(Forrás: http://www.hajdupress.hu/) 2016. 05. 12. Gyürky Katalin
Jubileumi évadzáró beszélgetés Ráckevei Annával és Gemza Péterrel, a debreceni Csokonai Színház igazgatójával és művészeti vezetőjével. HajduPress-interjú.
– Lassan végéhez közeledik a Csokonai Színház 150 éves fennállását ünneplő évad. Arra lennék kíváncsi, hogy amikor ennek az ünnepi évadnak a repertoárját összeállítottátok, milyen kritériumokat kellett szem előtt tartanotok? Egyáltalán: volt-e bármilyen szintű megkötés – lévén, hogy a Csokonai nemzeti színházi státuszú intézmény – az évad programjainak összeállításában?
Ráckevei Anna: Semmiféle megkötés nem volt. Viszont tanácsot kértünk azoktól a művészemberektől, akik több-kevesebb időt eltöltöttek itt a színházban, illetve olyan városi nobilitásoktól, akiknek fontos a színház, hogy véleményük szerintük mi az, aminek benne kellene lennie egy jubileumi repertoárban. Az ő érveiket is mérlegeltük, amikor a kortárs magyar, a klasszikus, illetve a Debrecenhez kötődő darabokból válogatva összeállítottuk az évad műsorát. Fontos volt, hogy külső hangokat is beengedjünk, s ne csak belülről legyen elképzelésünk a színházcsinálásról.
Gemza Péter: Az a jubileum miatt tényleg nagyon lényeges volt, hogy a darabok minél erősebben, minél jobban, minél több szállal kötődjenek Debrecenhez. Akár a rendezőn, akár a darab íróján, vagy épp egy debreceni kötődésű művész, tudós életének színpadi megjelenítésén keresztül.
– Ez nagymértékben sikerült is: elég, ha csak az utolsó két bemutatóra, özvegy Karnyóné s két szeleburdiakra, vagy a Tüzet viszekre gondolunk.
Anna Ráckevei: Arról nem is beszélve, hogy épp arra kaptunk Kölcsey-ösztöndíjat, hogy debreceni témájú előadást hozzunk létre. Így lett rögtön az első premierünk, az ünnepi bemutatónk a debreceni Hatvani István professzor életútját feldolgozó kortárs magyar dráma, A magyar Faust.
– Péter, Te az ebben az évadban bemutatott darabok közül kettőt is rendeztél: a Szerelmi bájitalt és a Tüzet viszeket. Művészeti vezetőként Te döntötted el, hogy mely darabokat rendezed, vagy, hogy úgy mondjam, „ezek maradtak” neked?
Gemza Péter: Nem, ez választás kérdése is volt, illetve Annával is megbeszéltük, egyeztettük az elképzeléseinket. Az az alapelvünk, hogy a rendező és a darab találkozzon egymással. Fontos, hogy egy adott, felkért rendező habitusához illeszkedjen az adott téma és szöveg, amivel dolgoznia kell. Mindig van egy nagy merítésünk, amit egy évadban szeretnénk megvalósítani, és bár ebből nagy szívfájdalommal el kell engedni jó néhány előadás-lehetőséget, de a „rostán fennmaradók közül is mindig marad öt-hat, amit az ember rendezőként szívesen színpadra állítana. S ezek közül én most ezt a kettőt választottam.
– Anna, Téged pedig színésznőként kérdeznélek: két darabban, a Csongor és Tündében és a Tüzek viszekben is láthatott ebben az évadban a közönség. Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan fér össze egymással az igazgatói és a színészi „éned”, hogyan találkozik Benned ez a kettő?
Ráckevei Anna: Igazából próbálom háttérben tartani a színészi énemet, mert az a feladatmennyiség, amit igazgatóként el kell lássak, lelkileg és szellemileg is nagyon megterhel. Plusz még ott van a családom, s ezt a hármat: a színészetet, az igazgatást és a magánéletet együtt már nagyon nehéz összeegyeztetni.
– Akkor ez egy tudatos döntés a részedről, bár, gondolom, nagy szívfájdalommal jár a színészet ilyen értelmű háttérbe szorítása.
Anna Ráckevei: Igen, de van ennek egy morális része is: úgy gondolom, hogy ha valaki színészként vezet egy színházat, nem feltétlenül neki kell minden főszerepet eljátszania.
– Hát, nem is főszerepeket játszottál, úgyhogy ezt a morális elvet sikerült betartani… De tényleg, ha már itt tartunk: mennyire szabad színpadon lennie egy színház igazgatójának? Hisz teljesen elengedni nyilván a színészetet sem lehet.
