Társulat: Pesti Magyar Színház, Budapest
Location: "Horváth Árpád" Studio
Date: 2017. március 31., 17 óra

  www.jegymester.hu Ticket prices: 2500 Ft

The auditorium has a capacity of: 60 fő.

Synopsis

monodráma

julia-plakatVisky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája a szerző családjának tragikus sorsát mutatja be, érzékenyen, csodálatos humánummal. Az édesapa, Visky Ferenc, Magyarországon képzett református lelkész volt, aki a II. világháború után feleségével – a legkevésbé sem szokványos módon – Magyarországról Erdélybe szökött át, hogy attól kezdve itt szolgáljon, s hirdesse az Isten igéjét. Ám őt is elérték az 1956-os tisztogatások, és a román kommunista diktatúra 1958-ban 22 év börtönre ítélte (amelyből egyébként mintegy 6 évet le is töltött a szamosújvári börtönben). Valamivel később feleségét, Visky András anyját, (Sollich) Júliát hét gyermekével kitelepítették a Duna-delta gulágjába, a Bărăgan-alföldi táborba. Júlia – bár azt sem tudja, él-e még a férje – ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is az örök szerelemről, illetve az Úrhoz, a férjhez és a hazához, a magyarsághoz való hűségről tesz tanúbizonyságot.

 

 

Kapcsolódó írások

Júlia nem akar a földön járni

Varázslatos transzformáció: a lélek határtalan gazdagsága – átkeretezés a Júlia című monodráma kapcsán

Júlia – párbeszéd a szeremről kritika

JÚLIA – Párbeszéd a szerelemről — Visky András monodrámája a Pesti Magyar Színházban

Az együttlétezés dialógusa – interjú Visky Andrással

Photo Gallery

Fotó: Kozma János

Video gallery

x deszka slide_1180x450_v3

cast

monodráma

Júlia
Anna Ráckevei m.v.

 

Látvány
Szabó K. István

Szcenika
Balázs András

Costume Designer
Rátkai Erzsébet

Composer
Dr. Ovidiu Iloc

Prompter
Balázs Éva

Rendezőasszisztens-ügyelő
Juhász Andrea

 

Director
Szabó K. István

 

First performance: 2017. január 10.

Az előadás időtartama: 90 perc szünet nélkül

Loading Map....
Date / Time LOCATION GENRE

2017/03/31 Friday


17:00


"Horváth Árpád" Studio, Debrecen

Visky András: Júlia - Párbeszéd a szerelemről