− Két okból is meghatározó lesz a következő időszak. A színház épületének felújítása előtt ez az utolsó évad, amelyet a társulat a történelmi épületben tölt, másrészt júniusban végéhez ér ötéves vezetői ciklusotok, s most már nyilvános, hogy újra pályáztok ugyanebben a felállásban az igazgatói és művészeti vezetői posztért Ráckevei Annával. Mennyiben volt ez hatással az évad tervezésére?
Mindenképp fontos volt, hogy ez a vezetői ciklusunk utolsó éve. Arra törekedtünk, hogy a következő évad önmagában is kerek egészet alkosson, illetve az elmúlt időszakra építve kiindulópontjává váljon az elkövetkezendő évadoknak. A társulati és a nézői visszajelzések is arra utalnak, hogy mára kialakult az erre a vezetésre jellemző színház. A bérletesek száma is azt mutatja, hogy szeretnek minket a debreceniek.
− Hogyan határoznád meg az általatok fémjelzett színházat?
Művészeti vezetőként tudatosan próbáltam áttörni a „kortárs egyenlő érthetetlen és nem szeretjük” előítéletet. A darabok nagyon gondos, alapos válogatásával sikerült elérnünk számos újítást, miközben a Csokonai Színház továbbra is széles spektrumon működik. Volt olyan évadunk, hogy hat-hét ősbemutató volt, és mégis jó szívvel fogadták a nézők. Nincs ennyi ősbemutató az ország más színházaiban, és bebizonyosodott, hogy ezekre nyitott a debreceni közönség. Ilyen szempontból mi vagyunk a legprogresszívabb színház Magyarországon.
− Létezik az a művészeti vezetői elképzelés, amely nem köt alkut, és feltesz a színpadra egy olyan színházi világot, amely külön egész, akár a megszokottól, a korábbiaktól lényegesen eltérő értelmezés, aztán vagy megküzd vele a néző, vagy sem, és van, aki alkalmazkodóbb. Te hova sorolod magad?
Nem célom senkit próbára tenni. Hiszem, hogy nem is kell éles határt húzni a két alkotói attitűd között. A repertoár összeállításánál, az alkotótársak kiválasztásánál, a szereposztásnál számomra az a legfontosabb szempont, hogy az autonóm művészi koncepció és a nézői befogadás ne zárja ki egymást. Erre jó példa volt a múlt évadból a Jadviga párnája Kinek az ég alatt már senkije sincsen.
− Széles spektrumról beszéltél, s ha ebből a szempontból nézzük az előző évadot, akkor szeptember-októberben valóban a könnyedebb műfajok felől kezdett a színház, az olaszországi fesztiválon is nagy sikerrel játszott operett-sorozattal, s másik végletként említhetjük a nagyobb nézői odafigyelést igénylő Bánk bánt, vagy a színészlét rejtelmeit kutató Imígyen szóla Louis de Funès–t. Milyen képet mutat a 2017/18-as évad?
Ha az „operett-oldallal” kezdünk, akkor A Lutherek című zenés darabot mondanám elsőként. Kicsit opera, kicsit musical, és felszabadító erejű ragtime. Bernstein nevezte a Candide-ot hol operának, hol musicalnek, mert rengeteg eleme mutat a musical felé. Ezt a darabot már az évad végén bemutattuk a miskolci operafesztiválon ahol a közönség nagyon szerette. Rendezőként pedig azt volt jó látni, hogy milyen örömet adott az énekeseknek. Ütős, izgalmas lett a koreográfia is.
A következő évad egyik ellenpontja pedig idióta lesz. Dosztojevszkij regényét Sardar Tagirovsky viszi színre. Rendkívül alapos színházi alkotó, elkötelezettje a kollektív munkának. 2015-ben a Deszka Fesztiválra elhoztuk az Eset című darabot Nagyváradról, amit ő rendezett. Gyakorlatilag egy üres térben játszódott a darab, amelyben negyven izzó volt és kaptunk egy technikai leírást, amelyben az állt, hogy a beállási idő négy óra. Nem értettük. Aztán kiderült, hogy az izzókat egy csillagtérkép szerint, esztétikailag jól átgondolt rendszer szerint kellett kirakni, s ebből nem engedett. Minden, amit tőle láttam, nem csupán művészi volt, hanem egyben kézműves is.
− Ilja Bocsarnikovsz is visszajön. A Hogyan nevezzelek? után most a Három nővért rendezi majd…
A Három nővér mindenkinek kihívás. Ráadásul ezt most kell színpadra vinni, mert csodás színésznők dolgoznak jelenleg a társulatban, egy nagyszerű, érett csapat. Ilja fiatal, nagyon progresszív rendező. Oroszország legnagyobb múlttal rendelkező színházi iskolájából, a moszkvai Művész Színházból érkezik. Tanít és dolgozik a Harvardon, illetve Németországban. Ráadásul a színészek – nemcsak az egyedi munkamódszere, hanem a karaktere, egyénisége miatt is – nagyon szeretnek vele dolgozni. Nem titok a főbb szereposztás: Szakács Hajni lesz Irina, Varga Klári Olga, Sárközi-Nagy Ilona Mása, Újhelyi Kinga pedig Natasa.
