Felolvasószínházi előadás.

Location: Csokonai Színház, Balett terem
Date: 2014. március 24., hétfő, 15 óra

A rendezvény megtekintése ingyenes!

A műről

Lethe vize StanhopeAz élet után a lélek iszik a Léthé vizéből, és szépen elfelejt mindent, ami történt – így tartották a régi görögök. Jöhet a tiszta lap, az új test. De mi van akkor, ha valaki annyira ragaszkodik önmagához, hogy földi léte emlékeit még a túlvilágra is magával cipeli? Mi van akkor, ha Mihályt, aki odaát, túl a mindenen hízódisznónak nevezi magát, a túlvilág népe vállára emeli és királlyá koronázza? Mi ez? Siker vagy kudarc? És mi van akkor, ha Mihály, a Mézevő Szivárvány leveti uralkodói palástját, hogy visszatérhessen a földre? Mekkora ár ezért, hogy a földön megszűnik a halál? A politikusi léttől a nirvánáig miféle szintjei lehetnek a megkeresésnek?

A szerzőről

Végh Attila (1962) József Attila-díjas költő, író, esszéista előbb (nem tudni, miért) a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, majd (tudni, miért) a Debreceni Egyetem filozófia szakán végzett. Csak az utóbbi években kezdett drámaírással foglalkozni. Első színpadi művét, az Amnéziát a Térszínház mutatta be (tavaly, egy felolvasó-előadás keretében a Deszka Fesztivál is). Az Oidipusz megkísértése című egyfelvonásosát, valamint A halál pillanata című monodrámáját leszámítva a Megkeresés történt a második darabja.

deszka logo rgb png-02_web

cast

Mihály
József Jámbor

Kati
Klári Varga

Dani, szolgáló, Rögzítő, Bemondó, Kék
Péter Ágoston

Korf
Gergely Máté Kiss

Első bölcs, Tanácsos
Sándor Csikos

Második bölcs, Révész, Utaztató
Árpád Bakota

Béla, Harmadik bölcs, Megítélő, Látnoki, Lila
Juhász Árpád

Szolgálólány, Vörös, Arcismerő, valamint az instrukciók
Sarolta Szanyi

 

Director
 

Photo Gallery

Fotó: András Máthé

Loading Map....
Date / Time LOCATION GENRE

2014/03/24 Monday


15:00


Csokonai Színház, Balett-terem, Debrecen

Végh Attila: Megkeresés történt