A Csokonai Színház tavaly ünnepelte fennállásának 150. évadát. 90 ezer néző látta az ünnepi szezon műsorát, de reprezentatív kiállítások, szakmai konferenciák, megemlékezések és a népszerű Csokonai-beszélgetések is megidézték a múltat. Zenés darabokkal, operettekkel indult az új szezon, hisz a társulat egy része Ravennába, az Őszi Fesztiválra utazik. Ráckevei Anna igazgatóval beszélgettünk.
− Már zajlanak Kőműves Kelemen rockballada, az új tantermi előadás, a Jeruzsálem és az 56-os forradalom 60. évfordulójára készülő darab, a Szélfútta levél próbái. A műfajok széles repertoárját kínálja a júniusban meghirdetett új évad. A megkezdett ösvényen haladnak?
− Elégedett vagyok, s különösebb öndicséret nélkül mondhatom, hogy nagyon szép jubileumi évadot zártunk. Szellemiségében mindenképp a megkezdett úton haladunk tovább, s nemcsak az én érzésem, hogy izgalmasnak ígérkezik az évad, hanem sok pozitív visszajelzés érkezett a nézőktől is. Adott egyfajta kíváncsiság, és visszatérnek azok a nézőink is, akik az elmúlt évadban jó élménnyel távozhattak a színházból. Nagyon változatos az idei műsor, akármelyik bérletházra, a felnőtteknek szánt vagy az ifjúsági előadásokra gondolok. Ez utóbbi kapcsán kifejezetten nekünk írnak előadást a szerzők az Időfutár című nagyon népszerű rádió-, majd regénysorozatból. Érdekes a kicsiknek szóló bérletünk is, hisz Gimesi Dóra, aki íróként és dramaturgként is komoly szakmai elismerést tudhat magáénak, szintén nekünk írja a Hessmese című előadást debreceni helyszínekkel. Lázár Ervin-mesével is készülünk az író születésének jubileumára. Megrázó előadás lesz a forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél, amely a debreceni forradalmi eseményekről szól Mensáros László naplója alapján, Csikos Sándor rendezésében. Az idős Mensáros szerepében Szilágyi Tibort láthatja majd a közönség, Tolnay Klárit Kubik Anna alakítja. Nemcsak a Jadviga párnája novemberi bemutatóját várom nagy izgalommal, amit Mezei Kinga állít színpadra Závada Pál regényéből Sárközi-Nagy Ilonával a főszerepben, hanem azt a két egyfelvonásost, amit decemberben fogunk bemutatni, és az első része a férfiakról és a művészetről szól, a második része a nőkről és a múzsákról. Az első része a jól ismert Reza-darab, a Művészet, a második részét pedig az egyik dramaturgunk, Adorján Beáta írja, hármunknak, Nagy-Kálózy Eszternek, Kubik Annának és nekem. Azért is várom, mert régen dolgoztunk együtt mi hárman. Mindkét kolléganőt nagyon tisztelem és szeretem, és biztos vagyok benne, hogy jó munka lesz. Nagyon várom Szarvas Józsefet Dandin György szerepére, és visszatér a színház világába Pinczés István a Mesterkurzus című darabbal. Biztos vagyok benne, hogy nagyon izgalmas stúdióelőadást fog létrehozni, hisz ő ebben unikális.
− Befolyásolja az évad műsortervének összeállítását az a szándék, amolyan népszínházi célkitűzés, hogy minden közönségréteg kapjon kedvére valót egy-egy szezonban?
− Hogyne. Igyekszünk. Ez a bérletházaink összeállításán is látszik. A Dandin mellett igazi csattanója lesz az évadunknak a Hogyan nevezzelek? című francia vígjáték, amit egy kiváló fiatal, orosz rendező Ilja Bocsarnikovsz visz színpadra, igazi sztárszereposztással. És persze a zenés műfajokról sem feledkezünk meg. Nemzeti operánkat játsszuk majd, a Bánk bánt, Haja Zsolttal, ami azért egyedülálló, mert tenorok szokták énekelni, ő pedig bariton, de az operának van egy ilyen változata is. Tavaly hatalmas nézői és szakmai sikere volt Kolonits Klárának a Traviatában, s reményeim szerint a Varázsfuvolában ismét hallhatja egyedi, gyönyörű hangját Debrecen közönsége. A kérdésre visszatérve, egy másik megközelítésből az is fontos, hogy befogadóvá tegyük a nézőket. Hogy megtaláljuk azokat az ízeket, amiket külön-külön szeretnek, és aztán rávezessük olyan ízekre is őket, amelyek kicsit fanyarabbak, mint amit megszoktak. Ez egy folytonos balanszírozás, érzékeny és nehéz, ugyanakkor izgalmas keresgélés, hogy rátaláljunk erre az egyensúlyra. Az emberek szívesen fogadnak be új dolgokat, de lehet, hogy ebben nekünk, színházi alkotóknak segítő szerepet is vállalnunk kell. A zene világa például sok szempontból ismeretlen terület nekem, de ha vezetnek, és elmondják, hogy mire figyeljek, miért fantasztikus egy-egy részlet, mitől különleges az a mű, zenei megoldás, más színezetet kap az élmény is, amely a befogadás közben ér. Ezt ismertük fel, amikor elindítottuk az ifjúsági programunkat. Ahhoz segíti hozzá a fiatalokat, hogy egy-egy művön keresztül kicsit jobban megtanulják, vagy talán inkább megérezzék, hogyan lehet rátekinteni egy-egy történetre, vagy hogyan kalauzol el a saját életünkben. Hogyan lehet az érzelmi benyomásokat átfordítani gondolati síkra, hogy tanulságokat vonhassunk le. Tavaly nagy lelkesedéssel fogadták a fiatalok a Verona 1301 tantermi előadást, amely a Rómeó és Júlia egy speciális megközelítését vitte el az osztálytermekbe. A diákok hihetetlen lelkesek voltak, nem tudtunk a meghívásoknak eleget tenni. Most a Jeruzsálem próbái zajlanak, s remélem, hogy ez a tantermi is sikeres lesz, hisz aktuális témát dolgoz fel, a vallási szélsőségek kontra emberség tematikában hívja párbeszédre az ifjúsági korosztályt.
