Deszka fesztivál (2014. március 21-29.)

rackevei_2013_15_r

Kedves Ezerarcú!

 

Tavasz van, és a Csokonai Színházban itt a DESZKA, immár a nyolcadik, igazán különleges kínálattal. Kilenc nap alatt több mint húsz kortárs magyar dráma, ezen kívül tánc-workshop, Nemzetközi Színházi Kritikusi Szeminárium, koncertek, szakmai beszélgetések, felolvasószínház, az Európai Fordítóműhely prezentációja, könyvbemutató gazdagítja a programot. Külön érdekesség, hogy idén kifejezetten a fiatal nézőket célozva, a Vojtina Bábszínházzal közösen összeállítottunk egy GÖRDESZKA felületet gyerekszínházi előadásokkal.

Újdonság még az idei seregszemlében, hogy kerestünk és találtunk is idegen nyelven megszólaló kortárs magyar drámát! Most még csak egyet: Háy János A Gézagyerek című darabját (melynek itt, Debrecenben volt az ősbemutatója Pinczés István rendezésében) mutatjuk be szerb nyelven, a Piroti Nemzeti Színház tagjainak előadásában, de reményeink szerint ez a szám a jövőben csak növekedni fog.

Meghívásunkat elfogadta, és végignézve az előadásokat értékelő szakmai zárókonferenciát tart Árkosi Árpád rendező, Nánay István kritikus és Tóth Erzsébet költő.

Hogy a fesztivál záróeseménye is kiemelkedő legyen, arra biztosíték a Quimby zenekar neve, ők zárják március 29-én a Quimby Teátrum című estjükkel a DESZKÁ-t.

Kellemes bekapcsolódást kívánok minden látogatónknak, minden kedves nézőnknek, aki társul szegődik hozzánk ezen a színházi kalandokkal teli néhány napon!

Anna Ráckevei
general manager

DESZKA_MŰSORFÜZET_nézőkép_low-page-001

A Deszka műsorfüzet itt megtekinthető.

Deszka News

Deszka calendar

I am text block. Click edit button to change this text.

Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.21.
Péntek
10:00-12:00
12:00-14:00
14:00-16:00
16:00-18:00 16 óra
Schneider Jankó és Nagy Viktória Éva:
KalózKaland

Puppet-show Vojtina, Debrecen
17 óra
DESZKA megnyitó –
Nézőtéri büfé
18:00-20:00 18 óra
Nemes Nagy Ágnes:
Aunt Bors

