Ott voltunk, amikor a Csokonai Színház Énekkarának tagjaként Haja Zsolt az első tapasztalatait szerezte az operaénekesi pályán, majd akkor is, mikor 2007 márciusában első alkalommal lépett szólistaként színpadra Verdi: A végzet hatalma című művének Melitonéjaként. A bemutatkozást szakmai és közönségsikerek követték Debrecenben (Az eladott menyasszony, Manon Lescaut, Lammermoori Lucia, Bánk bán, Háry János, A tüzes angyal, Don Perlimplín/Don Cristóbal). Immár budapesti lakosként, a Magyar Állami Operaház társulati tagjaként látogatott el „anyaszínházába”, hogy 2015. április 9-én a Don Giovanni címszerepében álljon ismét az operakedvelő debreceni publikum elé.
− Legutóbb tavaly, Vajda János ikeroperái közül az elsőben, a Don Perlimplín címszerepében láthatta új előadásban a debreceni közönség. Mi történt Önnel azóta?
− Jelenleg is játszom Debrecenben, hiszen felújításként az idei évadban is műsoron van Prokofjev A tüzes angyala, de főként az Operaházban vagyok látható, így a feleségemmel (Rendes Ágnes operaénekes − a szerk.) fel is költöztünk Budapestre. Rengeteget énekeltem az elmúlt másfél évben: volt egy Così fan tutte-premierem, a fővárosban is játszottuk a Csokonai Színházban készült Háry Jánost, de szerepeltem A bűvös vadászban, a Bohéméletben, A sevillai borbélyban és a Faustban is… Mindemellett, ha lehetőség adódik, szívesen jövök vidékre, Debrecenbe különösképp.
− Most pedig következik a Don Giovanni, melyet nem először énekel pályája során.
− Valóban többször játszottam már vidéki színházakban, előbb Győrben, majd Miskolcon, illetve három évvel ezelőtt volt egy koncertszerű előadás a bécsi Volksoperben.
− Hogyan viszonyul Mozart operájához?
− Összességében a Mozart-operákat nagyon szeretem, hiszen a hangomnak talán ezek felelnek meg a legjobban. A Don Giovannin belül pedig egyértelműen a címszerep áll hozzám közelebb, nem csupán a karakterem miatt, hanem a szólam maga is magasabban szól, mint Leporellóé − melyet szintén énekeltem korábban −, és ez jobban fekszik nekem. Ami pedig a figurát illeti: imádom Don Giovannit, ahogy szerintem mindenki más is, akinek alkalma van elénekelni ezt a szerepet. Rengeteg mindent lehet benne játszani, nagyon jó, világosan körvonalazott karakter. Én vagyok a főgonosz, aki hajtja a nőket, és szeretem az ilyen precízen megírt alakokat. Nagyon ismert személyiség, ha az átlagember meghallja Don Juan nevét, rögtön eszébe jut, hogy ki is az.
− Hogyan jelenik meg ez a jól ismert karakter a mostani előadásban?
− Don Giovanni nőcsábász oldala nem lesz annyira kidomborítva ebben a rendezésben, ugyanis Gemza Péter rendező nem a szexuális irányból közelíti meg az operát. Az ő konkrét elképzelése inkább arra épül, hogy mi miatt vált azzá ez az ember, amilyennek ismerjük. Eszerint nem feltétlenül azért üldözi a nőket, mert szeretné, ha minél hosszabbra nyúlna a listája, ez inkább egyfajta próbatétel számára. Azt gondolom, hogy ha a rendező kissé eltávolodik a korhűségtől, akkor számos lehetőséget kínál ez az opera.
− Mit tart nagyobb kihívásnak: egy korábban már többször játszott szerep alakítását új rendezői koncepció alapján, vagy egy Magyarországon ritkán illetve még sosem műsorra tűzött operaritkaság bemutatását?
