(Forrás: https://www.dehir.hu/ Szénási Miklós 2019. 10. 15.
Debrecen – Lehetséges újra és újra elmesélni egy olyan történetet, amit mindenki ismer? Amiről tudjuk, hogy rossz véget ér? Lehet úgy színpadra állítani egy ilyen darabot, hogy a közönség rajongjon érte? A tömör válasz: igen. Kritika.
Lehetséges újra és újra elmesélni egy olyan történetet, amit mindenki ismer? Amiről tudjuk, hogy rossz véget ér, mert a főhős meghal, és ráadásul még a halála is hiábavaló, mert a végén a győztesek is mindent elveszítenek? Lehet úgy színpadra állítani egy ilyen darabot, hogy a közönség rajongjon érte, és rekord tempóban elkapkodja a jegyeket? A tömör válasz: igen.
Molnár Ferenc regényét még azok is szeretni szokták, akik alapból nem tartoznak a könyvek nagy barátai közé. A Pál utcai fiúk több mint száz éve elképesztő siker. Első ízben 1906-ban jelent meg, folytatásokban, a Tanulók Lapja hasábjain (akkoriban még belefért a sajtóba az irodalom), s nem véletlenül készült belőle film (generációk kedvence volt az 1969-es változat!) és színpadi játék is. Remek döntés volt, hogy az idei szezont a Pál utcaiak és a vörös ingesek háborújával indította a Csokonai Színház. Így a debreceni közönségnek nem kell arra várnia, hogy eljusson Budapestre, és megnézze azt a legfrissebb musical-változatot, melyet Grecsó Krisztián, Geszti Péter és Dés László triója fémjelez.
Keszég László debreceni rendezése a zenére és táncra, valamint az érzelmekre koncentrál. Az eredeti regényben jóval kisebbek a fiúk, ebben a zenés színpadi változatban pár évvel idősebbek, ezekhez a dalokhoz ugyanis érettebb hangok kellenek.
A Csokonai Színházban egy csapat fiatal tehetség gyűlt össze, jó a ritmusérzékük, érzik a zenét, a színpadot.
Geszti jó dalszövegeket, Dés sodró, érzelmekkel teli popzenét írt, és bár semmi új nincs ezekben a dalokban, egyszerűen jó hallgatni őket, fülbemászóak, egészen maiak, szerethetőek. (Nem véletlen, hogy zenét sokan, slágereket jóval kevesebben tudnak írni!)
Ez a fiúk világa, a hölgyek itt csakis a nézőtéren kapnak helyet, Grecsó Krisztián száműzött minden női szereplőt (akikből eleve a regényben is alig volt néhány). Nincs túl sok helyszín sem: jószerével a tanterem, a grund és a füvészkert háromszögében, Árvai György praktikus, dekoratív díszletei között ingázunk. Felnőtt is mindössze kettő tűnik fel a színpadon: Rácz tanár úr szerepében Csikos Sándor láthatjuk, a grund őrét, a tót Janót pedig Steuer Tibor alakítja. Száz év nagy idő, mi egészen mások vagyunk, mint akik annak idején a grund farakásain verték egymást. Mi inkább a szobában ülünk és a számítógép billentyűzetét verjük, vagy a telefont nyomkodjuk, de azért van igényünk arra is, hogy legyenek haverjaink, legyen egy csapat, egy közösség, ahova tartozunk. Nem véletlen, ha valaki magára (vagy egykori énjére) ismer a fiúk bandázásában. Abban, ahogy megélik a kölyökkort, háborúznak egymással, és néha a felnőttek világát másolják, fontoskodva egyletet alapítanak és elnököt választanak.
Komolyan veszik a játékot, számukra a grund, a nagy placc egyszerre valós élmények helye és egyben a szabadság szimbóluma is.
A grundért – és a szabadságért – akár az életüket is adnák. (Úgy, hogy itt nincs meg a restart lehetősége, nem lehet újrakezdeni a pályát vagy az egész játékot, mint amikor a számítógépet vagy a telefont nyomogatjuk…)