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
20:00-22:00 20 óra
Mispál Attila: Hív a Hold
(Film Christian Paccoud-ról)
21 óra
Christian Paccoud koncert –
Fesztivál Klub – Vencel Étterem és Söröző
22:00-00:00
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.22.
Szombat
10:00-12:00 11:30 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Pesty-Nagy Katalin, Schneider Jankó; Nagy Viktória Éva, Galuska László Pál, Kovács Géza
10 óra
Galuska László Pál:
Madarak voltunk
Mesebolt Bábszínház, Szombathely
12:00-14:00
14:00-16:00 15 óra
Az Európai Fordítóműhely prezentációja
Mariette Navarro: Mi, hullámok –
felolvasószínházi előadás
16:00-18:00 17 óra
Baltasar Espinosa’s last vacation and salvation
Mesebolt Bábszínház, Szombathely
18:00-20:00 18 óra
A Szcenárium színházi folyóirat estje: „Memento mori” − a köztes lét reprezentációja a színpadon és a (dráma)irodalomban
Résztvevők: Pálfi Ágnes, Szász Zsolt, Tóth Miklós, Végh Attila
20:00-22:00 20 óra
Péter Kárpáti: Everyman
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
22:00-00:00 22:30 óra
Malaga Quintet –
Fesztivál Klub – Vencel Étterem és Söröző
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.23.
Vasárnap
10:00-12:00 10 óra
Christian Paccoud:
Arthur, le pecheur de chaussures
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
11 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Kárpáti Péter, Christian Paccoud, Ondrej Spisak, Mariette Navarro, Rideg Zsófia
12:00-14:00
14:00-16:00 14 óra
Zalán Tibor:
Szamár a torony tetején
Stúdió K Színház, Budapest
16:00-18:00 16 óra
Kele Fodor Ákos:
Marie of Oakville
Erdélyi Vándorszínház –
Ady park
18:00-20:00 18 óra
Háy János:
Originál Lager
Pécsi MÜSZI Csoport
20:00-22:00 20 óra
Háy János:
A Gézagyerek
Piroti Nemzeti Színház, Szerbia
22:00-00:00 22 óra
Urbán András:
Béres Márta One-Girl Show
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.24.
monday
10:00-12:00 10 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Háy János, Kele-Fodor Ákos, Urbán András, Zalán Tibor, Sramó Gábor, Tóth Zoltán
12:00-14:00
14:00-16:00 15 óra
Végh Attila: Megkeresés történt
felolvasószínházi előadás
16:00-18:00 17 óra
Forgách András:
Holdvilág és utasa
Pesti Magyar Színház
18:00-20:00
20:00-22:00 20 óra
Krusovszky Dénes:
Az üveganya
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
22:00-00:00 22 óra
Olt Tamás:
Absinth
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
23:30 óra
Varga Klári és Dargó Gergely
Seress Rezső dalai zongora kísérettel –
Fesztivál Klub – Vencel Étterem és Söröző
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.25.
Kedd
10:00-12:00 11 óra
Szophoklész:
Antigone
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
12:00-14:00
14:00-16:00 14 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Forgách András, Krusovszky Dénes, Olt Tamás, Anca Bradu, Karsai György, Végh Attila
16:00-18:00 17 óra
Nyári Oszkár:
A show folytatódik
Karaván Művészeti Alapítvány, Budapest
17 óra
Hablame! Veronica Vallecillo és Farkas Tünde prezentációja a flamenco tánc és a kalotaszegi népzene találkozásáról
18:00-20:00
20:00-22:00
22:00-00:00 22 óra
Lit és Mix könyve
Kelebiai Nyári mozi Színházi Közösség
21 óra
A KULTer.hu kultúrportál szervezésében „Az emberi test után” – beszélgetés kortárs magyar szerzőkkel –
Fesztivál Klub – Vencel Étterem és Söröző
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.26.
Szerda
10:00-12:00 10 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Nyári Oszkár, Lajkó Félix
12:00-14:00
14:00-16:00 14 óra
Szmodis Jenő: Palazzo Vendramin
Felolvasószínházi előadás
16:00-18:00 16 óra
Samuel Beckett:
First Love
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
18:00-20:00 18 óra
Tolnai Ottó:
Wilhelm-dalok
Jel Színház
20:00-22:00 20 óra
Pozsgai Zsolt:
Pipás Pista
Szegedi Nemzeti Színház
22:00-00:00 23 óra
Árkus Banda
népzene, táncház
Fesztivál Klub – Vencel Étterem és Söröző
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.27.
Csütörtök
10:00-12:00 10 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Pozsgai Zsolt, Nagy József, Bicskei István, Szmodis Jenő, Gemza Péter, Márton Imola
12:00-14:00
14:00-16:00 15 óra
Keresztesi József: Holtszezon
felolvasószínházi előadás
16:00-18:00 16 óra
Hajdu Szabolcs:
Békeidő
Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
18:00-20:00 19 óra
Hajdu Szabolcs:
Békeidő
Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
19 óra
Hubay Miklós: Elnémulás
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen –
Déri múzeum
20:00-22:00 21 óra
Agota Kristof:
A Nagy Füzet
Forte Társulat, Budapest
22:00-00:00 23 óra
Debrecen Swing Singers
szving, dzsessz
Fesztivál Klub – Vencel Étterem és Söröző
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.28.
Péntek
10:00-12:00 10 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Hajdu Szabolcs, Szabó Domokos, Horváth Csaba, Keresztesi József, Árkosi Árpád
12:00-14:00
14:00-16:00 14 óra
Bartal Kiss Rita-Horváth Mari-
Borbély Szilárd: Boldog képek
Puppet-show Vojtina, Debrecen
16:00-18:00 16 óra
Forgách András:
The boy
Szigligeti Színház, Nagyvárad
18:00-20:00 18 óra
Stanisław Wyspiański:
November Night
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
20:00-22:00 20 óra
Pintér Béla:
Titkaink
Pintér Béla Társulata, Budapest
22:00-00:00 22.30 óra
Ógörög dal- és áriaest
A Csokonai Színház kórusa magánénekeseinek szólókoncertje
Antik görög témájú klasszikus dalok és operaáriák –
Fesztivál Klub – Vencel Étterem és Söröző
0:00-02:00
Main Stage
“Víg Kamara” Theatre
Horváth Árpád
Stúdiószínház
Balett terem
Puppet-show Vojtina
Modem
Szabad tér / Egyéb
2014.03.29.
Szombat
10:00-12:00 10 óra
Gimesi Dóra:
A Csomótündér
Ciróka Bábszínház, Kecskemét
11.30 óra
Szakmai beszélgetés
Résztvevők: Pintér Béla, Mezei Kinga, Forgách András, Bartal Kiss Rita, Gimesi Dóra, Kuthy Ágnes
12:00-14:00
14:00-16:00 14 óra
Fekete Ádám:
Hüvelyk Matyi
Kabóca Bábszínház, Veszprém
16:00-18:00 16 óra
Értékelő szakmai záró konferencia
Résztvevők: Árkosi Árpád, Nánay István, Tóth Erzsébet, Fige Attila, Fekete Ádám
18:00-20:00 18 óra
Online közvetítés a Békéscsabai Jókai Színház drámaíróversenyének záróestjéről
20:00-22:00 20 óra
Quimby Teátrum
Quimby zenekar
22:00-00:00
0:00-02:00

