(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2017. 02. 04. Szénási Miklós
Debrecen – Mire vágynak a fiatal nők? És a korosodó, pocakos férfiak? El tudjuk képzelni, kit fogunk kinevetni a végén? Kritika.
A klasszikusokat szeretik a színházak időről időre előhúzni. Nem nagyon lehet velük mellényúlni: ha a rendező nem akar valami eszeveszetten nyakatekert verzióval előállni (ahol mondjuk Lúdas Matyi szerepét nő kapja, a liba afroamerikai lesz, Döbrögi uraság pedig transzvesztita), akkor a siker garantálható. Molière húzónév: be lehet rá vinni a középiskolásokat, de azok is bátran beállhatnak jegyért a pénztár előtti sorba, akik egyszerűen egy szolid színházi estére vágynak. Az idei évadban Árkosi Árpád vitte színre Debrecenben a Dandin György, avagy a megcsúfolt férj című komédiát.
Árkosi olyan rendező, aki figyel a közönségre, akár a stúdióban rendez (Akár akárki, Shirley Valentine), akár a nagyszínpadon (A magyar Faust, A rögöcsei csoda), s amit lehet, azt kihozza a darabból. Neve garancia arra, hogy jó esténk lesz, és ezzel együtt (vagy ennek ellenére) attól sem kell tartani, hogy országos vihart kavar majd, és a sajtó tüzet okád rá.
A Dandin György sajátos Moliére-darab, mert a mester részben önmagáról (is) írta 1668-ban. Elkövette ugyanis azt a hibát, hogy pár éve sokkal fiatalabb feleséget választott magának, aki miatt aztán rendesen aggódhatott, mikor fogja felszarvazni. Ahogy folyamatosan izgul a címszereplő Dandin (Szarvas József) is, ez a tehetős paraszt, aki szeretett volna magasabbra kapaszkodni, ezért arisztokrata lányt vett feleségül. Ezzel rangot szerzett magának, és egyúttal kihúzta a lány családját az anyagi csődből. (Akik ezért a legkevésbé sem mutatkoznak hálásnak…) Felesége, Angélique (Szakács Hajnalka) nem szereti: fiatal még, szerelemre és kalandokra vágyik. Ráadásul végtelenül sértett, mert mint oda is vágja Dandin képébe, férjeura a házasság előtt vele nem beszélt, őt nem kérdezte arról, tudná-e, akarná-e szeretni, mi a véleményre erről a frigyről. Az egész ügyletet a szülőkkel, de Sottenville-ékkel ütötte nyélbe Györgyünk, aki egyébként nyilvánvalóan nem tudott kibújni a bőréből. Rangot vehetett magának, stílust nem. Finomkodó, álszent anyósa és apósa, éretlen és hisztis felesége szemében mindörökre az maradt, akinek született: egy felkapaszkodni vágyó senki. Aki egyébként jó életet élhetett volna, így meg törheti a frász, retteghet, a háta mögött kivel és hogyan kavarhat ez a lány…
Angélique ugyanis pont arra vágyik, amire a tizenéves lányok többsége akkor is, azóta is: szép szavakra, bókokra, és persze szerelemre. Mindezt meg is kapja a fiatal nemes, Citandre (Janka Barnabás) udvarlásának köszönhetően. Ebben a kalandban lelkes támogatója tűzről pattant szolgálója, Claudine (Edelényi Vivien). Dandin hiába háborog, és kéri nemes anyósa és apósa (Majzik Edit és Garay Nagy Tamás) támogatását, csak bolondot csinál magából…
Molière komédiájában nincs egyetlen pozitív szereplő sem, akiért jó szívvel izgulhatnánk: annak idején a közönség talán ezért sem fogadta túl nagy tetszéssel. Mi azonban már jóval edzettebbek vagyunk, megszoktuk, hogy a világ tele olyan történetekkel, ahol nincsenek hősök, nincsenek jó oldalak. S azt sem érezzük zavarónak, hogy csupa papírmasé figurával kell szembesülnünk: így van ez a mi hétköznapjainkban is. Sokan gondolják magukat szebbnek, jobbnak, különbnek és hiszik azt, hogy egyéniségek, pedig legfeljebb más üzletben vásárolnak, mint a többség, ám ezt kivonva marad ugyanaz a szürke üresség.
Antal Csaba hangulatos díszlete és Kiss Beatrix szemrevaló jelmezei remek alapot szolgáltatnak a játékhoz. A forgószínpad pompásan üzemel, gurul a talicska a kertben, minden és mindenki a helyén van. A színpad szélén csordogáló patakban kis hajó úszik, karcsú növények színesítik a francia tájat. Szarvas József elképesztően könnyedén hozza a bumfordi Dandin Györgyöt, a tipikus lúzert, aki magának teremtette ezt a helyzetet. Helyén minden mozdulata, hangsúlya, semmi mesterkéltség nincs benne. Ha lesétál a színpadról, valószínűleg akkor is ebben a tónusban beszél tovább.
Edelényi Vivien jó ideje stabilan kelti életre figuráit: itt is, bár kissé harsányan, nagyszájú szolgálója ezzel együtt egészen modern teremtésnek tűnik. Szakács Hajnalkához illenek ezek a kosztümös szerepek, bár nagy különbséget nem érezni a korábbi Júlia és a mostani Angélique megformálása között. Valójában a két karakter is nagyon hasonlít: két kamaszlány hajdani századokból. (S nyugodtan idesorolhatjuk A dühös lovag szépséges feleségét is.) De még így is több élet van benne, mint a szüleiben vagy az udvarlójában (Janka Barnabás).