Ráckevei Anna: Nem, mert muszáj az embernek gyakorlatban maradnia. Nem szabad teljesen eltávolodnia a színpadtól. S lehet, hogy ha a családom miatt nem kéne Budapest és Debrecen között ingáznom, akkor több energiám jutna a színészetre, de ez így csak ilyen kicsi szerepekre, feladatokra koncentrálódhat.
– Hát, talán nem is annyira kicsi szerepekre, hiszen a Csongor és Tündében a karaktered, Mirígy egy nagyon erős karakter, a Tüzet viszekben pedig – ugyan kevés a szöveged – a színpadi jelenléted mégis rendkívül erős.
Ráckevei Anna: Péter rendezőként a Tüzet viszek próbái során figyelembe vette az én szűkös időmet, de természetesen nekem is ott kellett lennem a többiekkel, hogy a premierre összeálljon az előadás.
– Ez az évad azonban nemcsak a 150 éves évforduló miatt jubileum, hanem a DESZKA Fesztivál miatt is, amely idén töltötte be a tizedik életévét. Utólag kérnék erről a fesztiválról Tőletek egy szakmai értékelést.
Gemza Péter: Itt elsősorban arra tudunk támaszkodni, amiket hallunk, amilyen vélemények megjelentek azóta a fesztiválról. S ezekből a visszajelzésekből az látszik, hogy amit mi előrevetítettünk, hogy szakmailag ez egy nagyon erős program, az beigazolódott. Nagyon sokan voltak jelen a szakmából, máig nagyon erős a visszhangja a fesztiválnak, ezért merem azt mondani, hogy mára a DESZKA szakmai téren a legerősebb fesztivál Magyarországon.
Ráckevei Anna: Én egy pici kritikát azért megfogalmaznék: úgy érzem, hogy nagyon nagyot akartunk meríteni, ezért kicsit zsúfolt lett a program, egy napra az a négy-öt előadás sok volt. Jövőre épp ezért szeretnénk egy kicsit levegősebbé tenni a repertoárt, s igény volna arra is, hogy tudjon megjelenni erőteljesebben a szakmaiság is. Hogy ne csak az előző napi program szakmai megbeszélése történjen meg, hanem tematikus beszélgetések is legyenek, ezek is erősebbé váljanak. Például a dramaturgok „céhe” nagyon szívesen megjelenne, vagy például idén elmaradtak a felolvasó-színházi előadások, amivel a jövő évi DESZKÁ-t színesíteni lehetne.
– Tehát a szellősítésben a színesítés a cél, ha jól foglalom össze.
Gemza Péter: Igen, ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy az ideinél nagyon sokat számított, hogy ez egy jubileumi fesztivál volt, s ezért reprezentatív szerepet is be kellett töltenie. A zsúfoltságának biztos, hogy ez is az oka volt. Ráadásul meg akartuk tartani a vidéki—határon túli—budapesti darabok arányát, illetve a határműfajok bemutatkozási lehetőségét is.
Tudom, hogy a DESZKA programjának összeállítása során, előzetesen már láttátok azt a huszonhét darabot, amit végül a DESZKA közönsége is megnézhetett. Mégis érdekelne, hogy okozott-e számotokra meglepetést a fesztiválon bemutatott darabok közül bármelyik?
Ráckevei Anna: Én az UGRÓDESZKA programjait válogattam, így igazi nagy meglepetés volt számomra a Bartis Attila regényéből készült Nyugalom, de érdekesnek tartottam szakmai szempontból összehasonlítani Epres Attila Diggerdrájver és Tenki Réka Egyasszony című produkcióját is.
Péter Gemza: Számomra is a Nyugalom volt a legmeghatározóbb élmény, de a gyerekdarabok közül is nagyon lenyűgözött, nagyon szép volt volt Az új nagyi. Vagy a határon túli előadások közül még az Exodust is megemlíteném. Bár ez már nagyon későn kezdődött, de az éjjeli időpont ellenére azt gondolom, hogy erős volt a létjogosultsága, az, hogy itt lehetett ez a darab a fesztiválon.
– Nemsoká újabb seregszemléje lesz a magyar színházi életnek, a Pécsi Országos Színházi Találkozó. A Csokonai Színház képviselteti idén magát a POSZT-on?
