Társulat: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Location: osztálytermi előadás, külső helyszín
Date: 2020. április 8., 9 óra

Synopsis

 

palisleaprintKét kamasz, Pali és Lea szerelmesek lesznek egymásba. Onnantól kezdve valami, vagyis minden megváltozik. A két kamasz elkezdi egymást megismerni és felfedezni, de ez a közös út egyben a saját identitásuk feltérképezése is. Csakhogy amit a kamaszok éreznek és jónak látnak, azt a szülők teljesen másként értelmezik, sőt ellenzik. A szülő félti gyermekét és aggódik érte, de ez feljogosítja-e őt arra, hogy ráerőltesse saját akaratát? Generációs szakadékról van itt szó, vagy sokkal inkább figyelemhiányról, arról, hogy a szülő esetleg nem figyel oda eléggé a gyerekére, nem hallja meg, amit az mond neki?

A Pali és Lea című projekt egy 15-18 éveseket és szüleiket megcélzó komplex színházi nevelési program, melynek keretében a résztvevő tanulók Adorján Beáta drámaíró Pali és Lea című darabja nyomán készült osztályterem-színházi előadást tekintik meg, valamint az előadáshoz tartozó, azt feldolgozó, vezetett foglalkozáson vesznek részt. Az előadás vagy jelenetsorok előtt, után, közben megvalósuló nyílt interakciók kiegészítik, folytatják a történetet, mélyíthetik és/vagy szélesíthetik a téma megértését, de elsődleges céljuk, hogy egy adott problémával kapcsolatban változást idézzenek elő a megértésben.

Deszka_slide2_1180x450

cast

osztálytermi előadás 15-18 éveseknek

Cast

Berekméri Katalin
Csíki Szabolcs
Fodor Piroska
Gecse Ramóna
Kádár L. Gellért

Projektkoordinátor
B. Fülöp Erzsébet
Moldován Orsolya
Berekméri Katalin
Gecse Ramóna

Író, dramaturg
Adorján Beáta

Támogató: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Regeneráció Egyesület

Az előadás időtartama 60+60 perc.

 

Loading Map....
Date / Time LOCATION GENRE

2020/04/08 Wednesday


09:00


Debrecen, Debrecen

Adorján Beáta: Pali és Lea - ELMARAD!