− Tavaly zenés színházbejárást szerveztek, idén felolvasószínházba várják a jelentkezőket, most említette a tantermi előadásokat, amelyekben a fiatalok részesei, akár alakítói lehetnek egy darabnak. Mind-mind egyfajta nyitásnak tűnik, hogy a debreceniek érezzék a sajátjuknak a Csokonai Színházat. Van a kezdeményezések mögött ilyen szándék?
− Fontos, hogy rájöjjenek az emberek, mi mindenre használható a színház. Vesszőparipám, hogy a színháznak nemcsak az a feladata, hogy szórakoztasson, hanem hogy közösséget teremtsen, hogy gondolatokat közvetítsen, kérdéseket fogalmazzon meg önmagunkkal és a saját közösségünkkel szemben is. Ennek mind-mind nagyon jó terepe a színház.
− A Nemzeti Pódium az irodalmi estek és a Csokonai-beszélgetések folytatása lesz?
Azt tapasztaltuk, hogy az irodalmi estek és a jubileumi beszélgetések nagy tetszést arattak a nézők körében, hisz kicsit közelebbről, közvetlenebbül, személyesebb hangon lehetett akár nézőként, de kérdezőként, beszélgetőtársként is találkozni a művészekkel, kollégákkal. Azt gondoltam, érdekes lehet megmutatni közelebbről azokat a művészeket is, akik a Nemzeti Színházban készítettek hasonló, személyes hangvételű esteket. A Pódium vendége lesz Udvaros Dorottya, Voith Ági, Bodrogi Gyula, Tóth Auguszta, Farkas Dénes, aki kiváló fiatal művész, így nevét talán kevesebben ismerik.
− Ez a negyedik évad, amelyet vezetőként tölt a Csokonai Színházban. Egy igazgatónak jó visszajelzés lehet a színészek véleménye. Hogy látja, mennyire érzik csapattagoknak magukat a debreceni társulat tagjai?
Egy igazán jó színész arra vágyik, hogy oda neki az oroszlánt is, és akkor elégedett. Ha azt érzi, hogy nincs egy perc pihenőideje se és panaszkodik és fáradt, na, akkor jól van. Ha van egy kis szünet, akkor úgy érzi, hogy nem kell senkinek. Ez persze nem így van, és nem is lehet minden évadot úgy összeállítani, hogy az utolsó energiái is elhasználódnak a fantasztikus szerepekben és nagy sikerekben. Nincs ideális helyzet, de azon vagyunk, hogy egy jófajta kiegyensúlyozottság működjön ebben is. Azt éreztem az évadvégi beszélgetésekből, hogy tavaly ez sikerült. Minden évad zsákbamacska, majd a végén derül ki, hogy mindenki jól érezte-e magát a rendezővel, az alkotótársakkal, valóban rátaláltak-e egymásra a szereppel.
− Különválik a színésznő-igazgatónő szerepkör a mindennapokban? Odamegy-e egy-egy próbafolyamat során a színészekhez tanácsot adni, ha bizonytalanságot érez?
− Ha fontosnak érzek valamit és úgy érzem, hogy segíteni tudok, akkor rohanok. Ha azt érzem, hogy nem annyira jó, és nem is tudom, hogy tudnék hasznos tanácsot adni, akkor inkább erősítek, hogy ne az elkeseredés vagy reménytelenség felé fusson a dolog, de ilyen nagyon ritkán volt. Volt, hogy szorongtam egy-egy főpróbahéten, de kiderült, hogy jogtalanul, mert a színház két nap alatt is képes megteremteni a csodát. És van olyan is, hogy én valamit sokkal pozitívabban ítéltem meg, több jót láttam bele, mint ahogy a visszajelzések igazolták, akkor meg arra gondoltam, hogy biztos elfogultabb vagyok.
− Ez az utolsó teljes évad, amelyet a színház a Csokonai épületében tölt, majd elkezdődik a rekonstrukció. Tudják már, hogy mikor és hová költöznek?
− Egyelőre a lehetőségeket keressük a fenntartóval. A kiköltözés tervén már dolgozunk. Helyek kellenek, nemcsak játszóhelyek, hanem a titkárságnak, a szervezésnek, a gazdasági osztálynak, a varrodának, a jelmez- és a kelléktárnak…, hosszan folytathatnám, de optimista vagyok, és bízom benne, hogy jóféle logisztikával túl leszünk a nehézségeken és a felújítás alatt sem hagyjuk a debreceni közönséget színházi élmények nélkül.
(az interjút készítette: Vajland Judit)
