Kavarás, intrika és féreglyuk a debreceni színházban

(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2017. 03. 17. Szénási Miklós

Debrecen – Mennyire lehet sikeres az előadás, ami egy menő könyvsorozat alapján készült? Megnéztük az Időfutárt. Kritika.

Még tavaly ősz környékén, mikor megjelent a színház műsorterve, milyen darabokat fognak játszani ebben a szezonban, s végigböngésztem a kínálatot, rögtön tudtam, hogy egy ifjú hölggyel fogom gyarapítani a nézők számát. Liló, a húgom ötödikes kislánya, aki Budapesten él, nagy rajongója az Időfutár-sorozatnak, olvasta az összes megjelent kötetet. Nem volt kérdés: el kell jönnie Debrecenbe, hogy lássa a színházi változatot.

Máthé András fotói
Máthé András fotói

Ehhez persze komoly szervezés és nem kis szerencse is kellett. A gyermekeknek szánt darabokat általában délelőtt, vagy kora délután szokták játszani, amikor a szülők többsége dolgozik. Nyilván van ebben logika, mert az iskolák meg ilyenkorra szervezhetnek csoportos színházlátogatást. Ugyanakkor onnan is közelíthetjük a kérdést, meg lehetne-e kockáztatni egy-egy szombati, és akár esti bérletszünetes előadást. Ha nagyjából 450 hellyel számolunk, az durván 150 családot jelent (egy gyerekkel és két szülővel kalkulálva). Van ennyi érdeklődő Debrecenben? Ha nincs egy ekkora városban, az nem a Csokonai Színházat minősíti. Amíg a szülők egy része mindent az iskolától vár, hogy a pedagógus a számolás meg az olvasás és írás mellett tanítsa meg cipőt kötni, kezet mosni, köszönni stb. a 7-8 éves gyerekeket, otthon meg annyi van, hogy gyere, kisfiam, hagyd már ezt a hülye díszítősort, mert kezdődik a Barátok közt, meg az Éjjel-nappal Budapest, addig a helyzet annyira nem biztató.
idofutMindenesetre eljött a pillanat, amikor végre kedvezően alakult a csillagok állása, és nagy szervezéseknek köszönhetően egy pénteki napon Liló eljutott kedves városa színházába. A budapesti nagyszülők elhozták Debrecenbe, a debreceni nagymama hazavitte, én meg elvittem az Időfutárra. Szerencsére a Csokonaiba mehettünk, aminek összevethetetlenül más hangulata van, mint a Víg Kamarának.
idofut2Csatlakozott útközben még egy ifjú hölgy hozzánk: Dóri, aki szintén ötödikes (ő egy debreceni suliba jár), és pár nappal korábban már látta az Időfutárt. Így komoly szakértők támogatásával ülhettem be az előadásra, ahol bebizonyosodott, ha töltött káposztát nem is esznek a mai nézők, ropit igen. A páholyban mellettem ülő úr lelkesen ropogtatott a második felvonás elején, én viszont a zacskó zörgésétől plafonra tudtam volna mászni. Szerencsére első kérésre befejezte a nassolást és teljes erővel az előadásra koncentrált a továbbiakban.
idofut3
Kétféle nézője lehet az Időfutárnak. Olyan, aki olvasta a rádiójáték alapján készült regénysorozatot, és olyan, aki nem. Nem egyszerű eldönteni, kinek fog inkább bejönni ez a darab. Nem egy az egyben követi ugyanis a Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István és Vészits Andrea nevével fémjelzett sorozatot Gemza Péter rendezése. Belecsap rögtön a közepébe: nem részletezi az előzményeket, nem onnan indul, ki ez a Hanna (Mészáros Ibolya), miért ül tolókocsiban Zsófi (Nánási Brigitta), vagy mi a helyzet Szabikával (Gáll Levente) és Bulcsúval (Kránicz Richárd). Nagyon erősen indít az Időfutár, és ez jó, mert a célközönség nem viseli el az unalmat, a lassú tempót, a tizenévesek nem tudnának mit kezdeni a színpadi „vánszorgással”. Igazi sci-fibe illő, posztapokaliptikus világvége hangulatból robbanunk a jelenbe, egy iskolai múzeumlátogatás kellős közepébe, ahonnan csak egy ugrás a múlt, a felvilágosodás kora: ide zuhan ugyanis vissza a történet hősnője.
