A hétvégén tartottuk meg Alexis Michalik Edmond című darabjának szűk körű munkabemutatóját. A nem csak hazájában népszerű kortárs francia szerző munkája színház a színházban történet: az 1890-es években játszódik, az ikonikus vígjáték, a Cyrano romantikus keletkezéstörténete. Az Edmondot 2016 szeptemberében mutatták be a párizsi Palais-Royal Színházban, diadalmenete azóta is töretlen: 2017-ben hét jelölésből öt Molière-díjat nyert el, és pár év alatt több mint kilencszázszor játszották óriási sikerrel az anyaszínházban és vidéki turnékon. Itthon először színházunkban láthatja majd a közönség. „Its genre is defined as amorality which anticipates that faith in God, morality and solidarity disappeared already from these stories, from these lives and deaths. The obligatory facing of death, the confrontation with the stages of life were customary and even required in the old morality plays. Now all of this is forgotten. The people in these eight episodes which create a story bending back on itself, perish due to fatal coincidences or they perish by harsh executions. The dead are left on the side of the road like they were pieces of garbage. The ones who stay alive rob the dead people’s pockets or they cowardly get rid of the uncomfortable quarry, namely the corpses.” (Zsuzsa Radnóti)A Cyrano a magyar színházi kánon része, a kardozós, nagyotmondós, nagyorrú figurát mind ismerjük. Hogy ő mennyire tragikus szerelmi hős, azt kevésbé. De nem aggódom emiatt, mert a Michalik-darab a maga lábán is megáll” – ajánlja a darabot Keszég László rendező. „Bravúr a Cyrano is és bravúr Michalik Edmondja is. Michaliknak újra sikerült egy olyan kommerciálisan is rendkívül sikeres darabot létrehozni mai magánszínházi körülmények között, ami művészi értéket is hordoz magában.”
A kor tipikus színházi figuráját Bakota Árpád játssza. Bár arra a kérdésre, hogy cserélne-e az általa alakított figurával – az akkori kötöttségek miatt – inkább nemmel válaszol, érti, miért övezi a 19. századi színházat egyfajta idealizált látásmód. „Az akkori színházi forma abban az értelemben, hogy mindent magának kellett előteremtenie, hogy a színház működhessen, biztos, hogy izgalmas volt. A jól megírt szövegen, párbeszédeken túl nekem azért érdekes Coquelin figurája, ami szerintem az egyik ziccerszerep, mert színházigazgatót, színészt, rendezőt egyszerre kell játszanom. Már az előadás megszervezése is izgalmas: hogyan kell kezelni a konfliktust a színészek között, hogy kell rábeszélni egy írót, hogy írjon darabot, hogy kell pénzt szerezni, hogy a produkció megszülethessen, és ha nem vígjátékot tettél a színpadra, akkor meghalt a színházad. Biztos, hogy nehéz lehetett, ilyen értelemben ma kényelmesebben élünk.” A Cyrano írói válságban szenvedő, szenvedélyes szerzőjét, Rostand-t Rózsa László alakításban láthatjuk. Rostand házasságban él, ám a múzsát egy érte rajongó, színházszerető fiatal lány személyében találja meg. Ez a romantikus izzás, megvalósulatlan szerelem segíti, hogy megszülethessen a Cyrano. S hogy milyennek látja a színész Rostand-t? „Egy veszkődő, kissé infantilis zseni. Nagy hőfokon ég: egyik pillanatban a haját tépi, a másikban átszellemülten hadovál, a harmadikban szerelmet vall. Szinte minden jelenet más lelkiállapotot kíván, és ez egy nagyon jó feladat. Biztosan nem kell férfinak lenni ahhoz, hogy tudjuk, nagyon vonzó és nagyon imponáló, ha az embert nagyra tartják, elismerik, felemelik. Ilyenkor az ember lába megremeg, mert mindenki szereti magát okosnak, szépnek érezni. És mindamellett, hogy ez a lány valóban csodálja ezt a szerzőt, annyira inspirálja, hogy meg tudja írni a világirodalom egyik legtöbbre tartott színpadi művét.”
A darabot a vírusjárvány okozta korlátozások feloldása után, egyelőre bizonytalan időpontban tekintheti meg a közönség a Kölcsey Központban.