Gemza Péter: Sajnos idén nem leszünk jelen a pécsi fesztiválon. Volt szó a monodrámánkról, az Orlandóról, illetve a tantermi színházi nevelési programunkról, a Verona, 1301-ről, hogy szerepelhetnek, de ez most mégsem valósulhat meg. Ugyanakkor egyedüli vidéki színházként nemrég ott voltunk a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) az Imígyen szóla Louis de Funès című előadásunkkal a Nemzeti Színházban. A sajtó és a szakma Mészáros Tibor alakítását külön kiemelte, és nem szabad elfeledkeznünk a Traviata óriási sikeréről sem. A Primavera Fesztivál egyik legerősebb operája volt.
– Visszatérve a jubileumi évadra: nemcsak a premierekkel ünnepelte a színház a 150 éves évfordulóját, hanem egyéb sorozatokkal is. Gondolok itt a színház múltját idéző Csokonai-történetek című beszélgetés-sorozatra, vagy a londoni Globe Színházból jelentkező vetítés-sorozatra, ahol angol klasszikus szerzők, főleg Shakespeare műveinek színpadi adaptációjával ismerkedhetett meg a közönség. Jól gondolom, hogy a Csokonai-történetek a színház píárja, a színház külső arculata szempontjából volt nagyon fontos? Tehát abból a szempontból, hogy hogyan jelenik meg a városban maga a színház?
Anna Ráckevei: Annak nagyon örülök, ha így látod.
Péter Gemza: Azért is kellett ez a sorozat, mert a múlttal való kapcsolatot rendkívül fontosnak érezzük. Százötven évet nyilván nem tudunk felölelni, de ha azok, akik ma még életben vannak, s a Csokonai Színházhoz, mint legendához hozzátettek valamit, beszélhetnek az adott korról, az akkor végzett munkájukról, akkor van egy bázisunk: hogy honnan jövünk, mik a gyökereink, merre tartunk, mert csak így tudjuk megtartani ezt a bázist. A Tüzet viszek alatt is többször hangsúlyoztam, hogy a Horváth Árpádról elnevezett Stúdiószínházban dolgozunk, tehát arról a Horváth Árpádról elnevezett teremben, aki annak idején, a próbafolyamat kapcsán forradalmasította a színházi munkát.
– Ez azért is fontos, mert sokak számára az ő neve egy puszta név, akiről egy stúdiót elneveztek, de az emberek nagy többségének fogalma sincs róla, hogy ki volt ő, és mit csinált. S ezek a múltidéző beszélgetések ezekről a színház, s ezáltal a város szempontjából rendkívül fontos emberekről adnak/adtak felvilágosítást.
Ráckevei Anna: Nemsokára arról Téri Árpádról is, akire a századik születésnapja kapcsán fogunk emlékezni, s akinek a fia most itt nálunk a Tüzet viszekben szerepel.
Gemza Péter: Azért is találó kifejezés a píár ezzel a múltidéző beszélgetés-sorozattal kapcsolatban, mert ezáltal is érezzük, hogy a bizalom a város s a nézők részéről töretlen a színházunk felé. Sokan jönnek, sok nézőnk van, de ezt tényleg csak úgy lehet elérni, ha közben folyamatosan kommunikáljuk, hogy mit gondolunk a színházról. Ehhez viszont az is hozzátartozik, hogy tiszteljük azokat, akik előttünk itt dolgoztak.
– Akik ebben a műhelyben tevékenykedtek. Mert valahol a színház műhely…
Gemza Péter: Igen, a színház mindig egyfajta műhelyként funkcionál. S bár az ország egyik vezető színháza vagyunk, ugyanakkor mindig egyfajta avantgárdot képviseltünk a szakmában. S ezt most is tartjuk. Az ősbemutatók számát tekintve mi vagyunk az elsők az ország színházai között, ugyanakkor itt van a DESZKA, amelyik mer teret adni az újfajta színházi nyelvnek, megjelenítésnek is. Illetve nagyon sokat foglalkozunk azzal, hogy a debreceni származású tehetséges fiatalok minél inkább kibontakozhassanak, vagy hogy fiatal rendezőket hívjunk, velük dolgozzunk.
Ráckevei Anna: Azt tapasztaljuk, hogy egy város szellemisége, légköre, ízlése nagyon erősen rányomja a bélyegét a színházra is, és ez jó esetben visszafelé is működik. Debrecenben azt érzem, hogy a hagyományok mélységes tisztelete jelen van ugyan, de a progresszióra is van igény, s a színházban is ennek a kettőségnek a feszültségét próbáljuk fenntartani a darabválasztás, illetve a színpadi megformálás tekintetében egyaránt.
