Társulat: Jó vélemény anarchista páholy
Location: Csokonai Színház, Nagyszínpad
Date: 2020. április 2., 23 óra

Synopsis

 

buharov1A Buharov testvérek, Igor and Ivan Buharov (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor), a magyar független film fontos alakjai, akik az elmúlt húsz évben tucatnyi jellegzetes, minimálköltségvetésű, de annál hatásosabb filmet készítettek. Az alkotópáros nemzetközi szinten is jelentős sikereket ér el: így például 2018-ban egy nagyszabású új munkával szerepeltek Ausztria egyik legjelentősebb kortárs művészeti fesztiválján, a graz-i Steirischer Herbst (Stájer Ősz) programjában.

A művészek Grazban „Örök szándékmező hangolás” címmel egy helyszínspecifikus, multimediális performansz-installációt hoztak létre, amellyel az Osztrák Kommunista Párt székházát az eljövendő forradalom laboratóriumává változtatták, egy misztikus-tudományos szentéllyé, amely politikai és spirituális alternatívákat egyaránt kínált. Azok számára, akik a Buharov testvérek legutóbbi „Az itt élő lelkek nagy része” (2016) című filmjét figyelmesen nézték, már kiderülhetett, hogy az állatok forradalma kudarcba fulladt, ezért az újabb forradalmi kísérlethez – a szélesebb társadalmi összefogás és a fajok közötti kommunikáció jegyében – ezúttal a növényeket hívták segítségül.

Az alkotópáros nem véletlenül választotta a növényeket a készülő forradalom szövetségeseiként, hiszen ők rendelkeznek a világon a legkiterjedtebb és összefüggőbb információs hálózattal, alternatív kommunikációs csatornákat kínálva egy olyan történelmi pillanatban, amikor az adatbiztonság összeomlani látszik és mi, emberek, fokozottan digitális megfigyelés és kontroll tárgyaivá válunk. A bioenergetika, az elektromagnetika, valamint a para-tudományok legújabb felfedezéseiből merítve, a Buharovok mindent bevetnek, hogy sikerre vigyék a várva várt forradalmat, a közép-amerikai kultúrákban a jövőmondáshoz használt obszidián tükröktől és az ezoterikus Teszla-korongtól a tudat tágítására és módosítására alkalmas mester- és gyógynövényekig. Természetesen emberi közreműködőkben sem lehet hiány: a szürreális audiovizuális és performatív utazást, valamint a forradalmi átalakulást a független művészeti és zenei élet olyan meghatározó szereplői garantálják, mint Erdődi Katalin, a grazi esemény kurátora, Szabolcs Hajdu filmrendező, Orsolya Török-Illyés , Réti Iringó   Fátyol Hermina színésznők, Paizs Miklós, Horváth László, Vereb Szabolcs, és Kovács Gergely zenészek, valamint Monhor Viktória, Szolnoki József   Vándor Csaba képzőművészek.

Ezzel a fajokon és műfajokon átívelő együttműködéssel a Buharov fivérek egy sajátos, mágikus paralleluniverzum felfedezésére invitálják a közönséget: „Az örök szándékmező hangolás nyomvonalán mindenkit a tiszta elhatározás felindítására buzdítunk: hallgassatok a szív intuíciójára, dolgozzatok ki a növényi bioinformáción keresztül alternatív kommunikációs csatornákat, és így legyőzzük a szabadság előtt álló végső akadályt, akár a jó vélemény anarchista páholy segítségével is.”

A rendhagyó előadás a graz-i premier után először, a tranzit.hu és a Trafó Kortárs Művészetek Háza közös szervezésében lesz újra látható. A tranzit.hu „Rendszerváltások” című sorozatának évzáró programjaként, a művészek növényszövetségeseikkel ezúttal az 1928-ban épült Vasas Szakszervezeti Szövetség Székházának dísztermét alakítják a várva várt forradalom helyszínévé.

Photo Gallery

Video gallery

Deszka_slide2_1180x450

cast

Az előadást 14 év feletti nézőinknek ajánljuk

Cast
Wrochna Fanni
Fátyol Hermina
Réti Iringó
Monhor Viktória
Szabolcs Hajdu
Horváth László
Kovács Gergely
Vereb Szabolcs
Hevesi Nándor
Szolnoki József
Szilágyi Kornél
Vándor Csaba
Szeredi Csaba
Kósa Csaba

Set Designer
Igor és Ivan Buharov és a társulat

Music
Gentry Sultan

Rendező, Dramaturg
Igor and Ivan Buharov

Az előadás időtartama kb. 70-90 perc szünet nélkül.

Loading Map....
Date / Time LOCATION GENRE

2020/04/02 Thursday


23:00


Csokonai Teátrum, Nagyszínpad, Debrecen

Igor és Ivan Buharov és a társulat: Örök szándékmező hangolás - ELMARAD!