Gördeszka – gyermek- és ifjúsági előadások

Bors, néni, Bors!
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
mű címe
Mesebolt Bábszínház, Szombathely
Christian Paccoud: Artúr, a cipőhorgász
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Zalán Tibor: Szamár a torony tetején
Stúdió K Színház, Budapest
Gimesi Dóra: A Csomótündér
Ciróka Bábszínház, Kecskemét
Fekete Ádám: Hüvelyk Matyi
Kabóca Bábszínház, Veszprém

Felnőtt előadások

Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése
Mesebolt Bábszínház, Szombathely
Kárpáti Péter: Akárki
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Bükkfaszéki Márika
Erdélyi Vándorszínház
Háy János: Originál Lager
Pécsi MÜSZI Csoport
Háy János: A Gézagyerek
Piroti Nemzeti Színház, Szerbia
Urbán András: Béres Márta One-Girl Show
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Krusovszky Dénes: Az üveganya
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
Olt Tamás: Absinth
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Szophoklész: Antigoné
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Nyári Oszkár: A show folytatódik
Karaván Művészeti Alapítvány, Budapest
Lit és Mix könyve
Kelebiai Nyári mozi Színházi Közösség
Samuel Beckett: Első szerelem
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Pozsgai Zsolt: Pipás Pista
Szegedi Nemzeti Színház
Hajdu Szabolcs: Békeidő
Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
Hubay Miklós: Elnémulás
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Agota Kristof: A Nagy Füzet
Forte Társulat, Budapest
Forgách András: A fiú
Szigligeti Színház, Nagyvárad
mű címe
Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Pintér Béla: Titkaink
Pintér Béla Társulata, Budapest
Quimby Teátrum
Quimby zenekar

Kiemelt támogatóink

01

01

03

02

Támogatóink, partnereink

11

12

13

14

15

16

17

18

19

Médiatámogatóink

20

 

21

22

23

24

25

26

27

28