idofut4A kicsit idősebbek (és a regénysorozat olvasói) emlékezhetnek Kempelen Farkasra (Miske László), aki arról volt híres, hogy a 18. század második felében szerkesztett egy sakkgépet. A Töröknek nevezett csodamasina (melyben valójában egy ember rejtőzött) lenyűgözte Európát. Kempelennek is komoly szerepe lesz ebben a történetben, mely során Bécs titkai is feltárulnak előttünk. A császári udvarban ezerrel folyik a kavarás, az intrika, Mozart (Kovács András) épp a Varázsfuvolán dolgozik, és innen bizony a 21. századi haverokkal csak egy féreglyuktelefon segítségével lehet dumálni. Hanna szeretne hazatérni, ám ez nem olyan egyszerű. Ráadásul a telója is merül, meg kell gondolnia, mikor használja. (Itt nincsenek konnektorok, hogy csak rátöltsön egy kicsit.)
idofut5Ki ne játszott volna már el a gondolattal, milyen is lehet visszautazni pár évszázadot? Amióta Mark Twain jenkije megjárta Artúr király udvarát, tudjuk, nem veszélytelen az időutazás. Hanna hamar rájön ebben a számára riasztóan más világban, hogy ha fiúnak öltözik, akkor talán egyszerűbb dolga lesz. Ám ez csak részben van így. Barátokat és ellenségeket szerez, megismerkedik Mozarttal, szerelmes lesz – és közben versenyt fut az üldözőivel, meg az idővel, hogy haza tudjon jutni.
idofut6Az előadás olyan témákat dob fel, amik bejönnek a mai gyerekeknek. Emellett még egy halom plusz információt is feltálal: ám nem tolakodón, nem didaktikusan, hanem pörgő, kalandos szituációkba csomagolva. A nagyiknak talán sok, amikor Hanna azt mondja, bakker, most akkor mi van. Ám a saját korosztálya ezt természetesnek veszi. (És ezek a gyerekek otthon majd rá fognak keresni Mozartra, és lájkolni fogják az Éj Királynőjének áriáját, amitől egyébként énekórán esetleg a szemüket fogatnák, mi ez a baromság…) Szóval ne legyünk álszentek: dőljünk hátra, és élvezzük ezt az előadást. Ne azon agyaljunk, hogy miért ilyen harsányok a kamaszok, vagy miért nem bont ki a darab bizonyos részleteket, melyek ott vannak a kötetben. Ez nem egy hangos és képes könyvadaptáció, hanem színes és szélesvásznú, nagyon látványos, pazar színház produkció.
idofut9A színészek komolyan veszik a játékot: Csikos Sándor (aki nemrég komoly állami kitüntetést vehetett át!), Rózsa László, Dánielfy Zsolt, Oláh Zsuzsa, Újhelyi Kinga és a többiek pont azt nyújtják, amit bármely más előadáson, más közönség előtt is elvárhatunk tőlük. S persze Mészáros Ibolya, aki szemtelenül fiatalnak látszik Hanna szerepében. (Bár már „legalább” huszonöt éves lehet, simán elhisszük neki, hogy középiskolás…) A varázslathoz persze kellenek Debreczeni Borbála és Mészáros Zsófia pazar díszletei és jelmezei is. (Annyi, hogy mivel színházban vagyunk, nem egy nappaliban, a tévé fogalmát érdemesebb lett volna átgondolni. Nincs az a nagy képernyő, ami elég nagy a színpad szélén. Ha vetítés van, legyen olyan gigavetítés, lássa a nép a második emeletről is…)

A cikk folytatását itt olvashatja.