(Forrás: https://www.spirituszonline.hu/) Turbuly Lilla 2019. 04. 20.
Az ünnepléshez nincs szükség nagyon kerek évfordulókra, erre példa a Mátyás király Emlékév, amelyet tavaly királyunk születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából hirdettek meg. Akár ez a két szám is adhatta az alapötletet Mikó Csaba darabjához, hiszen mindössze 15 év a különbség a kettő között. Eszünkbe juttatja, amit annak idején megtanultunk: Mátyást kamaszként koronázták királlyá. Az Emlékév kapcsán meghirdetett pályázatra készült előadás éppen ennek a kamasznak a felnövéstörténetét mutatja be. A szerző a DESZKA Fesztiválon tartott szakmai beszélgetésen azt is elmondta, hogy a legkisebb fiú népmesei toposza is fontos volt neki a megíráskor.
A fiatal Mátyás története ebből a szempontból egy tragédiák között túlélni próbáló fiúé. Apját a győztes csata után elviszi a pestis, imádott bátyját megölik, ő maga börtönbe kerül. Kapaszkodónak a barátok maradnak és az első szerelem. Az alkotók nem a legendás királyt, hanem ezt a nehézségekkel küzdő fiút hozzák közel az alsó tagozatos célközönséghez.
A narrációt énekmondókra bízzák, ami azért jó megoldás, mert egyszerre utal a Mátyás kori közösségi hírmegosztásra, és ad lehetőséget arra, hogy Kovács Márton fémhordókra, csövekre és egyéb indusztriális eszközökre hangszerelt zenéje közelebb vigye a történetet a fiatal közönséghez. A zene fontos része a csatajeleneteknek, párbajoknak is.
Az alapszituáció szerint a jelenből mesélik el nekünk Mátyás történetét, ennek megfelelően György Árvai olyan színpadképet tervezett, amely mindkét korszakot „elbírja”. A három letisztult formavilágú szerkezet tulajdonképpen három kisszínpadként működik, alkalmas a különböző helyszínek megjelenítésére. Edit Szűcs jelmezei a mai szereplőknél farmeres, fekete bőrdzsekis öltözetekből állnak. A történelmi jelenetekben szintén maira hangolt, de színes jelmezeket használ, amelyeken egy-egy korabeli motívum, prém vagy kucsma jelzi a korszakot.
Madák Zsuzsanna eddig elsősorban osztálytermi színházi nevelési előadásokat rendezett, egészen más közegben, sokkal kisebb közönségnek. Ottani rendezéseiből azonban itt is visszaköszön néhány dolog. Például, hogy fontosnak tartja az előadás elején megszólítani a közönséget, jelezni az alaphelyzetet: most a mából mesélünk el nektek egy sok száz évvel korábbi történetet. A másik, hogy egyszerű eszközökkel jelez bonyolult jelenségeket. Ebben az előadásban a központi jel az alma. Csatákat játszanak el vele, megjeleníti Hunyadi László lefejezését, utal az országalmára. Az előadás végére az ideális hatalomgyakorlás jelképévé áll össze olyan „gerezdekből”, mint a feladatok másokkal való megosztása, vagy az az alapelv, hogy a jó király „egyhez is lehajol, de célja, hogy mindenkit felemeljen”.
Az alsós iskolásokat és a felsős óvodásokat (mert a látott előadáson ők is voltak) persze nem a felnőtt néző által a szövegből kihallott államelméleti vonatkozások fogják meg, ők a (Katona Gábor által) jól koreografált csatákat, verekedéseket élvezik, nem beszélve arról a jelenetről, amelyben Mátyás barátai udvarhölgynek öltözve lopóznak be a cseh királyi udvarba, hogy kiszabadítsák börtönéből. Nem tudom, Mikó Csaba talált-e történeti forrást Vitéz János narkolepsziájára vonatkozóan, mindenesetre állandó humorforrás a leglehetetlenebb helyzetekben elalvó érsek is. A két felvonás közül a második sodróbb lendületű, cselekményesebb, azonban az előadás elejétől a végéig leköti a közönséget. Kivéve, amikor a füstgépből a nézőtér első soraira szálló köd teljesen elvonja a figyelmüket. Tanulság: ovisoknak ne füstölögj!
Rózsa László Mátyás szerepében az előadás alapkoncepciójának megfelelően nem a küldetéses királyfit, hanem a vívódó, saját magával is küzdő kamaszt jeleníti meg. A társulat játéka nem teljesen egységes, már csak azért sem, mert a tapasztalt színészek (Csikos Sándor, Jámbor József, Kiss Gergely Máté) mellett a fiatal szereplők egy része (még) nem színész, hanem drámatagozatos középiskolás a sok színészt kinevelő Ady Endre Gimnáziumból, akik azonban szépen helytállnak.
