Lit és Mix könyve; Wilhelm-dalok – KRITIKA
(Forrás: http://www.tanckritika.hu/) Kutszegi Csaba
Korunk ugyanis egyre kevéssé érti a költészetet (legyen az verbális vagy színpadi), a múlt bölcsességeibe és értékeibe kapaszkodót pedig nem ritkán egyszerűen hülyének nézik, pláne ha alkotó- és/vagy előadóművészként elvont, kortárs művészi formákban interpretálja viszonyulását hagyományhoz és jelenhez.
Akár a tánc vagy a színpadi mozdulat sikerének is tekinthetjük, hogy idén Debrecenben, a VIII. Deszka Fesztiválon, amely eredendően a kortárs magyar drámák fesztiválja (drámaírók és színházak kerekasztala) volna, ezúttal – első alkalommal – mozgásszínházi előadások is helyet kaptak. Persze a fesztivál történetében fizikai színházi előadások bemutatására volt már példa, mint ahogy idén is meghívást nyert a Horváth Csaba rendezte-koreografálta A nagy füzet, de az 1988-ban Szabadkán alakult Nyári mozi Színházi Közösség és a Jel Színház fellépése mégis újdonságnak számít.
Előbbi formációt Döbrei Dénes és Lálity István alapította, többszöri szünetelés és újjáalakulás után jelenleg Kelebia jó hírét kelti a régióban és Európában. Lit és Mix könyve című előadásuk két élő szereplője a táncoló-mozgó-akciózó Döbrei és az őt citerán kísérő Lajkó Félix. Utóbbi kapcsán elmondható, hogy a produkció úgy is megélne, ha – szokványos Lajkó-koncertként – a zenész egy asztalnál, gyenge fényben egyedül állva, csak muzsikálna egy órán át, de ezzel nem akarom azt sugallni, hogy a Lit és Mix könyvében csak a zene volna figyelemre méltó. Mellette fontos a technika és még fontosabb Döbrei mozgása és jelenléte.
Az előadás elején a láthatatlan, kihangosított Döbrei Dénes „meghívott vendéggel” beszélget (értsd: képernyőn jelenik meg a Kanadában élő régi barát szkájpon elért arca és hangja), majd filmvetítés kezdődik, amelynek végén a mozi főszereplője (Döbrei) a „filmről érkezik” a helyszínre. A vetítés folytatódik (ahogy a zene is elejétől végig kíséri a látottakat), a táncos gazdag akusztikus és látványkörnyezetben kezdi el monotáncát. A vetítés, a zene és a kezdőbeszélgetés egészen konkrétan a vajdasági régiót idézi meg. Ez a terület különös kohója a magyar kulturtörténetnek, nyitott, multikulturális világában – látszólagos ellentmondásként – erősen élnek a hagyományok is. A Lit és Mix könyvének (melynek előadásai egy végtelen regény fejezeteit szimulálják) alapélménye a mai ember identitáskeresése a múlt, a hagyományok vonzásában. Döbrei Dénes munkáiban nem ritkán szimbolikus tárgyakkal, eszközökkel, anyagokkal zsúfolja tele a színpadot, ezúttal e téren sokkal visszafogottabb: a főhangsúly önmagára, az élő emberre, az ember mozdulatai kerül, melyeknek ezáltal – logikusan – sokkal dinamikusabbaknak, változékonyabbaknak kell lenniük. Döbrei alkotóként és előadóként is győzi az önmagának támasztott kihívást. A jelképes eszközöket technika helyettesíti, de nem hivalkodón. A koreográfikus akciók jórészt a színpad közepén álló, könnyed szerkezetű territóriumban játszódnak, melyet hátul vetítés, kétoldalt fények vesznek körül. A fényváltások, ugyanúgy, mint a táncos néhány ruhaváltása, visszafogottak, az előadás vége felé egy nagyméretű kellék kap kiemelt szerepet: adott pillanatban ingaszerű mozgásba kezd egy hosszú kötélre erősített jókora farönk, melyhez hasonlót földön vonszolnak, húznak, tolnak a vetítésen.
Ugyanez a föld ihlette Nagy József Wilhelm-dalok című, Tolnai Ottó verseire komponált előadását. Tolnai Ottó közvetetten a Lit és Mix könyvében is benne van, ahogy vonzódása a képzőművészethez is mindkét előadáson – utalásszerűen – megjelenik. Hasonlóan bujkál Tolnai minden verssorában például Kosztolányi Dezső és Csáth Géza, ahogy a térség régebbi és közeli múltja is. Egykor élt valóságos figurák és létező tárgyi emlékek ihlették a versciklust is, közelebbről egy vajdasági festő és annak egy képe (Pechán József Énekes gitárral című, 1921-ben készült festménye, mely Tolnai Ottó gyűjteményének egyik darabja). Nagy József már 1992-ben a Wilhelm-dalokra komponálta az Orfeusz létrái című előadását, amelyet Franciaországban mutattak be. Sőt: kifejezetten Nagy inspirálta a versciklus létrejöttét, melynek számos darabját Tolnai párizsi tartózkodása közben írta meg. Erre az előadásra hívta meg Nagy Bicskei Istvánt is, akivel azóta folyamatosan dolgoznak együtt, a produkció 2013-as újrafogalmazását is együtt készítették el.
