teljesen eggyé tudtam válni. Szerintem még a legnagyobb színészek is hasonlóan éreznek. Azt nagyon szeretem, ha az a szerep, amit játszom igazán a véremmé válik. Ez egy kegyelmi állapot, ami ritkán adatik meg egy színész életében. Abban a színházban hiszek, ahol a néző a színésszel együtt közösen alkot. Ettől csodálatos a színészet. Mindenki tudja, hogy meghal Rómeó és meghal Júlia, de mégis szurkol, hogy hátha ma nem… Azért volt nagy élmény előadni Petőfi és Arany levelezését Luxemburgban is, mert szinte az összes magyar, aki ott él, eljött az előadásra, és csorgott a szemükből a könny, meghatottan mondták utána, hogy nem is gondolták, milyen közel kerülhetnek Petőfiékhez. Nekünk ez a legnagyobb kincs, a néző szeretete….
