Barbárok Debrecenben

(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2018. 02. 03. Szénási Miklós

Debrecen – A Normát ne autóban hallgassák. Inkább szánjanak rá egy estét, és menjenek el színházba. Kritika.

Carmen, La Traviata, Bohémélet: a debreceni rendezések sorát a francia Nadine Duffaut egy olasz operával folytatta. A Norma talán nem tartozik a legismertebbek közé, ennek ellenére nem véletlenül tartják az egyik legszebb bel canto operának. Ez az a világ, ahol az emberi hang jószerével hangszerré változik, gyönyörű áriák sodorják a történetet és a zene szinte felkapja, megforgatja a közönséget.

Kolonits Klára, Balga Gabriella
Kolonits Klára és Balga Gabriella

Az akkor 30 éves Vincenzo Bellini operáját, a Normát először 1831-ben láthatta a közönség. Bellini ugyan komponistaként sikert sikerre halmozott, a szerelemben viszont nem volt eléggé szerencsés. Az imádott énekesnő, Giuditta Turina kezét nem sikerült elnyernie, s ezt a fájdalmat is beleírta a Normába, ami egy meglehetősen sajátos szerelmi háromszöget vázol fel, igen sötét háttér előtt. Fokozottan feszült helyzetet teremt ugyanis, amikor egy adott területen megszállók és megszállottak osztoznak. Itt a gall barbárok nyögik a hódítók igáját, s próbálnak alkalmazkodni a rómaiak diktálta szabályokhoz, akik ugyanakkor idegenek ezen a területen.

Vincenzo Bellini: Norma
Látványos előadás született

Egyszerre klasszikus és egyszerre modern kérdéseket boncolgat Bellini operája. Hősnője, Norma druida főpapnő, aki titkos szerelmi viszonyt létesített a megszállók közé tartozó férfival (két gyereke is született tőle!), és ezzel nemcsak a papi hivatását, de a népét is elárulta. Amikor ifjabb papnőtársa, Adalgisa azzal a hírrel érkezik hozzá, hogy szerelmes lett, még segítene is neki – míg meg nem hallja, hogy Adalgisa fejét ugyanaz a Pollione csavarta el, akivel ő is szerelmi kapcsolatban él. Ha a fialabb papnőn múlna, ez a háromszög azonnal szétesne, hiszen Adalgisa tiszteli és szereti annyira a társnőjét, hogy miatta lemondjon a férfiról.

Vincenzo Bellini: Norma

Ám ebben a helyzetben nem a nők döntenek, hanem a férfi. Pollione a fiatalabbat akarja, amivel kegyetlen sebet ejt Norma szívén. A megbántott, megalázott papnő első dühében úgy állna bosszút a férfin, hogy meggyilkolná két közös gyermeküket. Ám erre képtelen, hiszen nemcsak megcsalt szerető, de anya is. Haragja először a rómaikat söpörné el, aztán Adalgisa felé fordul, miközben saját népét is manipulálja. Norma máglyára küldené a hűtlen férfit és a fiatalabb papnőt is, ám lelke mélyén tudja, hogy az igazi áruló nem Adalgia, hanem ő. Norma élete romokban hever, de végül képes lesz felülemelkedni önmagán: az utolsó pillanatban vallomást tesz és leleplezi magát. Én vagyok az áruló, én vagyok a bűnös, mondja, nekem kell égni – és vállalja a halált a máglyán, hűtlen a fszerelme, Pollieone mellett.

Vincenzo Bellini: Norma
Kolonits Klára és Balga Gabriella

Az opera halála, ha nincs játék, nincsenek történések a színpadon, csak bevonulások és kivonulások, közben meg koncertszerűen előadott dalokat hallhatunk. A Norma nézőit nem fenyegeti az unalom. A látványért igen jó csapat felelt: Emmanuelle Favre egyszerre puritán, mégis grandiózus díszleteket tervezett, Danièle Barraud jelmezeiben finom utalások tűnnek fel a mai kor szuperhőseire is, a vizuális élményeket pedig Philippe Grosperrin (fénytervezés) még tovább fokozta, fénygömbjeivel, világításával egészen filmszerű hatást keltve. Nem véletlen az sem, hogy a premieren időnként előadás közben is taps zúgott fel egy-egy ária végén, s hangos bravózás.

Három ragyogó hang szárnyalt a Csokonai Színházban:
Kolonits Klára bravúrral keltette életre Normát, Pollione szerepében a bőrdzsekis Calin Bratescu bűvölte el a nézőket (különös tekintettel a hölgyekre), a druidák templomának ifjú papnőjét pedig Balga Gabriella alakította ellenállhatatlanul. Mellettük szerencsésen találta meg Oroveso, a druida főpap figurája Wagner Lajost. Megállta a helyét Rendes Ágnes is (mint Clotilde, Norma bizalmasa) és Biri Gergely (a római Flavióként), de rájuk értelemszerűen kevesebb teher és feladat hárult. S hogy el ne feledjük, játszott a cukiságfaktor is a színpadon egy nagyon ifjú hölgy és két nagyon ifjú úrfi személyében, akiknek ébren és talpon kellett maradniuk egészen este tízig.

A cikk folytatását itt olvashatja.