A bábjáték mellett új színnel, a komplex színházi nevelési előadással bővült a Gördeszka programja. A nap túlnyomó részében a drámaiság dominált, amelyet kiegyensúlyozott a reggeli és késő esti előadás interaktív, szabadabb szerkesztése.
A száműzött herceg közben a gyerekek részeseivé váltak az előadásnak. A díszlet rajzaikkal egészült ki, amelyeknek fontos szerepe volt később is. A szereplők mintegy duplikálódtak ezáltal; ami velük megtörtént, az megjelent a rajzokon is. A bábok mellett tehát a rajzok is eszközként jelentek meg. A bemutatott mesevilág szövevényes egységet alkotott.
Délután az Újszínház kétrészes drámája, a Megszámláltatott fák kelt életre a kamaraszínpadon. A háborús időszak lelket őrlő nemcsupán a civilek, de a katonák számára is. Ranke őrnagy személyében Viczián Ottót láthatjuk – aki a szinte őrületbe jutó katonatisztet megkapóan alakítja. Mi történik azzal a német tiszttel, aki az értelmetlen öldöklés ellen harcol? A történet talánlassú, hiszen főként a lélektani mozzanatok dominálnak, a tényleges cselekmény a második felvonásban bontakozik ki igazán. Hasonló arányban láthatjuk a háború különböző lehetséges áldozatait: ártatlan, fegyvertelen civileket és fegyveres, parancsot teljesítő, öldöklésre felszólított katonákat.
Este a Szegedi Nemzeti Színház Utánképzés (ittas vezetőknek) című produkciójával szórakoztatta az érdeklődőket. Az előadás magját történetmozaikok adták. A szereplők egyenként elmesélték, ki hogyan került a „terápiára”, milyen esemény miatt veszítette el a jogosítványát. A történetek közötti rést humoros és ironikus megjegyzések töltötték ki. Az erősen szövegközpontú színpadi megvalósítás passzívan állt a végig látható, monumentális díszlethez. A személyes történeteket rövid videók illusztrálták. Ez általában lehetőséget biztosít arra, hogy a színészeknek ne kelljen túl sokat a karakterek kidolgozásán gondolkodni, rutinból dolgozhatnak, s így több energiájuk marad a rengeteg szöveg memorizálására. Háy felszínes karakterei sajnos a második felvonásra sem lettek érdekesebbek. Az előadást záró didaktikus konyhafilozófia képes volt súlytalan, ám mégis zavaróan sematikus befejezést adni.
Más hangnemet ütött meg a Debreceni Egyetemi Színház Vígkarma társulatának Übü FC – A döntő című előadása. Játékuk erősen improvizatív és kompromittáló. A már ismert figurákból és az eredeti Übü drámából csak a hatalomvágy és abszurditás maradt meg és vált szervezőerejévé az előadásnak. A nap interaktívan zárult, hiszen a nézők szurkolóvá váltak; együtt skandáltak, éltették a hazai csapatot és szidhatták az ellenfelet. Az uszítás a másik csapat ellen, a balett-terem adottságait kihasználva, a tükörben látható nézőknek szólt. „Olyanok ők, mint mi, mégis mások.”
Deszkalandozók: Lengyel Zsanett, Papp Gréta, Tölli Zsófia
