(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2016. 03. 26. Szénási Miklós)
Debrecen – A hazai színházi élet, a kortárs magyar dráma világának közepe. Egy hét alatt majdnem 30 előadást láthatott a nagyérdemű öt színpadon. Kritika.
Teli jubileumokkal a Csokonai Színház évada: a kőszínház 150 éves, a Deszka pedig tíz. A másfél évszázadról nem akarunk egy mondatban írni: mondhatni, az egész évad szól erről a maga eszközeivel. A Deszka viszont eljutott oda, hogy a kortárs magyar drámák egyik – ha nem a – legfontosabb seregszemléje lett. Ahogy egy esztendővel ezelőtt is írtuk: ilyenkor ellepi a várost a szakma, a kritikusok hada is, a nézők pedig érdekes és értékes előadásokban dúskálhatnak. A Deszka persze a közönségnek is jó, mert nem kell utazgatnia, ha látni akarja, másutt milyen színházi előadásokat játszanak. Egyáltalán: milyen a mai színházi élet. Milyenek a szerzők, milyen darabokat írnak, milyen színészek mozognak, beszélnek, táncolnak, harcolnak, küzdenek a színpadon. Mielőtt bárki azt gondolná, ez kizárólag valami értelmiségieknek való lila ködös, elefántcsonttornyos elvont őrület, erről szó sincsen: a sokféle darab és előadás sokféle nézőt vonzott március 18. és 25. között. Olyanokat is, akik szoktak bérletet venni, meg olyanokat is, akik nem.
Ahogy tavaly, a Dehir.hu idén is futott néhány kört, megnéztük mi is, milyen volt a Deszka. A mérleg természetesen szubjektív – mi más is lehetne.
Számunkra a fesztivál szombaton indult, de akkor rögtön két előadással. A stúdióban Egressy Zoltán darabja, a 4×100 ment marosvásárhelyi ifjú színészek előadásában. Jórészt egy öltözőben játszódott a történet, ahol egy férfi (a gyúró), egy edzőnő és négy futónő életébe leshettünk bele. Ami itt nem csak a sportról szólt, pláne, ha hozzátesszük: az olimpiát megcélzó csapat tagja a gyúró előző, immár 33 éves felesége, meg a mostani is, aki őt leváltotta. Plusz az a „titkos” kapcsolata, akivel csak úgy összejött egy időre. Hogy bírja ki egymást ez az öt nő? Milyen küzdelmek zajlanak itt napról napra? Sport, szerelem, élet, olimpia, gyűlölet, betartás – nagyon kemény világot tárt elénk egy erős, feszültségekkel teli előadás. Sírni csak a győztesnek szabad: szép, s megható volt látni, ahogy Nagy Dóra könnyei folytak a Himnusszal záruló előadás végén, miközben felzúgott a taps.
Egészen más hangulatot ígért Vidnyánszky Attila kaposvári diákjainak vizsgadarabja, a Psyché. Weöres Sándor kitalált egy, az 1700-as évek végén született költőnőt, s megírta verseit, életét, szerelmét. Weöres műve és a vérbő, ám roppantul tehetséges és erős Lónyay Erzsébet megihlette Bódi Gábort, a tragikusan korán elhunyt filmrendezőt is. Közel 4 órás filmje kultikus alkotás lett – mára azonban nem biztos, hogy ezért törnék magukat a mozinézők. Vidnyánszky Attila tehetségéhez nem fér kétség: ez az előadás mindent felvonultat, amiért őt szeretni lehet. Tehetséges fiatal színészek (Psyché szerepét eleve és egyszerre többen játsszák), magával ragadó zene, ötletes mozgások és hatásos díszletek,intenzív játékkal: bő két óra költészet, aminek – ha rá tudtunk hangolódni – egyetlen unalmas perce sem volt. Igazi fesztiváldarab volt ez, melynek végén akár azon is eltöprenghetett a néző: milyen is lenne, ha ez a sereg fiatal színész így, egy az egyben mondjuk a Csokonaiba szerződne.
