Csokonai Színház Tér-Hódítás – Zenés estek az Ady parkban

Zenés esteket rendez a megújult Ady téren a Csokonai Színház. A nyár folyamán hét alkalommal várják a színház művészei a sanzonok, a jazz, az opera és a kortárs műfajokkal ötvözött népzene rajongóit. A kórus Ennio Morricone európai koncertkörútjának slágereiből ad ízelítőt, gyereknapon mutatványosok és zsonglőrök, mesemondók várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt, de felcsendülnek bús-romantikus sanzonok, Seress Rezső-dalok és jól ismert jazz-dallamok is. Június 20-án a népzenei hagyományokat a kortárs jazz, blues és a rock elemeivel ötvöző Góbé zenekar lép fel. A programsorozat ingyenes.

Az estek időpontjai:

2015. 05. 30. – 14-17 óra Csimota Napi Hacacáré

Gyermeknapon udvarmesterek és udvari bolondok, a Csokonai Színház művészei, barátai, zenészek, arcfestők és kézművesek, gólyalábasok, zsonglőrök és mutatványosok szórakoztatják a nagyérdeműt. Kitárul a színház jelmeztárának ajtaja, és a vállalkozó kedvű ifjak régi-új mesejátékok szereplőinek bőrébe bújhatnak. Akik valami másra vágynak, megnézhetik a DuoTrio Utcaszínház legújabb, de már világhírre szert tett számát, a Cirkusz Koturnuszt. A zenét az Árkus Banda szolgáltatja, a Hajdú Táncegyüttes kiválóságai pedig megmutatják, hogy miként illik ilyetén muzsikára táncot ropni. Idén sem marad el a színésznők meseolvasása, a kézműveskedés, fajátékok kipróbálása, a zsonglőrök és mutatványosok produkciói.

2015. 05. 30. 17 óra – Morricone Revisited

A Csokonai Színház Énekkara már három alkalommal kísérte európai fellépései során a filmzenéiről világszerte ismert zeneszerzőt, Ennio Morriconét. Április elején érkeztek haza a mester 2015-ös, My life in music című koncertkörútjának második részéről. Színházunk kórusa Európa nagyvárosaiban lépett fel februárban és márciusban a 86 éves Morricone vezényletével, 12 ország 20 arénájában összesen 150 ezer ember előtt. Az ezeken a koncerteken elhangzott műsorszámokból ad ízelítőt most a Csokonai Színház Énekkara Gyülvészi Péter vezényletével. A műsor további részében a kórus az elmúlt évadok legsikeresebb operaelőadásaiból mutat be népszerű részleteket.

2015. 06. 13. 21 óra – Sanzon Piknik

Jöjj vissza hozzám…
Egy bohókás-szomorkás-derűs sanzonest örökéletű slágerekkel, nap mint nap dúdolt dallamokkal, a Csokonai Színház művészeivel: Dargó Gergővel, Kiss Gergely Mátéval, Krajcsi Nikolettel, Mercs Jánossal, Mészáros Tiborral, Papp Istvánnal, Sárközi-Nagy Ilonával, Szakács Hajnalkával, Szűcs Katával, Varga Klárival és Vranyecz Artúrral.

2015. 06. 20. 20 óra – Varga Klári és barátai zenés estje

A jól ismert sanzonok és szívet melengető slágerek között felhangzanak majd Szenes Iván, Ránki György, Gerschwin, Seress Rezső és Presser Gábor dallamai. A színészekkel együtt dúdolhatjuk majd a Holdvilágos éjszakán, a Szeretni bolondulásig, a Mindig az a perc és az Ez történt Lellén mellett a kihagyhatatlan klasszikust, a Szomorú vasárnapot is.

2015. 06. 22. 16. 30 óra – Góbé Zenekar

„A zenekar tagjai az erdélyi tradíciókat, a vajdasági hagyományokat, a komolyzenei képzettséget, illetve a kortárs jazz és a rock inspirációit tették a közösbe. Zenéjük a Kárpát-medencei népzenei hagyományból indul, és ezt szabadon variálják, lazán kapcsolják a jazz, a blues, a country és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, kihasználva a műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét új és mindenki számára élvezhető formában.
Produkciójuk népzenének nem elég autentikus, könnyűzenének folkos, a komolyzenei hatások miatt végképp besorolhatatlan.”

2015. 06. 27. 20.30 óra – Jazz-session

Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik vele, akkor június 27-én is a parkban a helye. Billy Holiday, Diana Crall és Natalie Cole számaiból válogat Újhelyi Kinga színésznő.

2015. 08. 31. 20 óra – Évadbeharangozó

A jubileumi, 2015/16-os évad bemutatói közül kínál ízelítőt a Csokonai Színház. A Rómeó és Júlia, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak   Made in Hungária egy-egy részletének, jelenetének meghallgatása mellett az érdeklődők a színháztörténet fontos időszakaira, eseményeire a teátrum művészeinek közreműködésével emlékezhetnek.

Programok:

2015. 05. 30. – Csimota Napi Hacacáré, Morricone Revisited
2015. 06. 13. – Sanzon Piknik I.
2015. 06. 20. – Varga Klári és barátai zenés estje
2015. 06. 22. – Góbé Zenekar
2015. 06. 27. – Jazz-session
2015. 08. 31. – Évadbeharangozó

A program a „Debrecen Belváros funkcióbővítő városrehabilitációja – II. ütem projekt azonosító száma: ÉAOP-5.1.1/B1-12-k-2012-0001” pályázat keretében valósult meg.

szechenyi_logo