A Kulisszák beszélgetéssorozat harmadik találkozása alkalmával Ráckevei Anna az Augusztus Oklahomában című Tracy Letts-darab női figuráinak megformálóit: Varga Klárit, Majzik Editet, Zeck Julit, Hajdu Imeldát, Wessely Zsófiát és Tolnai Hellát hívja beszélgetésre.

Két évaddal ezelőtt kuriózum volt, hogy a szintén Keszég László rendezte Nyolc nő című komédiában nagy számban szerepeltek együtt a társulat színésznői, egy olyan színdarabban, amelyben a család nő tagjai közötti feszültségek domináltak. Most a sokszereplős Augusztus Oklahomában című fekete komédiában újra egy család van a középpontban, és a nők álláspontjából tudunk azonosulni általános érvényű problémákkal. Nem csak a párhuzamok szolgáltatnak alapot a Kulisszák harmadik találkozásához, hanem az is, hogy a Tracy Letts- darabban a társulat mindhárom új tagja – Hajdu Imelda, Tolnai Hella és Wessely Zsófia – is szerepel, s a beszélgetés az ő bemutatkozásukra is lehetőséget ad. Ráckevei Anna kötetlen társalgásra invitálja kolléganőit, érintve személyes kérdéseket is: Milyen szépségei és árnyoldalai vannak a kőszínházi létformának egy színésznő életében? Hogyan érvényesülhet ma egy pályája elején lévő színésznő? Miként működnek együtt nők egy hangsúlyozottan a női nézőpont felől közelítő darabban a próbafolyamat és az előadások során?

A beszélgetésen a részvétel ingyenes. A Kulisszák harmadik találkozása december 20-án, csütörtökön 18 órától lesz a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

  Augusztus Oklahomában című előadást legközelebb január 4-én és 5-én láthatja a közönség.

Kapcsolódó írások

Önök miért jöttek el ma hozzánk?

Photo Gallery

Fotó: András Máthé

Loading Map....
Date / Time LOCATION GENRE

2018/12/20 Thursday


18:00


"Horváth Árpád" Studio, Debrecen