Míg itt csupa fiatalt láttunk, a zalaegerszegiek előadásán vasárnap este furcsamód szinte csakis idősebb (legalább negyvenes) színészeket. A közellenséggel Tasnádi István egy régi, sokak által feldolgozott témát vett elő. A lókereskedő Kolhaas Mihály hisz Istenben és az igazságban, hisz a jogállamban. Csalódnia kellett, legalábbis a két utóbbiban. A zenés uszításként definiált darabban végigkísérhettük a kisember kálváriáját, aki nagyon sokáig nem akart letérni az igazság útjáról. Aztán amikor minden kapu bezárult előtte (ügye el sem jutott a felsőbb fórumokhoz, így esélye sem volt rá, hogy két elkobzott, meggyötört lováért megkapja az őt megillető kárpótlást), majd vagyona, felesége is ráment erre a konokságára, Kolhaas Mihálynál elszakadt a cérna. Sereget verbuvált, és tűzzel-vassal vett elégtételt a sérelmeiért. Aztán persze belebukott: becsapták, elárulták, kivégezték. Közben remek poénok, jó dalok is elhangoztak az előadáson, mely nem volt rossz, de mégsem vágynánk rá, hogy belátható időn belül újra lássuk.
Innen jó tempóban kellett átsétálni a Vojtinába, ahol majdnem fél 11-kor kezdődött ezen a vasárnap estén Keresztury Tibor darabja. A te országod Tar Sándor novellái alapján készült, Horváth Csaba rendezte. Tarnál kevesen ismerték, s mutatták meg szebben, jobban a kétkezi melósok, a prolik világát. (Vele kapcsolatban viszont nem elhanyagolható tény: nem a szépírói, hanem emberi vonatkozásai miatt fordultak el tőle sokan, amikor kiderült, hogy ügynök volt.) A te országod a rendszerváltás környékén játszódik egy gyárban, ahol jó sok selejtet termelnek, s ahol a dolgozók jó része munkásszálláson lakik. A Forte társulat mozgásszínháza izgalmasan mutatta be azt, hogyan veszítette el mindenét oly sok ember, s bukott bele a változásba, miközben az ország átvonult a legvidámabb szocialista barakkból az új rendszerbe, ami sokaknak semmi jót nem hozott. Tar novelláiból nemrég Mészáros Tibor is színdarabot – kocsmadrámát – írt Istent a falra festeni címmel. Ízlés dolga, kinek melyik Tibor verziója jön be inkább. (Az biztos viszont: a székek igen kényelmetlenek a bábszínházban: egy idő után a néző elkezd lecsúszni róluk az egyébként lejtős nézőtéren, s komoly erőfeszítést kell tennie, hogy megtartsa magát.)
Az eset, Szíjártó Tímea-Aletta darabja a nagyváradi Szigligeti Színház produkciójában egészen sajátos ízt kölcsönzött a kedd éjszakának. Nagyon kemény, hangos, testközeli előadás volt. Szinte színpad nélküli. A szereplők köztünk, nézők közt ültek, innen pattantak fel, beszéltek, játszottak, s mutattak egyre részletesebb képet a kis faluról, ahol a nők szeretnének jól férjhez menni, és gyereket szülni, a férfiak meg arra, hogy munkájuk legyen. Itt mindenki ismer mindekit, mindenkiről gondol valamit, s a többség – ahogy az lenni szokott – iszik. S miközben folyt a szó, kirajzolódott előttünk az itt élők viszonyrendszerének térképe: ki kivel van, ki ki ellen. S a pucér, fejünkre lógó izzók vibráló fényében világosodtunk meg, mi, nézők, mi közünk is egymáshoz, miközben a váradi színészek mellénk ültek, krétával rajzoltak, ordibáltak, öleltek (minket is), részegen búcsúzkodtak és tudomásul vették, hogy meg fognak halni.
A Deszka nézői ellátogathattak az Arany János utcai lakásszínházba is, ahova a budapesti Maladype társulata hozta el Hajdu Szabolcs darabját. Az Ernelláék Farkaséknál vérbeli mai sztori. Eszter és Farkas között egyre gyakoribbak a viták, nem ritkán kisfiuk, Brúnó miatt. Egy éjjel váratlanul beállít hozzájuk Eszter tesvére, Ernella és férje, Albert, valamint tízéves kislányuk, Laura. Azzal mentek el egy éve, hogy Skóciában végre megtalálják a számításukat, de a külföldi munka mégsem jött be nekik, gyakorlatilag üres zsebbel tértek haza. Férj és feleség között náluk is erős konfliktusok vannak: többek között azért is, mert kint Ernella megcsalta a férjét, és az eleve nehéz természetű Albert nem könnyen teszi túl magát ezen. Meddig képesek elviselni egymást és önmagukat ezek az emberek? Pergő párbeszédek, emlékezetes mondatok, tiszta „hótreál”. Ha szavazni kellene, e sorok szerzője azt mondaná: (számára) ez volt az idei Deszka legjobb előadása.
