Az ötödik nap szintén a Vojtina Bábszínházban vette kezdetét. A debreceniek Szélike királykisasszonya egy olyan mese, ahol a történetszálak bonyolultan rendeződnek. A királylány a legjobb futó, Bence pedig a leglustább királyfi a világon. Az állandóan tenni akaró Szélike és a nihilbe burkolózó királyfi egymásra találásának történetét barátságos figurákkal, jó akaratú királyokkal jelenítik meg. Mindeközben pedig kiderül, hogy a két fiatal látszólag hiába képvisel ellentétet, igazán egyikőjük sem tudja, mit szeretne az élettel kezdeni. Együtt majd talán kitalálják, hiszen a végén azért szerelembe esnek.
Szélike királykisasszonyhoz hasonlóan A dühös lovag is hazai pályán játszott: Lackfi János művét a Csokonai Színház társulatának előadásában láthattuk. A pökhendi Raniero di Ranieri lovag története a középkori Olaszországban játszódik. A bonyodalmat (természetesen) a szeretett nő okozza: Raniero feleségébe, Francescába belehabarodik egy másik lovag. Az asszonyért vívott harc végére a két férfi egy fogadás megkötésével tesz pontot, melynek tétje nem más, mint Francesca keze. Ahogy a mesékben ez lenni szokott, félreértések, hazugságok, akadályok sorozata következik, viszont nem marad el a „happy end”: győz az igazság és a szerelem. Korhatáros, itt-ott zenével és tánccal megbolondított ifjúsági kalandozás ez a javából. Nyolc éven aluliaknak nem ajánlott, de nyolc év felett bárki (aki nem vesztette el teljesen gyermeki énjét) találhat ebben a könnyed, humoros, nyelvezetében roppant izgalmas előadásban valami szépet, valami igazit. Ha máshol nem is, az utolsó dal szentenciáiban mindenki magára ismerhet: „buta keresés egész életünk, kincsek után rohangálunk, hasra is esünk…”
A délután zárása egy szakmai beszélgetés volt, mely a The Works of Szilárd Borbély on Stage témát járta körül. Az eszmecserén Vidnyánszky Attila, Árkosi Árpád, Radnóti Zsuzsa, Dr. Bódi Katalin, Ráckevei Anna és Csikos Sándor vettek részt, Dr. Fazakas Gergely Tamás pedig moderált. A diskurzus vállaltan szubjektív volt, mivel a tényt, hogy Borbély Szilárd lassan egy éve nincs köztünk, megértettük, de még mindig nem éltük meg. Így bár többek között a Borbély-hagyatékban rejlő színházi- és beszédmódbeli lehetőségekről, illetve az életmű feltáratlanságának problémájáról folyt a szó, ez a beszélgetés inkább az emlékezésé, a személyes élményeké, valamint a közös feldolgozásé volt.
Ahol a beszélgetés zárult, ott folytatódott az este: a Nincstelenek színpadi változatnál. Az előadás a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész osztályának beszédvizsgája is egyben. Ahogy ők maguk megfogalmazták darabjuk lényegiségét: „szabálytalan adaptáció Borbély Szilárd könyvéből, amely egy elzárt, szatmári kisfalu helyszíneit és figuráit, emlékeit és hiedelmeit mutatja be, ahogy ezt egy gyerek láthatja”. A produkció tehát elsősorban a szöveggel játszik, az életrajzi fikció történeteit viszi színre, szinte kézikönyvként átadva a nézőknek a falusi élet mibenlétét. A textus mellett a zene vagy a különböző matériák (például liszt, víz) fizikai jelenlétének fontossága eltörpül. Az előadás kulcsa talán a bizonytalanság, melyet elsősorban a színpadon zajló folyamatos identitáscserék érzékeltetnek. A mozgatórugó a kétely és a labilitás, amelyet maga Borbély Szilárd a kötet kapcsán így fogalmazott meg: „A prímszámok titokzatos dolgok, mivel teljesen szabálytalanul bukkannak fel a számsorban. Egy matematikai sejtés szerint minden páros szám leírható két prímszám összegeként. Egy másik sejtés szerint végtelen sok prímszám van. De ez nem biztos. Semmi sem biztos. Az sem, hogy van-e valóság vagy csak a számok vannak. Van-e bármi, amit birtoklunk. Mit jelent a birtoklás és mit jelent a nincstelenség?”
Zelei Miklós tragigroteszkje egy máig megrázó témát mutatott be, fekete humorral bővelkedve. A beregszászi társulat a vasfüggönyön túli hangulatot olykor mérhetetlen mélységében, olykor pedig eklektikával bővelkedő paródiában ábrázolta. A Zoltán újratemetve egy kálváriát mutat be, amikor a címszereplő végső akaratát – hogy a szerelme mellett helyezzék végső nyugalomra –, a család minden próbálkozása ellenére sem sikerül teljesíteni, mivel olyan akadályokba ütközik, ami teljességgel felfoghatatlan, hiába az ismert történelmi háttér. Látunk tangóharmonikázó Lenin-portrét, Gagarin repülését füves cigivel megélő katonát, hastáncos és kánkánozó nőket, groteszk jelenetek sorát, de mindeközben a koporsót a kezükben cipelő családot is, akik keresik a lehetőséget, hogy ha már életükben nem lehettek férj és feleség a szerelmesek, legalább haláluk után létrejöhessen a frigy. Mindeközben pedig ott lebeg, hogy a beregszászi társulat hiába van otthon, de a föld már máshoz tartozik. A vasfüggöny lebomlott, de a határok sok helyen megmaradtak. A produkció az ezredik próbálkozás arra, hogy nyelvükben otthon érezhessék magukat. Az előadás befejezése – hasonlóan a kezdethez, amikor egy régen népszínházi társulatvezető szólítja meg a közönséget – megrázó, de Rómeó és Júlia történetéhez hasonlóan sikerül halálukban egymás mellett megnyugodnia Zoltánnak és Kapusi Júliának.
A nap különleges lezárása volt a Víg Karma Társulat Nyilas Misi eksztázisa. A darabot Halmi Gábor írta a debreceni kisdiák történetéből. Sajátos transzformálása Móricz regényének az előadás. A szöveg nyelvezete olykor eltűnik a szereplők sajátos játékstílusában, de nem is mindig a beszéd a lényeg. Egy transzcendens létállapotot mutatnak be, egy mai lehetséges Nyilas Misi élethelyzetből. Mindezt egy dj-vel kiegészítve, hogy a party-hangulat se maradjon el. Új színben tűnik fel a pakk is. Az előadás központi kelléke, ami egy különleges, új szert rejt. Az ötös lottó igazi eksztázisba keveri a szereplőket, akik a móriczi történeten túl még Kapával is Pepével is kiegészülnek: Nyilas anyukájának hódolóiként próbálnák megérteni a diákok állapotának miértjét. Többsíkú előadás, amit talán tényleg nem elég csak egyszer megnézni.
Krivi Dóra és Szakál Dóri
