forrás: café momus – komolyzenei magazin
A debreceni Csokonai Színház elodázhatatlanul időszerű felújítását megelőzően az utolsó zenés előadás Erkel Bánk bánja volt, szeptember 5-én. Mégpedig az a produkció, melyet az idei augusztus 20-i ünnepen – a Trianon100 jegyében – a Co-opera vállalkozás hozott létre azzal a céllal, hogy régiónk magyarsága minél nagyobb számban találkozhassék Erkel emblematikus alkotásával. A debreceni másodpremier ráadásul valódi akusztikus zenei élményt kínált a szabadtéren lezajlott margitszigeti bemutatóval szemben, mely értelemszerűen csak hangosítással volt élvezhető.
A debreceni Bánkot nagy várakozás előzte meg. Részben a rendezés és a válogatott előadógárda okán, másrészt pedig a járványveszélyben kiéheztetett közönség várható magatartását illetően. Az, hogy végül is katartikus színházi estének lehettünk részesei, egyszerre köszönhető az előadóknak és a befogadóknak, mivel sikerült tökéletesen egymásra hangolódniuk.
Erkel nemzeti operájának keletkezéstörténetéről, különböző verzióinak összevetéséről már több kötetnyi írás lelhető fel, nem lenne érdemes ezeket gyarapítani. Ez alkalommal – a közelmúlt próbálkozásai után – nem a darab „ősváltozata”, hanem az olasz és francia dalművek kliséit jórészt mellőző, Nádasdy-Rékai-féle átigazítás, az 1930-as években színpadra állított verzió szólalt meg. Ebben Bánk és Tiborc szerepét nem tenor, illetve bariton énekli, hanem egy tónussal mélyebben, bariton és basszus. Ez a transzpozíció azért született, mert annak idején az Operaház két klasszis énekesére, Palló Imrére és Székely Mihályra szabták át a szerepeket. Aztán a háború után visszaállt a rend, ismét tenorizálódott Bánk szerepe, mely leginkább Simándy József tolmácsolásában vált emblematikussá. A Nádasdy-átdolgozás kétségtelenül javára vált a darabnak, így ennek értéke és létjogosultsága nem igen vitatható. A címszerep baritonná írása azonban csak abban az esetben állja meg helyét, ha rendkívüli formátumú énekes-színész áll rendelkezésre, aki mellett nem érezzük hiánynak a tenorális színek elvesztését. Előrebocsátom, hogy sztárénekesünk, Molnár Levente maximálisan megfelel ezeknek az igényeknek, és a hátán viszi az előadást.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.
fotó: Máthé András