− A szívemhez a klasszikus operák állnak igazán közel: Mozart, Rossini, Gounod művei. A rendezést illetően pedig nyitott vagyok minden olyan koncepcióra, amely alaposan átgondolt értelmezés. Egy korábban már sokszor játszott szerep esetében is sok múlik azon, hogy a rendező felkészülten érkezik-e, tudja-e, hogy mit akar. Ha jól tudom, ez Gemza Péter első operarendezése, de rá abszolút igaz, hogy alaposan felkészült, és jó vele dolgozni. Nagyon jó ötletei vannak, szépen felépítette ezt az operát, és − ha lehet ilyet kérni − szeretném, ha a későbbiekben is hozzányúlna klasszikus operákhoz. A Háry Jánosban koreográfusként már dolgoztam vele, de akkor még nem sejtettem, hogy ilyen jó operarendező lehet.
− Elkerülhetetlen a kérdés: milyen a feleségével játszani egy olyan darabban, melyben Ön a gaz nőcsábász, Rendes Ágnes pedig az elcsábított, majd elhagyott nő?
− Imádok a feleségemmel játszani, de a színpadon nyilván nem az lebeg az ember szeme előtt, hogy ő most a feleségem. Ugyanakkor külön öröm mindkettőnk számára, hogy együtt szerepelhetünk. A sors furcsa fordulata, hogy az idei évadban Pécsett is műsorra tűzték a Don Giovannit, amelyre fel is kértek, de nem tudtam elvállalni, a feleségem azonban a mi előadásunkhoz hasonlóan ott is Donna Annát játssza.
− Tavaly az Ön főszereplésével bemutatott miskolci Don Giovanni-előadás nyerte a Primavera Fesztivált, melynek programján idén a pécsi mellett a debreceni Mozart-opera is szerepel. Mi lehet az oka ennek a fokozott érdeklődésnek a mű iránt?
− Nyilván közrejátszik a színházak döntésében, hogy a Don Giovannit szokták az „operák operájának” nevezni. Ezenkívül egy Mozart-operát teljesen más kihívás megrendezni, mint például egy Verdit, hiszen ez egy nagyon jól megfogalmazott történet, amely rendkívül sok lehetőséget kínál a rendezőnek. Én magam is nagyon szívesen megrendezném majd egyszer, ha alkalmam nyílik rá.
− Milyen szerepek várják a közeljövőben akár Budapesten, akár másutt?
− Szerencsére az Operaházban nagyon sok előadásom lesz a jövő évadban. Továbbra is látható lesz a Jiří Menzel rendezte Così fan tutte, A bűvös vadász A varázsfuvola, új rendezésben mutatjuk be Massenet Wertherjét, a modernek közül pedig műsoron lesz A vihar, a Lear…
− Melyik munka ígérkezik a legizgalmasabb kihívásnak?
− Érdekességképp a 2012-es Salzburgi Ünnepi Játékokon bemutatott Bohémélet érkezik Budapestre, amelyben Anna Netrebko és Piotr Beczała játszottak. Ezt nagy izgalommal várom.
− Mennyire érzi azt, hogy Magyarországon tudatosan építhető az operaénekesi pálya, vagy inkább kiszolgáltatott a színházak műsorpolitikájának?
− Ahhoz, hogy teljesen tudatosan építsem a pályám, és négy-öt évre előre tudjam, hogy milyen szerepek várnak, külföldre kellene mennem. Mivel azonban én igen családcentrikus vagyok, egyelőre úgy érzem, hogy amíg Magyarországon számítanak rám, inkább itt maradok. Itthon körülbelül egy évre előre tudja egy operaénekes, hogy mit fog énekelni. Szerencsére ismernek már idehaza, így megtehetem, hogy csak azokat a felkéréseket fogadom el, amelyek nekem valók, és megfelelnek a hangomnak. Az Operaház vezetősége pedig maximálisan figyelembe veszi, hogy milyen lírai bariton szerepekben számít rám. Az ismertségnek köszönhetően Magyarországon már nem is kérnek fel például Wagner- vagy Verdi-szerepekre, mert tudják, hogy nem az vagyok.
(lejegyezte: Miklós Eszter)