− Miért a Norma lett az évad operája?
Mert van egy Normánk, és mert ez egy gyönyörű opera. Amikor Kolonits Klárát az elmúlt évadban felkértük az Éj Királynője szerepére, beszélgettünk és említette, hogy régi álma Bellini ritkán játszott operája. A varázsfuvola előtt a Nadine Duffaut rendezte Traviatában láthatta a debreceni közönség, amiről túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy kivételesen szép, országos visszhangot keltő előadás volt. A Norma ötletével felhívtam Nadine Duffaut-t is, vállalná-e a rendezést. Nagyon lelkesen fogadta a felkérést.
− Tudatos döntés eredménye, hogy a Macskajátékban Ráckevei Anna és Kubik Anna együtt játszanak?
Igen. Nagyon erős emberi és művészi szövetség az övék, amit művészeti vezetőként hiba lett volna nem kihasználni. Régóta keressük azokat a darabokat, ahol együtt tudnának játszani, és a Macskajáték mellett döntöttünk. Külön-külön is hatalmas művészi erővel rendelkeznek, együtt pedig olyan kivételes pillanatokkal ajándékozhatnak meg minket, amivel élnünk kell. Szabó K. István rendezi majd az Örkény-darabot.
− Várjátok-e valami újdonsággal a nézőket?
Szabó Magda születésének századik évfordulójához kapcsolódva MagdaFeszt néven útnak indítunk egy nemzetközi fesztivált. Az eseménysorozatot Szabó Magda munkássága fémjelzi majd, de kapcsolódik a Magdalena Project elnevezésű nemzetközi női mozgalomhoz is. Női alkotókról szólunk majd, női alkotói energiákról, de nem csupán a színházi területet, hanem az egész művészeti szcénát érintve. A fesztivál nyitóelőadása is egy ősbemutató lesz: Szabó Magda egy rádiójátékából írt operát a Virtuózokból jól ismert Szüts Apor. Ez A hallei kirurgus. Két évvel ezelőtt egy operaíró-versenyre készült a darab, ahol a zsűri tagjaként ismertem meg. A Szabó Magda-évforduló kapcsán kértem meg a fiatal szerzőt, hogy dolgozza át nagyszínpadra az anyagot. A Händel gyerekkoráról, pályakezdéséről, az édesapával való viszonyáról szóló opera bemutatója október 2-án lesz. A „legnőibb” darabunk címe: Ha álom az élet. Adélaïde Pralon, a francia rendezőnő George Sand életművét dolgozta fel két színművészünkkel, Varga Klárival és Szakács Hajnalkával, valamint Adorján Beáta dramaturggal és Miklós Eszter fordítóval. Adélaïde ragaszkodott ahhoz, hogy minden egyes sor George Sand írásaiból legyen, de tulajdonképpen új dráma született. Ez lesz az évad első bemutatója.
− Az évadbeharangozó sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy folytatódik a tantermi előadások sorozata, és tartogattok meglepetéseket a gyermek- és ifjúsági korosztály számára a színház falain belül is.
A tantermi előadás Andri Snaer Magnason izlandi szerző műve, A kékbolygó története lesz. Hamarosan kezdődik a próbafolyamat. A darab egy olyan bolygón játszódik, ahol csak gyerekek élnek. Ide kerülnek be felnőttek, s a környezetvédelmi tudatosság mellett a darab fő témája az, miként manipulálja ezt a gyermeki világot a felnőtt akarat. Magnason világa azért is érdekes, mert át- és átszövi a humor. A regényt az a Dunajcsik Mátyás fordította le nekünk, aki saját regényével, a Szemüveges szirénnel a másik gyerekdarabunk szerzője.
− Mikor lennél elégedett ezzel az évaddal?
Ha a színészi és nézői elégedettség mellett az itt folyó műhelymunka országos elismertsége is megmaradna. Az építkezés időszaka következik, hiszen a 2018/19-es évadra egy másfajta repertoárral fogunk előállni. Kiköltözünk a történelmi épületből, és a Víg Kamaraszínház mellett ideiglenes játszóhelyeken játszunk majd.
− Ráckevei Anna azt nyilatkozta, hogy szívesen folytatná a Csokonai Színházban megkezdett munkát. Azt is elmondta, hogy örömmel venné, ha művészeti vezetőként te segítenéd ezt az építkezést. Van elképzelésed, fizikális és szellemi muníciód újabb öt évre, ha szabad utat kaptok?
Nagyon érdekes, hogy a folyamat mostanra kezd beérni. Sokat beszélgettem színházvezetőkkel, akik tapasztalatból azt mondták, hogy 3-4 év után kezd el működni egy jól kitalált koncepció. Azt érzem, hogy igazuk van. Egy picike idő még kellene, hogy ezt az építkezést be tudjuk fejezni.
Az interjút készítette: Vajland Judit
